Huszonnyolcadik fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt, de nem tudom a héten jön a még több. Eléggé behavaztam év végi dogák terén. De nyugalom heti szinte továbbra is jönnek a része, csak kicsit lassabb leszek mint az utóbbi napokban. Jó olvasást. Véleményeket várok. Ja és köszönöm a feliratkozásokat. 

***

A legfurább érzés, ami hatalmába kerít nem a félelem, hanem a gyűlölet. Ez idáig féltem a haláltól, de most, hogy itt álltam a halál szélén minden félelmemnek nyoma veszett. Legszívesebben megfojtottam volna Metrinát. De valaki túl erősen tartott lent a földön és tépte a hajamat. Akaratlanul könnyek szöktek a szemembe. Fájt, ahogy megtéptek és idegesített, hogy nem tehetek ellene semmit. Mellettem, mintha Tasia állt volna és Lucit tartotta sakkban.

- Nyírd ki! Nekünk nem kell a tizenkettes. – hallottam fejem felől Nario parancsoló hangját. Majd félszemmel láttam egy kés villanását. Egy ágyú dörrenést hallottam. Majd láttam Luci élettelen testét magam mellett. Tasia elvágta a torkát gyorsan kíméletlenül.

- Szemetek! – üvöltök magamból kikelve. Tasia kissé értetlenül mered a másik kettőre. Narió egyre erősebben húzza a hajam Metrina mindeközben a földhöz szegezte Vallert. Sikeresen eltörte a sérült vállát ugyan ott ahol mi pár nappal korábban. Metrina sérült kezén kesztyű van. Nagyon nehezen, de tudja mozgatni, talán valamilyen támogató ajándéka. Megpróbálom magam kirángatni Narió szorításából, de pár pillanat múlva meg is bánom. Hatalma fájdalom nyilall a vállamba. Majd érzem, hogy a ruhám megnedvesedik. Orromat megcsapja a vér vasas illata.

- Nyugi késes kislány, veletek nem végzünk olyan gyorsan, mint a barátnőtökkel. – Metrina elég izgatott hangon kommentálja, mit akar velünk csinálni. – De előbb a kis barátoddal kezdjük.

Nem törődök a fájdalommal, nem akarom látni, amit ezek csinálni akarnak. Nem akarom, hogy megöljék Vallert. Nem akarok mást csak elérni egy kést az övemben és belerepíteni egyikőjük torkába.

Csak sajnos nincs választásom. Fáj a tarkóm, ahogy tartanak a hajamnál fogva, fáj a hátam, ahogy a földre szegeznek és fáj a vállam ahol belém mélyesztették a kést. Metrina elégedett arcát látom és ördögien villanó szemét. A késsel dühösen elkezd kaszabolni. Belevágja Valler vállába, amit eltört majd a karján ejt kisebb sebeket, végül végig húzza elég mélyen a combján. Valler javára legyen mondva, hogy nem adja meg Metrinának azt az örömet, hogy üvölt. Igaz minden erejével azon van, hogy levesse magáról a megvadult Hivatásost, de nem övült. Nekem biztosan nem lenne a helyében ennyi lélekjelenlétem.

- Nyírd már ki ennyi elég volt! – meglepődve kapom a tekintetem Tasia felé. Egy Hivatásos, aki nem szeret embereket kínozni. Ez is ritka.

- Mit ugatsz bele az én dolgomba? – üvölt rá vissza Metrina. Valler egyre nehezebben vesz levegőt a rengeteg vágás miatt melyet ez az eszelős rajta ejtett. Ha nem is nagyon mély annyira igen, hogy ha így hagyják, nem sok kell ahhoz, hogy elvérezzen.

- Igaza van, a másikra nem lesz energiád- vihog Metrinára a körzettársa.

- Jó, akkor hagyjuk a vizes fiúcskát, had vérezzen el. – bólint a tébolyult. Feláll, hiszen Valler ha akarna, sem tudna megmozdulni. Fenyegetően felém jön, letérdel, és az államon elhúzza a kést.  Nem akarok menekülni, felesleges. Most felveszem azt az arroganciát, amit nem olyan régen Valler használt ellene és szembeköpöm. Ha eddig nem szállt el minden idegszála most tettem róla, hogy elszálljon.

- Tudod, hogy ezért szenvedni fogsz kis ribanc?! – És újra felém csap a késsel.

- Hajrá! – nem félek tőle, tudom, hogy meg fog ölni, de legalább adok a nézőknek nézni valót.

 Ám újabb váratlan fordulat következik be.  Egy balta szeli át a levegőt és áll bele Tasia hátába, mire az ágyú eldördül. A hetes lány és az ötös fiú közelednek a mocsár ingoványos területei felől. Az előbbi kezében még egy baltát tart az utóbbinál két kard van.

- Mondtam már, hogy takarodjatok innen! – üvölt Metrina felé a hetes lány.

- Della te csak ne ugass bele a mi ügyeinkbe! Jobban jársz, ha ti húztok el innen! – nem látom rajta, hogy nagyon sajnálná a szövetségesét. Ellenben a lánytól tarthat, ha találkoztak már és még nem ölte meg. Narió is elenged, de előtte egy isteneset húz a hátamra, hogy eszembe ne jusson felkelni.

- Elintézzük ezt a kettőt és itt sem vagyunk. – áll a két vitatkozó közé.

- Jobbat mondok, elhúztok most vagy mind ketten halottak vagytok! – üvölt rá az ötös fiú.

- Ezt, hogy képzelted? – emeli fel Metrina a hangját.

Della erre dühösen nekifut, a földre teríti és beleüt a légcsövébe.

- Nem magyarázok, hanem megmutatom! – és egy dühös mozdulattal felrántja a földről.

Huszonhetedik fejezet

Sziasztok meghoztam az új részt. Most sikeresen visszarázódtam tehát lehet visszatérek a heti több részhez, persze ezt nem ígérem biztosra. Jó olvasást és még mindig várom a véleményeteket.

***

Tévedtem, akkorát, mint még sohasem. A Hivatásosoknak három napra volt szükségük, hogy felépüljenek. Három nap nem a világ. Kerestünk egy új helyet.  Megkerültük a szarut és elmentünk a kevésbé fás terület felé. Errefelé nagy az ingovány. Többször is rossz helyre lépek, pedig elég jó a terepismeretem. Nem örülök annak, hogy ott kellett hagynunk a biztonságos erdős szegletet. Itt szinte semmi nem véd. Sás és nád mindenfele a vízimadarak fészkelő helye. Élelemre nem sok gondunk van. A sás és a nád elég szépen, ha nem is tartósan, de ég. És a lángszórónk miatt meg sem kell magunkat erőltetni.

- Utálom ezt a helyet! – fakadok ki az első adandó alkalommal. – Az erdős ingovány biztonságosabb volt.

- Nyugi Perla, amint lesz jobb ötletem tovább állunk. – örülök, hogy Valler viselkedése nem lett újra bunkó. Nem szigetelődött el tőlem, inkább tartja a tisztes távolságot, nem közeledik, de nem is távolodik el tőlem túlságosan. Olyan mintha mindig is barátok lettünk volna, holott nem próbáltunk meg soha azok lenni. Tudtuk, hogy egyszer együtt kell itt küzdenünk, nem lehetünk jóban. Hiszen vagy az egyikünk vagy mind ketten meg fogunk halni.

- Kik élnek még egyáltalán?- érdeklődik Luci. A kérdés jogos. Ugyanis minél kevesebb a játékos és minél nagyobb az aréna annál nagyobb a valószínűsége, hogy kapunk újfent pár mutánst.

- Metrina és Nario az elsőből, Tasia a másodikból én és Valler a srác az ötösből a csaj a hetesből a nyolcas és a kilences fiú, na meg te. – szedem össze gyorsan fejben a túlélőket. – Tízen vagyunk.

- Akkor még van időnk. – bólint egyetértően Valler. – Hat ember körül kezd el sokasodni a mutánshad. Könyörgöm az égieknek, legalább ma had aludjak nyugodtan.

Ezen elnevetem magam. Igen senkinek nem volt egy nyugodt éjszakája amióta ez az átkozott Viadal elkezdődött.  A vérengzés a bőségszarunál majd a Hivatásosok első éjszakai hajszája. Valler belépője miatt sem aludtam valami fényesen, és azért sem mert figyelnem kellett rá a gyógyulása miatt. Aztán a mutánsok és a Hivatásosok. Végül pedig Valler vallomása tegnap este. Ide bent gyorsabban zajlik az élet.

Az égiek ahogy Valler nevezte őket tényleg megkíméltek minket azon az estén.

Viszont nem voltunk teljesen körültekintők mikor új helyre jöttünk, ezt már akkor éreztem mikor letelepedtünk. A terep nagyon nyílt, akárhonnan érhet bennünket támadás. Talán ezt érzem, mikor a táskából kiveszek két tört és a felsőm belső zsebébe rejtem. Igaz az övemben van három tőr, de azt mindenki tudja a Hivatásosok közül, hogy van. Nem nézik ki belőlem, hogy máshova is rejtek fegyvert. Metrina legalább is biztosan nem.

A megérzéseim jók kifinomultabbak, mint a többieknek. Ezt már megfigyeltem. Másnap alig kel fel  a nap elkezdődik, egy olyan csata melyről rengeteg rémálmom kering. A Hivatásosok talán egész este figyeltek minket. Túl gyorsan mozognak, feleszmélni sincs időnk. Mikor észbe kapok, egy kés szorul a torkomhoz. A hajamnál fogva húzza fel valaki a fejemet a vállamba taposva tart a földön miközben valaki dühösen sziszeg. Majd szembe találom magam Metrinával aki Vallert tartja földön és vészjóslóan villog rám a szeme.

- Számoljuk fel végre ezt a szövetséget, mert már elegem van belőlük.

Huszonhatodik fejezet

Meghoztam az új részt. Mint mindig most is várom a véleményeteket. Jó olvasást.

***

Pirkad, amikor lemászunk a fáról. Meg sem szólaltam az este történtek óta. Valler és Luci nagyon féltenek, látom a szemükön. Lehet, hogy tébolyultnak nézek ki, mert belül úgy érzem magam. Félelem, még mindig ez járja át a zsigereimet. Nem aludtam egész este. Nem csak azért, mert a fán kényelmetlenül ültem, sok ember lakik a viadal során fákon. Inkább azért, mert ha behunytam a szemem újra láttam magam előtt a tegnap esti jelenetet. Halottam a csámcsogást, éreztem a vérszagot, láttam a pókokat és Metrina szemét mely dühösen egyetlen üzenetet lövellt felém. „Halott.”

 Nem figyelek, csak megyek előre, amerre a lábam visz. Mind ketten egyszerre kapnak utánam és rántanak le a földre.

- Öngyilkosságra semmi szüksége a közönségnek. – mondja Valler. Pislogok néhányat, majd rájövök, hogy az ingovány felé vettem az irányt. Hol járok én? Mert lélekben nem egészen itt az biztos. – Az javaslom, ma maradjunk itt Perla rendbe szedi magát gondolatban, mi meg rendezzük a készleteket. Holnap viszont nem árt, ha tovább állunk. Ma nem hiszem, hogy visszajönnek, mert ketten is megsérültek, de holnapra számíthatunk támadásra.

- Rendben. Akkor azt javaslom, hogy kössünk fegyverszünetet. –biccent Luce. – Tegnap simán beköphetted volna, hogy a fa tetején ülök, de nem tetted. Kiérdemeltél egy kis bizalmat. Mond, mit csináljak?

Remek ők össze tudnak dolgozni. Engem hagynak hagy térjek magamhoz a sokkból. Miattam már meghalt egy ember, mert az én életemet próbálta menteni, és meghalt egy másik is igaz nem volt sok köze ahhoz, hogy menteni akart volna engem. Nem töltöttem vele túl sok időt, nem ismertem szinte semennyire még is borzalmas volt látni, hogy szenved. Nem ismertem, Hivatásos volt, még is senkinek nem kívánok ilyen halált. Eltelik egy nap úgy, hogy szinte észre sem veszem. A himnusz harsogása döbbent rá, hogy én még élek. Két arc vetül az égre. A második körzetből Luminoé és a tízedik körzet fiú kiválasztottjáé. Túléltem, tudatosítom magamban. Ha Corey most lát biztosan aggódik. Nem törhetek össze, nem hagyhatom, hogy ideges legyen miattam. Ki kell innen jutnom. Hiszen megígértem neki. Nagyon nehezen állok fel. Teljesen elgémberedtem. Odavonszolom magam a tűzhöz, amit Valler a lángszóróval gyújtott. Felesleges elrejtőznünk úgy is tudják, hogy hol vagyunk. Plusz akármilyen gazdagok a támogatóik nem tudnak olyan gyógyszer küldeni, ami ilyen rövid idő alatt helyrerakja őket. Minimum egy nap. Nekünk pedig van előnyünk.

Nézem, ahogy Valler szórakozik a lángszóróval. Megsüti vele a húst, majdnem szénné égeti, meggyújtja a tüzet meg a botokat, rettentő jól elmulatja az időt. Nagy nehezen magamba tömök egy kicsit a madárból, amit tegnap sütöttünk és iszok egy kis vizet. Kezdek visszatérni közéjük, és ezt ők is észreveszik.

- Na, ki kezdi az őrködést? – kérdezi Luci. Látom rajta a fáradtságot, hiszen sem ő sem mi nem aludtunk sokat tegnap.

- Majd én! – ajánlja fel Valler és legnagyobb meglepetésemre Luci nem tiltakozik ellene.

- Én is fent maradok. – talán tegnap este óta most szólalok meg először. Kicsit rekedte vagyok, de koránt sem csengett kétségbeesetten a hangom.

- Ha biztosan ezt gondolod, maradj nyugodtan. – von vállat körzettársam és kicsit féloldalasan rám sandít.

Elég sokáig nem beszélünk. A lángszóróval nagyon jól elmulat, ezért úgy hiszem nem is akar velem társalogni. Akárhonnan nézem tegnap elég szépen beégtem előtte és támogatók körében is csökkentek az esélyeim. Nem fogadnak olyan emberekre, akik sokkot kapnak egy haldokló láttán.

- Ne szórakozz a lángszóróval, mert a végén kifogy. – figyelmeztetem, de csak azért, hogy végre megtörjem a csendet.

- Úgy is újra tölt. – von vállat, mint egy mellékesen. – És ma úgy sem fognak megtámadni.

- Nem lehetsz benne biztos. Nem csak Hivatásosok vannak. – bár a többi játékos úgy sem mer megtámadni két Hivatásost meg egy szövetségest. De az Arénában ki tudja, ki mit mer már megtenni.

- Hagyjuk ezt Perla úgy sem fognak megtámadni, a pókjaid meg már jóllaktak tegnap a volt haverodból.

- Nem volt a haverom. Csak egy kezdetleges szövetséges. Vagy valami hasonló…

- Csak egy ember volt, de mind tudjuk, hogy minél többen kiesnek neked annál könnyebb hazajutnod.

- Valamit nem értek. – sokszor meg akartam már kérdezni, de soha nem tudtam megfogalmazni a kérdést.  De tudom, hogy ha most nem teszem fel, akkor talán soha nem kapok rá választ.– Miért gyűlölsz engem?

- Te tényleg nem értesz semmit. – mosolyodik el fásultan. – Én, nem utállak, sőt szeretném, hogy nyerj.

- Igen? Akkor én tényleg nem értek semmit. – teljesen összezavarodtam. Ha azt akarja, hogy nyerjek miért viselkedett olyan furcsán velem.

- Szeretlek Perlare, de ezt nem akartam elmondani, mert tudtam, hogy együtt jövünk ebbe a borzalomba. Aztán mikor láttalak titeket meg még úgy sem. Változtattam a stílusomon és inkább bunkó lettem ez egyfajta önvédelem.

- Az állítottad áruló és hazug vagyok. – nem kapok levegőt. Tényleg ez a magyarázat? Ennyire egyszerű az egész? De hiszen én nem tudom őt szeretni. Megutáltam, azért ahogyan viselkedik, ahogyan vélekedik rólam. Legalább is, ahogy azt hittem vélekedik róla.

- Miért, mit mondtam volna? Hagy ott a biztos pontodat, aki élni fog, és ahogy ismerlek te is kikerülsz és válassz egy olyan embert, aki csak néhány heted él még meg? – elkeseredettséget látok a szemében olyan fajtát, amit csak egy halálra ítélten láthatunk.

- Nem élek én túl semmit. – és ami a legzavaróbb, hogy komolyan is gondoltam, amit mondtam.

- Túléled, csak az érzéseiden kell úrrá lenned. Nem sajnálhatsz senkit, azon kell lenned, hogy kikerülj innen. Ha mást nem is, de ezt megkérhetem tőled. – gyorsan mozdul nincs időm reagálni. Oda lép hozzám és megcsókol. Érzem benne az elkeseredettséget és a fájdalmat. Ezért nem taszítom el magamtól. – Csak ennyit viszek magammal, ha eljön az időm. Nyerd meg és légy boldog Albannal. Mert én akármennyire szeretném, nem tudok neked semmit adni. –Súgja a fülembe majd, felkelti Lucit, aki készségesen leváltja az őrségben. Az arcomra van írva, hogy történt valami nem is olyan régen. Luci érdeklődve fürkész majd semmit köntörfalazás nélkül felteszi a kérdést.

- Mit csináltatok ti?

- Épp megértettem egy ember viselkedését. Valaki olyanét, akit meg akartam ölni, holott épp azon kellett volna lennem, hogy életben tartsam…

Huszonötödik fejezet

Meghoztam a következő részt. Nem főzök hozzá sok kommentet. Jó olvasást. Ha van véleményetek azt, mint mindig most is szívesen fogadom. 

***

Valler nagyon higgadt. Nem kezed el üvöltözni, vagy futni, sőt a hangja mikor megszólal, tele van kimértséggel.

- Ezek a ti dögeitek voltak? – a jól ismert arrogancia. Nem tudom, hogy ő miért nem érzi a veszélyt. De ami ennél is meglepőbb nem árulja el, hogy nincs egyedül. Lucet nagyon halványan látom az éjszakai sötétség, és a lentiek fáklyái fényében, de azért tudok neki inteni, hogy maradjon veszteg. Ha itt valaki kockáztatni fogja az életét, az én leszek. Úgy is nála van a hátizsák, benne az élelem meg a víz. Ha fel is szorul a fára, a Hivatásosok miatt ő tovább ki tudja húzni, mint én. Nálam csak a kések vannak, meg a ruha, amit rám adtak. Ha mérlegelni kell, akkor egyértelmű, hogy én megyek.

Szerencse, hogy a Hivatásosok maguk is menekültek így nem vették észre, hogy a hátuk mögött mi vagyunk. Ez előny is lehet. Talán egyikünk élve kikerül ebből a kutyaszorítóból. 

- Nem, sajnos nem a mieink. Tudod, én szeretem megfolyatni az áldozataimat. – az eszelős mondat egy eszelős ember szájából. Metrinát megőrjítette az Aréna ezt már a legelején láttam.

- Értem már! Akkor ezek téged akartak felzabálni! – nem adja jelét, hogy segítségre szorulna és nincs még itt a megfelelő idő, hogy közbe lépjek. Lejjebb ereszkedek a fán lassan, hogy időben le tudjak ugrani, de mégse fedjem fel magam túl korán.

- Beszél az, aki mindjárt elvérzik. – Nario. Őt sem lehet eltéveszteni. – Sajnállak, de komolyan. Magad ellen ugrasztottad a körzet társadat is. Szegény… szegény Valler. Mivel ennyire sajnállak, választhatsz. Buzogány vagy balta.

- Csábító ajánlat. – és hirtelen én is elhiszem, hogy megfontolja. De én jobbat mondok. Kés vagy kard? – jelzett nekem igaz nem nyíltan, de ez még is csak egy jel volt.

- Nem vagy olyan helyzetben, hogy alkudozz velünk! Te egyedül vagy mi meg négyen. – az első körzetben mindenki ilyen őrült vagy csak ez a kettő? Metrina épp olyan elmebajos, mint Nario.

- Szerintem ti sem vagytok épp nyerő helyzetben. – lépek ki az eddig biztonságos árnyékból. Sikerült úgy osonnom, mint a macskának. Meg is lepődtek, persze csak egy kicsit. De talán ez épp elég lesz.

- És én játszom meg magam? – Metrina arca eltorzul. Emlékszem mit mondtam neki. Én akarom megölni Vallert. Erre most épp én vagyok az, aki szövetségben áll vele. – Láss csodát! Ez idáig meg akarta ölni, most meg épp azon van, hogy segítsen neki!

- Húzzatok el a területünkről Metrina, míg szépen vagyunk! – vakkantok rá, mint egy kutya.

- Hol van a tizenkettes? – néz rám gyanakvóan.

- Talán felzabálták a pókok. – mondja Valler és meglepődöm azon mennyire megnyerő az a gúnyos vihogás, ami ezt a mondatot kíséri. – Nem mondom, hogy ellenemre lenne! Bár jobban bírnám, ha téged zabáltak volna meg.

Talán ez a mondat indít el mindent. Metrina rám ugrik, de én gyorsabb vagyok. A kés villám gyorsan forog a kezemben. A többiek csak döbbenten szemlélik az eseményeket. Ugyanoda várom bele a kést, mint az első nap. Ha ez idáig nem vágtam át minden ideget, hát most megtettem. Üvölt, a kezéből pedig dől a vér. Nario tér észhez először a döbbenettől. Megpróbál körzettársa segítségére sietni és rám vetni magát, de Valler már készen van és dobja a lándzsát, ami a hátára volt erősítve. Nario vállába áll, de ez sem mondható halálos sebnek. Nem tudom, hogy van annyi lélekjelenléte, hogy kihúzza a lándzsát. A második körzet két versenyzője ekkor tér magához. Mivel az elsők igen-igen lesérültek nem tudnak újra ránk támadni. De a Játékmesterek megfordítják a játék eddigi folyamát. A furcsa csámcsogás újra felhangzik. A fejemből dől a vér és én ezt csak most veszem észre.

- Valler tűnjünk el! – elkezdünk visszafele futni a fa felé. A lángszóróból kifogyott a szufla, és míg újra tölti magát az sok idő. A másik négy is halhatja, amit mi, mert ők is menekülni kezdenek csak épp a másik irányba. De nem elég gyorsan. A pókok elérik őket. Csapkodnak, üvöltenek, és megállás nélkül szaladnak. Megtorpanok és visszafordulok egy pillanatra. Luminót elérik a pókok, rámásznak, és elkezdik rágni.

Megrökönyödök a látványtól, a hangoktól, attól az elképzeléstől, hogy én is lehetnék a helyében. A fájdalmas üvöltéstől és ahogy Metrina rám néz szikrázó szemekkel. Valler rohan vissza értem és minden erejével azon van, hogy feltuszkoljon a fára. Magam sem tudom, hogy, de sikerül felmásznom, de a kép még mindig a szemem előtt lebeg. Ökölbe szorítom a kezem és beleharapok. Amikor megérzem a vér ízét a számban, kissé megnyugszom. Az agyú moraját csak távoli kellemetlen zümmögésnek fogom fel. Az lebeg a szemem előtt, mikor fogja az én halálomat jelezni. 

Huszonnegyedik fejezet

Te jó ég! Milyen régen írtam már. Az a baj, hogy tudom hova akarok eljutni, de azt nem, hogyan. Ez tartott egészen egy héttel ezelőttig mikor mint egy villámcsapás megszállt az ihlet. Nem ígérem, hogy most már tényleg heti rendszerességgel igyekszem írni, de a két hét az biztos. Remélem nem pártoltatok el nagyon tőle. Sajnálom, hogy ennyi időt kihagytam nagyon hiányzott a blogolás. Jó olvasást és, mint mindig most is szívesen várom a kritikátokat. 

***

Unalmas nap, vagyis eleinte. Valler alszik, hol én hol Luce őrködik közben vadászok pár madarat, hogy éhen ne halljunk. Szerzek, egy hosszú nádszárat mellyel le tudunk nyúlni a víz mélyére és ki tudjuk szívni onnan a friss vizet. Lehet, hogy a flakonok tele vannak, de ez nem sokáig fog így maradni.

Parázson sütjük a húst és megpróbálom felmérni az Aréna ezen szegletét. Jó terep. Csapdák, biztonságos fák, szilárd talaj. Jó védhetőség. Akár heteket el lehet itt tölteni. Közel vagyunk a veszély zónához, még is ez a legjobb hely, amiről valaha is álmodhatok. Estefelé már Valler is egész jól érzi magát. A karja mozog, nem is kell erőltetnie, és fel sem szisszen. Elfogyasztjuk, a vacsoránkat majd megnézzük a himnuszt. A Hivatásosok tegnap esti két áldozata. A hármas és a tízes lány.

Baljóslatú az este. Tegnap óta nem történt gyilkosság és félek, hogy a nézők unják ezt a tétlenséget. Valahogy érzem, hogy itt bele fognak nyúlni a verseny menetébe. Bár nagyon remélem, hogy nincs igazam.

- Unalmas ez az egész. – dünnyögi Valler szinte csak magának.

- Ha meg akarsz halni, keressük meg a Hivatásosokat. Tudod már, mint azokat, akik nem csípnek és meg akarnak ölni. Azt biztos komálnák a nézők. – kacsint rá a sötétben Luce, miközben félelmetesen csillog a szeme. Mintha egy vadmacska lenne, vagy valami ahhoz hasonló mutáns.

- Szövetségben vagyunk vele. – sziszegem neki. – Nem ölhetjük meg. Keress más témát.

- Kár – sóhajt fel lemondóan a lány. Majd, mint aki ihletett kapott rám villantja a kissé csorbacsík vigyorát. – Ki az a srác, akinek a nevét kiáltottad este?

Te jó ég! Akkor nem csak képzelegtem mikor azt hittem kiabáltam. Akkor nem csak ő, hanem más is halhatta, talán a Kapitólium is. Talán elárultam a gyenge pontomat. Talán elrontottam mindent…

- Nem is kiabáltam nevet… - kezdem egy kicsit talán bizonytalanul.

- Tényleg nem. – neveti el magát- De az arcodért megérte. Plusz tuti, hogy egy srácról álmodoztál, hiszen nagyon jól mulattál.

- Még itt is róla álmodozol? – szál be Valler a csipkelődésbe. Király, én vagyok a kipécézett alany. De hát legyen, úgy sincs ezeknek nagyobb örömük itt. 

- Figyelj! Ez az én dolgom, plusz a magánéletem csak rám és arra a bizonyos emberre tartozik. Vilálágos?! Különben is…- hangokat hallok a hátam mögül. Mintha egy szú rágná a fát. Mégsem. Sok apró láb gyors trappolása. Aztán síri csend majd egy vérfagyasztó sikoly. Luce gyorsabban reagál, mint én. Körül néz majd szinte ugyanabban a pillanatban, mint- és ez egy időbe esik azzal, hogy eldördül az ágyú,- felkiált.

- Fára! Most! – pókok. Nem cuki aranyosak, amik a házba fogják a legyeket, nem. Ezek húsevő pókok. Mutánsok! Én és Valler az egyik, Luce pedig egy távolabbi fát vesz célba. Ezek a dögök felzabálnak mindent, ami az útjukba kerül. A fa tetején sem leszünk sokáig biztonságban. A fák elég távol vannak a mocsár csapdás részétől, de elég közel egy másik ingoványos terephez, amit még nem sikerült nappal felmérnem. Kicsit kockázatos, hogy ide menekültünk, de szükségben nincs helye vitának. Pánikba esem. Ezek tényleg mindent felzabálnak, és ha elérik a fát… Nem igazán gondolkozom, mikor kibuknak a számból a szavak.

- Most jól jönne egy kis gyors segély!

Gyors mentoraink vannak és jó támogató csapatunk. Alig pár másodperc telik el, máris le ereszkedik egy ejtőernyő. Kicsi, kisebb, mint amire számítottam. Valler éri el és diadal ittasan felkiált.

- Lángszóró! Ti maradjatok, én kiégetem a hívatlan vendégeket.

Leugrik a fáról, nem tudom, hogy miért nincs benne félsz egy ilyen terepnél. Aztán nekirohan a falkának és addig lövi őket, míg a Játékmesterek vissza nem vonják ezeket. Nagy valószínűséggel a nézők ráuntak.  Persze ez jókor jött, mert úgy látom a lángszóró kifogyott. Vagyis ezt hiszem az első pillanatban, majd újfent megáll bennem az ütő.

- Lám csak! Itt van a vizes fiúcska! Na, emberek ki szavaz arra, hogy most rögtön bízzuk a mocsár gondjaira? – Metrina, nem kell látnom, hiszen a hangját, azt a jeges kimértséget ezer közül is felismerném. Itt lesz a vége. Most nekünk végünk…