Bejelentés

Sziasztok! Nem tűntem el ennek a blognak a világából csupán nem tudom megírni és megölni a kedvenc szereplőimet. Kis szünetet tartok ez nagyjából két hétig fog tartani és utána jön a nagyobb finálé. Addig is megtaláltok a másik blogomon amit Johanna Masonnal közösen írok.
Itt.
Addig is jó olvasást ott :). Hamarosan jelentkezem. Sziasztok!  

Harmincharmadik fejezet

Íme az új fejezet. Bocsánat, de most kaptam vissza a gépemet. Két fejezet maradt az Arénából, úgyhogy közel a vége. De csak az Arénának. A többiről nem árulhatok el semmit. Jó olvasást várom a véleményeket. 

***

Sejthettem volna, hiszen teljesen olyan, mint a nővére. Lázadó személyiség, aki senkitől, és semmitől nem riad vissza. Nem ő akar lenni a gyújtós, nem akar kijutni az élet túl sok szenvedéssel „ajándékozta” már meg. Megkeseredett, dühös és összetört lett. Nem akar mást, mint kiállítani egy olyan győztest, aki megvalósíthatja az eszméit. Rájövök miért nem segített nekem. Ha csak egy győzhet, akkor csak azt az egyet menti meg, aki megvalósíthatja céljait. Talán durva hozzá állás, de mindenki más is ilyen. Mindent és mindenkit feláldoz a győzelemért.

Nem vettem észre milyen sötét lett hirtelen. Akkor eszmélek rá, milyen későre jár, mikor felharsan a himnusz és az égre vetítik a mai nap áldozatait. Tasia, Valler, Luci. Túl sok ember, túl kevés idő alatt.

- Nos, hogy jutatjuk ki újdonsült barátnőnket az Arénából? – érdeklődik Simo.

- Kinyírjuk a nem hivatásosokat. – kezdi az eszmefuttatást Della. – Majd megkeresem Metrinát és kibelezem. Aztán meg a mutánsokra várunk. – Remek eszmefuttatás, de én nem akarok a mutánsokra várni. Utálom a Kapitólium génmanipulált állatait.

Felvonom a szemöldököm, de nem szólok egyből közbe. Az új kabátom zsebébe rejtem az a pár tőrt, ami az előzőbe lapult vésztartalékként. Végiggondolom Della érveit. A nem hivatásosok valahogy nem tűnnek veszélyesnek még is… Furcsa érzéseim vannak velük kapcsolatban.

- Felőlem úgy nyírod ki Metrinát ahogy jól esik-, vonogatom a vállam - bár örülnék, ha levágnád a megcsonkított kezét.

- Miért is? – mered rám Simo. Most biztosan olyan arckifejezést öltöttem, mint Johanna mikor megfenyegette.

- Mert megkínozta a körzettársamat és a szövetségesemet! – csattanok fel dühösen.

- De kibelezhetem? – érdeklődik Della. Csak egy kurta biccentéssel felelek. Én is szívesen látnám az a ribancot vérbe fagyva. Azok után meg pláne amit Vallerel tett.

- Hol vannak a nem hivatásosok? – térek vissza a tervre.

- A közelünkben volt a táboruk. A nyolcas, és a kilences srác szövetkeztek és nem olyan idióták fegyverek terén, mint hittem a kiképzőteremben. – feleli Simo. – Van egy adag buzogányuk meg kötél csapdájuk. De én csak a buzogányok miatt aggódnék.

- Le akarjátok rohanni őket? – nézek rájuk döbbenten.

- Arra nem lesz szükség. – Della tekintete hirtelen megkeményedik. Elhalkul. Én is fülelek. Nincsenek mocsári talajhoz szokva hallom a lépeseiket. Biztosan fiúk, túl kemények és durvák a lépteik ahhoz, hogy tévedjek. És nem lehetnek Metrináék mert az ő lépteiket már megismerném.

- Oltsd el a tüzet. – suttogom Simonak. – Ti hazai terepen mozogtok, én jobb vagyok sötétben és nem akarom, hogy belelökjenek a mocsárba. – A fiú gyorsan engedelmeskedik, de a betolakodók is résen vannak. Della gyorsan mozdul, a bozóton áthatol én és Simó követjük. A két fiú már rávetette magát Dellára, de őt nem kell félteni. Simó oda ugrik, lerántja róla az egyiket, de a másik már fojtogatja, és nem engedik, hogy a baltáját használja. Én veszem kezelésbe a fiút akit Simó lerántott Delláról. Megfogom a nyakát és erősen hátrahúzom. A földre kerül, én pedig erősen gyomron rúgom háromszor.

- Segíts Dellának.- nekem már kész a tervem. Hagyom, hogy a srác felálljon, majd orrba rúgom, amivel újra hátrébb kényszerítem pár lépésnyivel.

- Te kis liba! – üvölti a srác, mikor az orrából elkezd ömleni a vér. – Kinyírlak!

- Szerintem nem! – üvöltöm neki vissza és már el is száll a kezemből a kés egyenesen a vállába majd még egy rúgás és már süllyed is a mocsár veszélyes bugyraiban.  Nagy levegőt veszek, a vállamba újra belenyilall a fájdalom. Talán a sebem újra felnyílt, de ez cseppet sem izgat. Pár pillanat múlva eldördül az ágyú. Visszafordulok Delláék felé. Ő ismét a földön van a baltájától messzebb. A fiú nagyobb és erősebb, mint ketten együtt véve és buzogány van nála. A buzogány lendül nincs messze Della fejétől, a tőröm elrepül, az ágyú eldördül és Della felsikít. A buzogány és Della között Simó áll, mellkasában a buzogány. Nehezen lélegzik a támadó halott. De innen is látom, hogy az újdonsült szövetségesem most áldozta fel magát valakiért, akit nem is ismert igazán. Akinek a nővére egy győztes, és akinek ígéretet tett,  amit be is tartott. Az élete árán.