Tizenhatodik fejezet

Íme visszatértem a blog világába. Nem a leghosszabb rész amit sajnálok is, de a következő ígérem hosszabb lesz. Ott már az interjúk következnek és ami érzékelhető hamarosan itt az Aréna. Amivel együtt új fejléc is érkezik :). Jó olvasást várom a véleményeket. Köszönöm, és remélem nem pártoltatok el tőlem amiért kicsit később jött ez a rész. 

***

Az estém nagyon nyugtalanul telik. Két ok miatt is, egyrészt mert két nap múlva az Arénában küzdök majd az életemért, másrészt mert nem tudom, hogy adjam be Coreynek amit elterveztem. Nem tehetem meg, hogy ő készítsen fel, az interjúra ez nem lehet, és félek, hogy ha ezt közlöm vele, megharagszik. Erre pedig nincs szükségem főleg nem így az Aréna előtt közvetlen.

Megpróbálok aludni, de ez nagyon nehezen megy. Forgolódok, de persze közben próbálom Coreyt nem felkelteni csak ez kicsit nehezen megy. Végül feladom és hajnali hattól kezdve a plafont bámulom, míg az agyamban a kis fogaskerekek kattognak.

- Nem kell olyan hangosan gondolni, meghallom az így is. – ijedten rezzenek össze, hiszen észre sem vettem, hogy ébren van. Felnézek rá és egyből látom, hogy ő sem sokat aludt, vagy magától nem, vagy én nem hagytam.

- Bocsi, az én hibám volt. – motyogom zavartan. Pedig sejtem, hogy alapból nem aludt volna.

- Nem különösebben, az én agyam is pörög és gyanítom ugyanazon a témán.

- Figyel… - ülök fel és beletúrok összekócolt hajamba. – Nem a legszebb dolog tőlem, amit most kérni akarok tőled…

- Azt akarod, hogy Finnick készítsen fel az interjúra, ami szerintem teljesen érthető. Én inkább vagyok a barátod, mint a mentorod. Vele jobban jársz. Megbeszéltem vele tegnap a pontozás után. Erre a két napra változik a felállás, én készítem Vallert téged pedig ő. Már az első este elrontottam mikor kimutattam az igazi énemet meg az érzéseimet. Bocsánat részben az én hibám, hogy mivel velem szemben nem kellett játszanod, mások előtt is kezdted önmagadat adni. Sajnálom Perlare. Remélem nem toltam el mindent. – látszik rajta nagyon is, hogy emészti magát. Holott nem ő tehet róla, nem csak ő. Én is lehettem volna olyan felelősség teljes, hogy észben tartom mindazt, amit tanítottak nekem. Amit éveken keresztül belém sulykoltak. Ami miatt olyan lettem amilyen sosem akartam lenni. Ami miatt elfelejtettem ki is vagyok valójába.  

- Azért kicsit az én hibám is. Túlzottan önmagam voltam pedig meg kellett volna változnom.

- Lehet, de most már ez mit sem segít. Egyet kérek. Gyere ki élve. – visszafekszem és szorosan hozzábújok. Érzem a szívverését, ami megnyugtat.

- Most van okom, hogy kijöjjek. Most van a legtöbb okom rá, hogy túléljek mindent. – lassan megnyugszom és kissé felszínes álomba zuhanok.

Másnap az asztalnál elég feszült a légkör. Nira Ameria az elején próbálja feldobni a hangulatot de elég hamar feladja, mivel sem mi sem a mentorrok nem reagálnak az üres locsogására. Végül duzzogva feláll és elsétál, mi pedig kínos csöndben folytatjuk tovább a reggelit.

Vallernek lesz először elege és megtöri a már évezredes némaságot.

- Tehát akkor Corey készít fel? – a számba harapok, mert gondolom, hogy ezután az jön én megmondtam Avanti, de semmi ilyen nem történik.  Meglepődöm, de nem mutatom ki a csodálatot és a hálát, hogy most az egyszer békén hagy. Inkább úgy teszek mintha minden rendben lenne és nem számoltam volna a kritizálására.

- Igen mára cseréltünk, de az Arénában az a szabály él, hogy én Perlare mentora vagyok. Ha bajban vagy segítséget nem tőlem kapsz. – Valler csak bólint, a további kommentezést beszünteti. A reggeli végén én Finnickel átmegyek a könyvtár részlegbe, (minek ide könyv a kiválasztottaknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem, hogy olvassanak) és azon imádkozom mindvégig, hogy Finnick ne akadjon ki rám és belém tudja verni azt a szerepet, amit évek óta magamon viseltem, de ez alatt az egy hét alatt sikeresen elfelejtettem. Az arcomon még mindig látszik a tegnapi pofon nyoma, igaz már nem fáj, de nagyon szépen feldagadt és megvörösödött. Remélhetőleg a belém verni a szerepet nem szó szerint érti új mentorom. Így is elég nehéz lesz ezt a kis nyomot eltűntetni.

- Tehát a harcias kislány? – térek rögtön a tárgyra, mielőtt akármit mondhatna vagy tehetne.

- Igen, hiszen minden körülmény adott. A bevonulás, a pontszámaid már csak az interjú kell és megnyerted magadnak a Kapitólium java részét. A lényeg a következő, és most kérlek, ne csinál semmi hülyeséget. Mindent, úgy ahogy mondok. Ez az apróság menni fog? – hideg, kimért, tárgyilagos. Igen most ez kell, hogy kicsit visszarázódjak a lekezelően durva, és harcias szellemű lány szerepébe.   

- Minden úgy akkor és olyan stílusban tálalok, ahogy te mondod. – bólintok határozottan.

- Akkor kezdjük rendben. A lényeg, hogy mindent pimaszul reagálj le, a válaszaidat félvállról lökd oda. Menni fog? – bólintok. Fel kéne vágnom bólogatós kutyának az a szerep most biztosan illene rám. – Akkor nézzük a gyakorlatot. Felteszek, egy kérdést te pedig alakítsd magad a legjobban. Ne felejtsd el, hogy ők az alattvalóid és csak a show érdekli őket nem pedig te. Csak a figura, amit eljátszol. Nem az ember, aki a figura mögött van. Tehát! Mi tetszett a legjobban a Kapitóliumban Perlare?

- Ezt most komolyan kérdezed? – kicsit feljebb viszem a hangomat, összeszorítom a számat és felvonom, a szememet mintha nekem ez már megszokott lenne. Továbbá a gúny és a harciasság mivel meg fér egymás mellett, nagyon jól fogom tudni uralni ezt a helyzetet. – Olyan csiricsáré minden, hogy azt hittem a plasztikai sebészek nem csak embereken szoktak itt dolgozni, hanem épületeken is. – hanyagul hátra dőlök, keresztbe fonom a kezem és fújtatok. Mert ezt csinálják azok, akiket csak a harc érdekel, nem akarnak locsogni semmiről pimaszak, visszaszólnak és közben a szemük sem rebben. És én most pont ilyen leszek. Egy figura amit dróton rángatnak, nem egy ember akinek érzései vannak.

- Jobban megy, mint hittem. Csak ki kell vonni Albant a képből és Perlare Avanti szeméről felszáll a rózsaszín köd. – jót nevet a saját viccén, ami szerintem nem vicces, hanem maga a kőkemény valóság. Amit nem szeretnék, hogy valóság legyen. Mert bele talált a gyenge pontomba az egyetlen helyre ahol nyomást tudnak gyakorolni rám. Amit védenem kell. Hiszen ezt mondta a tizenkettesek mentora is. Ha forradalmat akarsz, csináld látványosan, de közben védd a pontot ahol a legsebezhetőbb vagy. Különben minden próbálkozásod hiába való lesz.

- Nagyon vicces vagy Finnick, akkor most visszavághatok, pofont nem kapok? – ez is a szerepjáték része, hiszen mint mondta nekem meg kell tanulni a pimasz kislányt de nagyon akkor, gyakoroljunk rajta, kéznél van és kedvem támadt szemétkedni. Csak, hogy elfelejtsem a saját bajom és a gyengeségem. Igaza van, ha Corey nincs a közelbe gyorsan megint elemembe kerülök. Mivel bólint és jóváhagyta így folytathatom. – Ha Annie Cresta megjelenik Finnick Odair egyből ködbe burkolózik – felemelem a kezem, hogy ne vágjon közbe, hiszen engedélyt adott rá – És talán Annie Cresta az egyetlen, aki miatt Finnick Odair még emberi maradt.

Nem mond semmit tehát nagy a valószínűsége, hogy eltaláltam a dolgot. Még jó pár óráig gyakorlok Finnickel majd Nira Ameriával a helyes megjelenést, beszédet és az illemet. Közhelyeket, melyeket úgy is tudok.

A nap végére hulla fáradt vagyok, és az ágyamba fekszem, kiterülve mikor valaki kopog, mivel az ajtó nincs, becsukva kikiáltom, hogy bújjon beljebb. Legnagyobb meglepetésemre nem Corey hanem Finnick az.

- Az üzenik, hogy mindjárt vacsora tehát szedd össze magad. – felhúzom a szemöldökömet és gyanakvóan méregetem őt ennyiért nem jött volna be. – A másik pedig, amit elfelejtettem mondani az interjúval kapcsolatban az a következő. Rá fog kérdezni a szerelem témára is.

- Tehát le kell mindent tagadnom. Mert ha nem aláírom a saját és Corey halálos ítéletét is. – ezt a legnehezebb kimondani. Mit fog gondolni rólam, ha mindent letagadok?