Huszonegyedik fejezet

Nos emberek. Először is boldog karácsonyt kívánok! Másodszor kaptok egy új részt. Nagyon rám járt a rúd mostanság se időm, se energiám, se ihletem nem volt. Sajnálom, hogy hanyagoltam minden blogomat, de komolyan, mert nagyon hiányzott. Próbálkozok a szünetben egyre többet írni és egy fejezet ebben az évben még mindenképpen jön. Nem tudom mikor pontosan. Jó olvasást és várom a véleményeteket mint mindig. 

***

Vége a vérengzésnek. Vége az első nagy megpróbáltatásnak, amit mi sikeresen túléltünk. Van néhány óra haladékunk, míg a többi Hivatásos neki nem fog a hajtóvadászatnak, hogy felkutassa a még életben maradt játékosokat. Tízen meghaltak már csak tizennégyen maradtunk.

Kik halhattak meg a szarunál? Látom, hogy Luce-t is ez a kérdés foglalkoztatja. Egy emberről biztosan tudjuk, hogy meghalt. A bátyja.

De ki lehet a maradék kilenc? Remélem Metrina is köztük van, bár akárhogy szeretném, tudom, hogy a seb, amit ejtettem a kezén nem éppen halálos. Ám lehet, hogy elvesztette vezetői státuszát ennek hatására. Ha meg nem is sikerült ölnöm a túlélési esélyei igen lecsökkentek, hiszen melyik falkának kéne egy elég rossz bőrben lévő vezető? Ha a falka kidobja egyenes úton préda lesz, és ahogy Nario-t ismerem első adandó alkalommal megöli. Aki nem illik a Hivatásosok sémájába vesznie kell. Én legalább is azt vettem észre, hogy ez a taktikája.

- Itt várjuk meg őket a földön vagy felmászunk egy fára? – Luce hangja ránt vissza a valóságba. Miért is ne? Úgy is szeretném kinyírni Nario-t és szerintem Luce-nak is van elszámolni valója vele bőven, hiszen az ő fegyvere ölte meg a bátyját. Miért is ne? Várjuk csak itt meg. Van több mint egy tucat tőröm és dühös vagyok. Várjuk meg itt őket és mindketten kiegyenlíthetjük a számlát.

- A kérdés az, hogy készen állsz e, hogy ha úgy hozza a helyzet, szembe szállj velük? – költői kérdés, tudom rá a választ még is felteszem.

- Olyanokkal, akik megölték a bátyámat, megtámadtak a kiképzésen, és ha te nem lépsz közbe kivégeztek volna a szarunál? Ne hülyéskedj Perlare! A támogatóknak hála, nálad van egy kismillió tőr én pedig kaptam egy hihetetlenül jó csákányt! Egyet megígérhetek, nem fogok előlük menekülni. Amúgy sincs sok esélyem, hogy kikerüljek innen. Akkor legalább bosszú állhattam, ha meghalok.

Még is jó lóra tettem, hogy kihoztam a harcok sűrűjéből. Elszánt és tettre kész és nekem pont ilyen szövetségesre van szükségem.

- Rendben akkor a tábort idelent verjük fel. – adom meg a kérdésére a választ. – Amúgy honnan ismered a mocsarat?

Ördögi fény csillan szövetségesem szemében. Mintha tilosban járna vagy valami olyanba kérdeztem volna bele, ami eléggé törvénytelen.

- A körzetünket, mint gondlom a tiédet is egy kerítés határolja. – bólintok, minden körzetet kerítés határol és a kerítésben áram van. Vagyis én úgy tudtam minden kerítésben áram van. Nemsokára kiderült, hogy tévedtem. – Hát nálunk a kerítésbe elfelejtettek áramot vezetni. Én pedig, néha ha úgy ítéltem meg a helyzetet és mikor már tényleg az éhenhalás fenyegetett minket átmásztam a kerítésen és bevetettem magam az erdőbe. Fegyver nélkül elég kockázatos volt így az erdő széli mocsaras területet használtam. Az volt az én felségterületem. Tojásokat tudtam lopni a fészkekből voltak mocsári növények is meg ilyenek. Sajnos fegyverem nem volt így madarakat meg ilyeneket nem tudtam fogni, de még ez a kevés is több volt a semminél.

- Járatos vagy a túlélésben. –suttogom szinte csak magamnak.

- Ha valaki a Peremben nő fel annak elég járatosnak kell lennie. De így is volt, hogy sokszor éheztünk. Jobb lett volna a helyzet, ha tudok valamilyen fegyverrel bánni.

- De hát tudsz is! – csattanok fel dühösen.

- Igen, de ha lenyúlok egy ilyet a bányából kivégeznek. – mutat a csákányra, amit az övébe fűzött. – Így nem sok hasznom volt vadászat terén.

- Elég rossz lehet a Perem környékén a helyzet.

- Tűrhető. A békeőrök elnézőek. Na, most én kérdezek. Mivel Hivatásos vagy nem csodálkozom, hogy ismered a terepet, sőt a negyedik körzet után meg pláne nem. De mi a helyzet a körzettáraddal.

- Mi lenne vele? Ahogy ismerem olyan piszok mázlista, hogy nem nyírták ki! – dühös vagyok Vallerre. Utálom az arrogáns viselkedése miatt. Utálom a hirtelen pálfordulásai miatt. Úgy utálom, ahogy van.

- Ezt nem kétlem, mert láttam, hogy eltűnt a szarunál. Azt viszont nem értem, hogy miért nem szövetkeztél vele. És elnézést, de első kiképzési napon kihallhattam az első lánnyal folytatott beszélgetésedet. Te akartad megölni, holott a körzettársa. Hogy jön ez ki?

- Dühös voltam és még mindig dühös vagyok rá. Ő meg pipa rám. Mert első nap a sorsolás után közöltem, hogy nem akarok vele szövetkezni. Mert ha teszem azt ketten maradunk nekem meg kell ölnöm mivel én haza akarok jutni.

Luce elé furcsa szemekkel méreget. Időközben besötétedett, nem is vettem észre. Felcsendül a himnusz és a Kapitólium címere jelenik meg az égen. Majd az égre vetítik a kiesett játékosok arcképét. Azt a képet használják, amit pontozáskor is most azonban pontok helyett a versenyző körzetének száma jelenik meg.

A harmadik körzetből a fiú jelenik meg elsőre, ez azt jelent, hogy az első két körzetből mindenki életben maradt. Ez sajnálatos főleg Metrina barátnőnk miatt. Majd az ötös lány következik. Luce jól látta, Valler elhúzott a vérengzés elől. A hatodik körzetből mind ketten meghaltak. A hetedikből a fiú. Örülök neki, hogy a lány életben maradt. Tudom, hogy ő is az ellenségem, még is segített nekünk elmenekülni a szarutól és ezt sajnos nem fogom tudni neki visszafizetni. A nyolcas és kilences körzetekből a lány halt meg. A tizenegyesből mind ketten. Végül megjelenik Teo arca is. Látom, hogy Luce szeme könnyes, de próbálja tartani magát. A himnusz véget ér és minden újra csendes és nyugodt lesz.

- Azt mondtad – kezdi Luce – azért nem szövetkeztél vele, mert meg kellett volna ölnöd. Hát akkor had világosítsalak fel Perlare! Ha haza akarsz jutni mindenképpen szövetségest kell ölnöd! – dühösen maga elé húzza a táskát, kiveszi belőle a hálózsákot és belefekszik. – Te kezded az őrködést! Jó éjszakát!

Tudom, hogy joggal dühös és tudom, hogy gyászolnia kell, így nem mondok neki semmilyen csípős megjegyzést. Főleg mert egy ilyen fajta megjegyzés nekem járna.

Helyette összepakolom a felszerelést, a három tőrt az övembe hagyok, egyet pedig a kezembe veszek. Nem akarok tüzet rakni, nem akarom, hogy bárki is észrevegyen minket. A levegő párás, de nincs különösebben meleg. A játékmesterek szórakoznak az időjárással ebben biztos vagyok.

Pár órát őrködhetek. A figyelmem kissé ellanyhult talán a levegő teszi és a kimerültség, hogy még én sem fogtam fel egészen mi történt ma.

Elég néhány óvatlan pillanat, hogy nem figyelek valaki már is a hátam mögé lopakodik, egy kés pengéje villan és áll meg a torkom előtt.

- Barát vagy ellenség? – hallom az ismerős hangot és a még jobban ismert kérdést.