***
- Ha elvágod a torkát, a fejedbe találom ezt a szépséget
állítani, előbb mintsem levegőt tudnál venni! – nem különösebben érdekli, hogy
az egész határ tőle zeng. Ha ez az egy itt van, a többiek sem lehetnek messze
ezzel én is tisztában vagyok. Ekkor dördül az ágyú és támadóm figyelme enyhül
irányunkban, Luce eldobja a csákányt, nem akarja megölni csak megsebesíteni,
hogy kikérdezzük. Én gyorsan belemetszek a kezébe, ő felüvölt, felugrik és pont
belesétál a csákány útjába, ami telibe találja a kulcscsontját mely szinte
biztos, hogy eltört. Szerencsétlenségemre a bal kezét érte a fegyver és nagyon
jól tudom, hogy jobbkezes.
Viszont a fájdalom elvonja a figyelmét, amit én
kihasználok. Belerúgok a lábába, amin így sem állt valami biztosan, a földre kényszerítem,
ráülök a mellkasára és beletaposok a törött karjába. Az arcán a kínok kínjai
rajzolódnak ki. Luce felvette a csákányt és a másik oldalról kerítette be.
- Egy rossz szó és a fejedbe állítom! – figyelmezteti, és
senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy meg is teszi.
- Kimutatod a fogad fehérjét Valler? – teszem fel a kérdést,
amit egyszer ő tett fel nekem, és még erősebben beletaposok az amúgy sem épp
vállába.
- Nem tudtam, hogy megtámadsz e, ha nem felfegyverkezve
jövök! Hol vannak a cimboráid? – fröcsögi felém, én pedig nem állok messze
tőle, hogy eltörjem a másik vállát is. – Úgy látom, az esélytelenekkel kezdesz,
aztán majd rájuk fogod, hogy elbuktál!
- Az esélytelen mindjárt kinyír, aztán majd beszélhetsz!
– Luce-t nagyon felrántották Valler szavai én pedig nem fogok megállj
parancsolni neki, ha ki akarja nyírni ezt a barmot csak tessék, szíve joga
legalább kevesebben leszünk.
- Mi volt a cél? Idecsalni a hivatásosokat? Leszúrni
engem hátulról? Növelni az esélyeidet? Mit akarsz Valler? – zúdítom rá
egyszerre az összes kérdésemet.
- Már megkérdeztem, barát vagy ellenség? – mondja újfent.
- Elég érdekes fogalmad van a barátságról nagymenő, ha
azt hiszed, hogy az abban gyökerezik, hogy elvágod mások torkát hátulról! – az
a csákány vészesen közeledik Valler fejéhez. Még a végén bele talál állni.
- Csak elővigyázatosság volt, nem hittem, hogy félkarú
rablóként végzem. – valamiért hiszek neki. Amúgy sem nagyon tud nekünk ártani
most már, félkezű lett mi meg ketten vagyunk úgy, hogy intek Lucenak és
elengedjük. Felrángatjuk, és a táborhoz vonszoljuk, amit ő majdnem vonyítással
hálál meg, olyan élesen kiáltozik.
- Befogod, vagy nem lesznek hangszálaid! Világos?! Nem
kell, hogy az összes többi környékbeli is ide jöjjön. – Luce nagyon harcias
lett. Vagy csak ennyire nem kedveli Vallert? Minden esetre meg tudom érteni én
is rühellem a srácot főleg most, hogy még ránk is támadt.
- Két lehetőségünk van. – mondom, mint egy foghegyről bár
most kicsit érdekel a körzettársam sorsa. Nem nagyon csak éppen egy
hajszálnyit. – Vagy itt hagyjuk és megvárjuk, míg a természet, a Hivatásosok
vagy a Játékmesterek elintézik, vagy megpróbálunk segíteni neki.
- Elmondom a harmadik lehetőséget- Luci erősen a torkához
nyomja a csákányt és szeme úgy csillog, mint egy őrültnek. – Kiszedjük belőle a
hasznos infókat, utána kinyírjuk.
- Beleszólhatok én is? – nyöszörög Valler a földön fekve
és látom az arcán, hogy nagyon szenved.
- Nem! – kiálltunk egyszerre. Szedek a közelből két fát,
sínbe rakom a kezét így tompítom kicsit a fájdalmát. Nem döntöttem még el
véglegesen, hogy segítek neki, de így kevesebb az esély rá, hogy a fájdalomtól
megint úgy elkezd üvölteni, mint a fába szorult féreg és nagyobb rá az esély,
hogy mi élve átvészeljük az éjszakát.
- Tehát – ülök le vele szemben és hosszan fürkészem az
arcát. Luce a hátánál áll fegyverét közel tartja a behatoló fejéhez, hogy
akármikor le tudjon csapni. – Mit akarsz tőlünk valójában?
- Szövetkezni. – nem látom rajta a hazugság legkisebb
jelét sem. Igazat mond. Tudom, hogy ő is kapott kiképzést tudom, hogy gyűlöl
engem még is a fájdalom úgy eltompította, hogyha akarna, akkor sem tudna nekem
hazudni. – Láttam én mi történt a szarunál, nagyon jól láttam, sőt azt is tudom,
mi jár a fejetekben.
- Nem igazán tudsz te semmit! – csattan fel Luce.- Nekünk
van egy előnyünk, ismerjük a terepet! Tudom, mit akarsz mondani, hogy mi
esélytelenek vagyunk, ellenben ők terepismeretben gyengék!
- Viszont ők pipák és nem annyira, mint te! – vág vissza
Valler. – Lehet, hogy felhúzott, hogy kinyírták a tesódat nagy kár! De nekik az
önérzetükön esett csorba, és míg ők négyen vannak ti ketten.
- Metrina nem lényeg! Őt megsebeztem. Nagyjából
harcképtelen. – használom ki a lélegzetvételnyi időt, hogy én is szóljak,
valami okosat mielőtt egymásnak mennek.
- Nehogy azt hidd édes drága Perla! – világosít fel
kicsit sem egoista stílusban. – Magam láttam, hogy rossz kézzel kinyírt még pár
embert a szarunál. Dühös és ilyenkor megfeledkezik a fajdalomról.
- Plusz vannak támogatói. – ismeri el Luce.
- Neked is vannak. – vonok vállat. Valler ekkor veszi
észre, hogy mennyi mindent kaptunk és sokat sejtő mosolyt küld felém. Majd ezt
tátogja: „Alban-tól van mi?” Én erre egy kurta biccentéssel felelek mire ős egy
harsány nevetéssel jutalmazza, hogy el is vörösödtem.
- Támogatók ide vagy oda ők nem harcolnak helyettetek és
itt nagy öldöklések folynak. – Mint egy a szavait megpecsételésként eldördül
ismét az ágyú. Ez nekem nem tetszik és borsódzik tőle a hátam. – Tehát újfent
megkérdezem angyalkáim, mivel gondolom az életeteket minél tovább meg akarjátok
őrizni. Barát vagy ellenség?
Nem sokat teketóriázok, és bár nem tudom, hogy egy sérült
versenyzővel milyen előnyre tehetek szert, ezt mondom: - Barát!
Ezt, mint egy megpecsételésül egy éle hang kíséretében
egy ezüst ejtőernyő ereszkedik le egyenesen a lábunk elé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése