Hetedik fejezet

Na hazaértem és ígéretemhez híven érkezik a következő fejezet. Igazság szerint ez tipikusan az a rész ami már jó régen megvolt az előtte és utána lévő fejezetek e köré csoportosulnak. (mondhatni ez az a fejezet ami nélkül nincs story). Remélem tetszeni fog jó olvasást mindenkinek.

***

Azon kapom magam, hogy a tévészobában ülök és bámulom az adások ismétlését. Kicsit sem izgat, mit ne mondjak. De ez is egy szabály, egy olyan szabály melyet senki nem szeghet meg. Egy szabály, amit gyűlölök. Mint minden ismétlés az elnök beszédével kezdődik. Elmondja a hűtlenségi egyezményt, amit már szinte kívülről fújok, de még jó párszor végig kell szenvednem ugyan ennyiszer. Majd elkezdődnek az Aratások. Az első körzettől indulnak, és a tizenkettedikkel zárulnak. Az elsőben most nincsenek önkéntesek ezek szerint azokat húzták, akik alapból mentek volna. Na, ez is ritkán fordul elő. A két kiválasztott tizenhét tizennyolc évesek lehetnek, és nem nézek ki belőlük semmi biztatót.

A másodikban mind kettő önkéntes a fiú mindössze tizenöt éves a lány sem lehet több. Esélyük szinte egyenlő a nullával elnézve a győzelmi ranglistát, de ne becsüljünk le senkit.  erre a hetedik körzet egykori győztese a legjobb példa. Mindenki szerencsétlen kislánynak tartott aztán a végén ő gyilkolt le mindenkit. Ezek után én sem becsülök le senkit.

A harmadikból két nagyon kocka gyerek kerül ki, lehet, hogy tanulva mentorom szövetséges választási stílusából az egyiket meg kéne szerezni, de a Hivatásosokról sem szabad megfeledkezni. Nálunk nem nagyon történik semmi érdekes mindössze, hogy valamelyik technikai zseninek nem sikerült kivágnia a kis attrakciómat. Hogy nekem ez jó vagy rossz? Majd kiderül.

 Az ötödikből és hatodikból elég jelentéktelen a két ember nem hiszem, hogy sok vizet kavarnának. De egy kicsit nyugtalanító az ötödik fiú. Nem tudom megmondani mi zavar vagy feszélyez, ha ránézek, de nekem valami gyanús benne. Igaz elsírja magát, de ez pont ellentmond az alkatával, elég izmos nem úgy néz ki, mint aki gyenge és még is ezt választja. Nem értem.

 A hetedikből a lányon kicsit megakad a tekintetem, önkéntes. A hetedikből önkéntes? Négy éve nem volt rá példa. Jól kisportolt alkat, talán ő sem lenne rossz választás, de nem kockáztatom meg a szövetséget senkivel, csak ha láttam harcolni. Hiszen ha megköttetett egy szövetség kiszállás belőle nincs csak a halál, ez a mi körzetünk egyik szabálya.

 A nyolcadik kilencedik szintén az átlagos felhozatal. A tizedikből a lány a tizenegyedikből a fiú önkéntes mind a kettő egy tizenkét éves helyét vette át. Most megnézve elég sok fiatal tizenkét tizennégy éves kiválasztott van idén, ha jól számoltam minimum öt. A tizenkettedik már tényleg a legkülső körzet két elég csont és bőr kiválasztottat sikerült kihúzni. Mind a ketten tizenhat évesek és nem kerüli el a figyelmemet, hogy testvérek méghozzá ikrek. Egyből a bátyám jut eszembe és az a tény, hogy akár mi is kerülhettünk volna abba a helyzetbe, hogy együtt kell küzdenünk.

- Na, ez nem a legjobb mezőny. – állapítja meg Finnick. Már nem annyira pipa, mint volt, vagyis el bírja viselni, hogy egy levegőt szívjon velem. Annie-t nem láttam azóta, hogy kirohant az étkező kocsiból reggel, de nem is hiányolom. Most csak a Kapitóliumi kísérő Nira Ameria van itt a két mentorunk meg Valler. Nem hiányzik Annie kicsit sem. Elég puskaporos a levegő így is. – Ha szövetségest akartok, akkor a Hivatásosokkal kezdjetek csak. Maximum még a hetesekkel vagy a hármasokkal lesz érdemes. Első ránézésre ennyit tudok tanácsolni. Egy óra és odaérünk a Kapitóliumba. Készüljetek fel. Persze csak ha Perlare kisasszonynak nincs hozzászólni valója.

- Semmit nem akarok hozzászólni Mr. Odair. Mindent úgy teszek ahogy parancsolja uram- lehet, hogy ez szemétség, de ha ő így beszél velem akkor én is megtehetem, nem? 

Mivel mi a negyedikből származunk egy napba sem telik elérni a fővárost, azonban akik a külső körzetekből jönnek el azoknak egy nappal tovább tart az út. A nyitóünnepség előtt egy nappal mi már élvezhetjük a Kapitólium „vendégszeretetét”. Visszamegyek a kabinomba az ünneplő ruhámat egy egyszerű farmer nadrágra és fehér rövid pólóra cserélem, majd megvárom, hogy Nira Ameria szóljon, hogy megérkeztünk a Kapitóliumba. Leszállás után egyből kamerák tömkelege tódul az arcomba és legszívesebben elrohannék előlük, de nem tehetem meg. Ez is a játék része. Felveszem a jól ismert gyilkos tekintetek a kegyetlen kislányt, aki mindenre képest és ezzel evickélek el a szálláshelyünkig.

 A Viadal kezdetéig a kiképző központ egyik kialakított részét használjuk lakás gyanánt. Minden körzet egy emeletet kap magának, attól függ melyik emelet a tiéd, hogy melyik körzetből jöttél. Ebből következik, hogy a miénk a negyedik. Elég későre jár és elég hosszú napunk volt. A nyitóünnepség holnap eset lesz így már reggel össze kell ülnöm a stylisztommal megbeszélni a stratégiát. Nem vágyok másra most csak arra, hogy bevessem magam a szobámba és aludjak egy jót. Elbúcsúzom mindenkitől, megkeresem a szobát, amire a lány kiválasztott van írva és belépek.

 A szobám hatalmas, egy óriási ágy szekrény és a szekrény mellett plafonig érő tükör. Az ablakon, ha kinézek a Kapitólium fényei világítanak melyek bár mesterségesek még is csodálatosak.

 Itt kicsit leereszthetek. Megszoktam, hogy a kíméletlen lányt kell játszanom, de ebbe belefáradtam. Most végre bevallhatom magamban, hogy félek. Nem hiszek magamba. Olyan kevés az esélyem, szinte semmi. Félek, hogy nem leszek képes ölni hiába tanultam, nem leszek képes, mert valójában egy jószívű lány vagyok, aki csak arra vágyik, hogy vége legyen ennek az egésznek otthon legyen a szülei túléljék, és mindenki fogadja el olyannak amilyen. Ezt a közönyt és harciasságot csak azért vettem fel, hogy mindenki leszálljon rólam. És ez a számítás bejött. A Kapitólium is ilyennek akar látni, így muszáj volt ilyennek mutatkoznom, de most elég volt. Úgy akarom leélni ezt a hete amilyen valójában vagyok. Perlare Avanti akarok lenni, nem pedig Perla a harcos királylány.

Úgy ahogy vagyok, bebújok az ágyba, a fejembe húzom a takarót és megpróbálok aludni, hiszen holnap egy nagyon hosszú és fárasztó nap vár rám.

Azonban a nyugodt és pihentető alvás helyett kapok egy rémálmokkal teli éjszakát. Van, amikor anyám csapdája ellenem fordul, olyan mikor a bátyám elvágja a torkomat vagy éppen a bátyám átváltozik Vallerré és ő üldöz. A Hivatásosokkal megszámlálhatatlan módon keveredek harcba. Mikor felriadok a falon lévő óra éjfélt mutat. Alig három órája feküdtem le, de a halálom már legalább ezer módon lejátszódott előttem. Mikor felriadok, sikítok, ami kicsit sem jellemző rám. Idáig mindig sikerült magamba fojtani az érzéseimet. Változok én is. Nem fogok tudni elaludni ez egyszer biztos. Kikászálódok az ágyból és elindulok a konyha felé. Nem nagyon tudom miért épp ezt a célt tűztem ki magam elé, de semmi kedvem nincs a szobám fojtogató levegőjéhez. Nesztelenül közelítem meg célomat, hiszen nem akarok felkelteni senkit és meggyőződésem, hogy rajtam kívül senki más nincs fent. Tévedek. A konyhában lévő kanapén egy ismerős alakot látok. Nem igazán értem miért nem alszik. Neki nem hiszem, hogy sok gondja lehet a rémálmaival. Bár ki tudja? Talán még is.

- Melyik a rosszabb szerinted? A Viadal előtt vagy az utáni álmok? – biztos van egy hátsó szeme, mert nem létezik, hogy meghallotta, amint közeledtem.

- Ha tippelnem kéne, az mikor már tudod milyen ölni, és akit megöltél kísért. A Viadal után minden rosszabb. – magam sem tudom, hogy jutottam erre a következtetésre. Nem akarok belegondolni, hogy ettől már csak rosszabb lesz.

- Ott akarsz állni egész eset Perla, vagy hajlandó vagy leülni mellém anélkül, hogy rám támadsz? – vállat vonok és elindulok a fiú felé. Leülök mellé törökülésbe, magam alá húzom a lábam és szembefordulok vele. Kérdő tekinteteket meresztek rá.

- Csak azt ne mond Corey, hogy a Viadal előtt neked is voltak rémálmaid. – nekem ez ugyanis teljes képtelenség. Lehetetlenség, hogy Corey Alban féljen bármitől. Vagy nagyon félreismertem, és ő is ugyanolyan, mint én.

- Az előtt, és azóta is vannak, de ez idáig csak előtted buktam le. Neked is jobban kéne vigyázni, hogy fent tartsd a látszatot. – nem gúnyolódik ez mindössze egy jó tanács, amit jobb lenne, ha megjegyeznék egy életre. Nem eshetem ki a szerepből. Bár már késő. Rég kiestem belőle. És le is buktam. Kiestem belőle a színpadon, a vonaton mikor kiborultam és most mikor átadtam magam a félelmeimnek. Egy Hivatásos ilyet nem tehet meg.

- Nem akarok Perla lenni, aki csak a gyilkoláshoz ért. Olyan akarok lenni, mint amilyen valójában vagyok. – bukik ki belőlem, pedig nem ezt akarom mondani. Érdekes mosoly játszik az arcán, ami megfejtésre vár, de nem most fogom megfejteni. Nincs rá időm.

- Ez most az a Perlare, akit néhány éve visszarántottam attól, hogy lezúgjon a negyedik emeleti lépcsőről. A gyenge kislány. Ugye tudod, hogy ez így most nagyon nem jó? – nem olyan mintha szívódna. Most inkább komoly vizekre eveztünk. Most úgy beszél velem, mint egy mentor.

- Azért vettem fel egyszer a maszkot, hogy ne legyek elveszett sebezhető kiscsaj. De most ez a kiscsaj felszínre tört. Nekem nem fog ez menni. – lehajtom a fejem. Ha már egyszer őszinte játékot játszunk, akkor legyünk őszinték. Corey megfogja, felemeli a fejem és kényszerít rá, hogy a szemébe nézzek.

- Egy győztes nem beszélhet így. Ha győzni akarsz, akkor légy olyan, mint ma reggel. Kegyetlen kissé forrófejű olyan amilyennek látni akarnak. Meg tudod nyerni, ha nem esel ki a szerepből. Ha nem leszel jó. Ha maradsz a győztes lánya.

- De ha most menne is, hogy vissza változom azzá a kegyetlen harcossá,aki ma kijelentette akár a saját körzettársát is megölné, ha ő választaná el a győzelemtől akkor is fent áll a veszély, hogy az Arénában kiesek ebből a szép szerepből. Hogy olyanná válok, mint Annie. Akkor mi lesz?

- Nem hagyom, hogy kiess a szerepből. E felől nyugodt lehetsz.

Furcsa mosoly játszik az arcomon olyan mint az előbb az övén. Aztán minden olyan gyorsan történik, hogy fel sem fogom mi folyik itt. Corey közelebb hajol hozzám és megcsókol. Majd vár, hogy mit reagálok erre, de én csak elvigyorodok és mire újra tudatában kerülök, hogy mi az ördögöt művelek, viszonzom. Megszűnik a világ és a félelmeim és kicsit önmagam lehetek. Bevallhatom magamnak, hogy igenis szeretem őt csak épp nem ennek gondoltam ezt. Furcsa, hogy én elvileg utálom ezt a fiút legalább is az énem egyik fele ennek tudatosította ezt az érzést, vagy azért utálja énem egyik fele, mert csipkelődött folyton. Ellököm magamtól és kérdőn nézek rá, de ő csak fülig érő szájjal vigyorog vissza. Én pedig megrázom a fejem. Még is mi a fenét csináltam?

- Úgy tűnik a jó kislánynak bejövök. – jelenti ki kicsit sem egoista hangon. Én pedig már nyitom a szám, hogy visszavágjak, de rá kell jönnöm, hogy most beletalált a dolgok kellős közepébe. De ez nekem csak most esett le. De ez egyet jelent, neki is bejön a jó kislány, ha már ő így fogalmazott.

- Perlare kedvel. – jelentem ki úgy mintha bolond vagy legalább is kettős személyiség lennék- Viszont a harcias Perla nem nagyon csípi az egoistákat. Ha tényleg azt akarod, hogy mint két kislánynak bejöjj, ahogy te fogalmazol, változtass stílust.

- Nyugalom Avant. Corey Alban ezennel megígéri, hogy lejjebb ad az idegesítő stílusából.

A torkomon erre a kijelentésére kiszakad egy szívből jövő nevetés.