Tizenkettedik fejezet

Megérkezett a következő fejezet. Nem tudom mikor tudom hozni a következőt, de amint tudom feltöltöm. Köszönöm a pipákat és az új feliratkozást. Jó olvasását.

***

.A napom hátralévő részét a hivatásosokkal töltöm. Vagyis majdnem az egész napot. Ebéd után kicsit elcsászkálok az ehető növények részlege felé, és megtanulom a tűzgyújtást is, de amint észreveszik a hiányomat, egyből csatlakozom hozzájuk. Nem akarom, hogy kirúgjanak, csak mert én szeretnék felkészülni a legrosszabb eshetőségekre is.

A nap végére sikeresen megjegyzem a nevüket újdonsült szövetségeseimnek. Az érdekes hajú lány Metrina az övét volt a legegyszerűbb megjegyeznem, mert őt ismertem meg a leghamarabb. A társa, aki csak, úgy mellékesen hiába tizennyolc éves még nálam is kisebb növésű Nario. Röhejesek ezek a nevek. A fiatal önkéntes lány a másodikból Tasia, még ő a legrendesebb a társaságból. Elég gyorsan megtaláltam a hangot vele. Főleg azért mert ugyanazokat a fegyvereket forgatjuk a legjobban.

A fiú a másodikból Lumino nevet viseli, ami még röhejesebb, mint az elődei.

 Nálunk az ilyen nevek csak a Hivatásosoknak adnak, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni őket a többiektől. Én a szerencsés kategória vagyok, aki a legszokványosabb nevet kaptam. A bátyámat Simonak hívták ez is különleges név. Én azért kaphattam kevésbé különlegeset, mert úgy volt nem én jövök a viadalra.

A nap végén hullafáradtan mászok fel az emeletre. Egész nap kerültem Vallert, de ez a liftben sajnos elkerülhetetlen.

- Gratulálok Avanti! Nőttek a túlélési esélyeid, ismét! Mire nem vagy képes? – a pumpa egyre jobban felszökik bennem. Mire vagyok még képes? Mondjuk arra, hogy a rosszabbik énem mindjárt előtör, de akkor neki régen rossz. De csak annyit teszek, hogy egy lesújtó pillantással megpróbálom helyre rakni.

- Azért, hogy én lehessek az, aki elvágja a torkodat? Elég sok mindenre édes és ezt jobb, ha egy életre megjegyzed.

- Úgy látom, valaki kezdi kimutatni a foga fehérjét. – hanyagul nekidől a lift falának és diadalittasan vigyorog. Nem ismer, nem ítélhet meg, nincs joga hozzá. Nem látott sírni, tisztaszívből nevetni, valójában kiborulni vagy épp a legjobb pillanatomban befogni a számat, ami nagyon ritka. Soha nem hallotta az életem történetét, és nem látott akkor sem mikor valamit nagyon elrontottam később pedig megbántam. Ha mindezeket az éneimet ismerné, akkor ítélkezhetne, mert akkor mondhatná az, hogy igen Perlare tudom, hogy ki vagy tudom, hogy milyen ember. De így nincs joga hozzá. Semmi!

- Fogalmad sincs róla Valler milyen az igazi Perlare Avanti, és van egy rossz hírem soha nem is fogod megismerni, mert mielőtt megismerhetted volna az igazit, aki néha hebrencs, néha forrófejű és nem néha brutális és agresszív azelőtt a szerepet játszó énét elmartad magad mellől. Mert beskatulyáztad és nem engedted, hogy kiszakadjon a skatulyából. És ez itt a legnagyobb probléma, hogy most már a közeledben nem is akar kiszakadni a szerepből, mert nem éri meg neki. Minek strapálná magát? – a lift ajtaja kinyílik, én pedig kiviharzok rajta. Nekem ebből elegem van. Milyen kár, hogy nem tehetem meg, amit Annie. Milyen kár, hogy én nem zárhatok ki mindent és mindenkit. A vacsora során kerülöm a pillantását és megpróbálok minél hamarabb felszívódni az asztaltól. Szerencsére nem is találkozom vele a második napig, addig, amíg a kiképző teremben újra össze nem futunk. Ő megpróbál velem beszélni, de levegőnek nézem és tovább haladok az új szövetségeseim felé. Lehet, hogy a kirohanásom megtette a magáét és észhez tért ám az sincs kizárva, hogy csak újra alkalmat keres arra, hogy belém kössön. Nem adok neki lehetőséget erre. A második nap elég nyugodtan zajlik mindaddig amíg Metrina ki nem találja, hogy az a legjobb módja, hogy megfélemlítsük a többieket, hogy a legkisebb és leggyengébb kiválasztottba belekössünk. Ez jelenesetben a lány a tizenkettedikből.

 A tizenkettes elég gyorsan megtanulta a csákány használatát, tegnap még azt sem tudta, hogy kell megfogni de ma már simán kinyírja a bábut vele. Ez valahogy böki Metrina csőrét.

- Nicsak- nicsak! – ez most vérre megy, ha nem állítom le, nekimegy a lánynak csak azért mert annak van tehetsége a fegyverhez. És a többiek nem fogják leállítani, mert egy hivatásos olyan, hogy simán nekimegy egy másiknak, ha a megfélemlítésről van szó.

A tizenkettes lánynak egy hibája van csupán: Őstehetsége vagy, hogy a csudába hívják az ilyet. Nem értem Metrinát a lány csak életben akar maradni. Ez nem nagy meglepetés. Nem kéne neki állni. – A perembéli hullajelöltünk megpróbálja a nagylegényt játszani. Szerinted mit érsz el vele? Mert már így is elől állsz, ezzel csak előrébb kerülsz a ki fogunk nyírni a Bőségszarunál listán! Ezt akarod? – a lányon, ideges mozdulatain látom, hogy csak nem akar róla tudomást venni, nagyon is tudja, hogy az életével játszik viszont konfliktust sem tervez. Ezért úgy tesz, mintha észre sem venné a veszélyt, ami mellette áll és kézzel fogható. Dobálja tovább a csákányokat, mintha ott sem lennénk. Tisztelem a hidegvérűségéért, de azt is tudom, hogy Metrina idegei nagyjából két perc múlva felmondják a szolgálatot és nekimegy, nem érdeklik a szabályok. Mert ilyen egy Hivatásos.  Vagyis egy félőrült Hivatásos. Ennek a szinonimája Metrina.

Nem is tévedek, mivel a lány nem méltatja figyelemre sem, dühbe gurul. Megfogja a kezét, mikor az el akarja dobni az utolsó csákányát, kicsavarja a lány kezét, mire az csak egy aprót szisszen, pedig idáig látszik, hogy örülhet, ha nem tört szilánkosra erre a mozdulatra. Ezután Metrina teljes erőből nekivágja a tartó oszlopnak, hogy az csak úgy kong. Most mi a célja? Az, hogy lebénítja ezt az amúgy is elég kevés esélyekkel induló lányt?

 Nem méltatnak minket figyelemre, és a többiek inkább behúzzák a fülüket, farkukat mintsem, hogy belekeveredjenek és bajuk legyen belőle. Mikor Metrina emelné a kezét, hogy beleüssön a lány arcába a levegőben önkéntelenül is elkapom a kezét. Mert egy jóérzésű ember ezt tenné. Én pedig ebben a helyzetben nem csak nem tudok, de nem is akarok Hivatásos lenni.

- Ne csinálj balhét. – próbálom megütni a saját hangomat. Nem akarom, hogy észrevegyék, a lányon akarok segíteni. – Ha megütöd, a Játékmesterek lehúzzák a pontjaidat, és kampec a támogatóknak, és nem éri meg ha ez a kis perembeli miatt úsznak el az esélyeid, nem gondolod? – a lány felé küldök egy pillantást, hogy értse, neki akarok segíteni nem így gondolom és a visszatükröződésből úgy látom, megérti. De van annyi esze, hogy nem fog lebuktatni.

- Igaza van, hagyd békén. Nem ér annyit. Majd a Bőségszarunál elkapod. – helyesel Tasia. Nem tudja, hogy ezzel most engem is megmentett. Vagy direkt csinálta? De az lehetetlen.

- De, csak azért, mert ti kértétek. Jegyezd meg kislány a Bőségszarunál halott vagy. És ezt a maradék pár napot nekik köszönd! – kiszakítja a kezét az enyémből, elengedi a lányt majd tovább áll. Sajnos nem minden Hivatásost sikerült meggyőznöm. Nario olyan pillantásokkal méreget, mintha én lennék az első áldozata, akit ki akar nyírni, és elképzelhető, hogy ez nem áll messze az igazságtól.

Miután nem figyelnek, odamegyek a lányhoz és felállítom.

- Köszönöm. – hebegi ijedten. Elmúlt a veszély így kiadhatja magából a félelmet, ami idáig el kellett rejtenie.  A keze elég furcsán ropog félő, hogy zúzódott, és a mozgása is elég nehézkes. Talán nem voltam elég gyors.

- Nem értem mit. Nem mentettem meg az életed, csupán meghosszabbítottam néhány nappal. Mutasd meg magad egy orvosnak, mert nem vagyok benne biztos, hogy épp bőrrel megúsztad. – soha nem éreztem ilyen nagy gyűlöletet magam iránt. Magam akarok maradni, de ezt nem tehetem meg. Hiszen ahogy láttam a fiú szeméből, míg a lány életét vagy esélyeit növeltem a sajátjaimat nagyon lecsökkentem, egy aprócska mozdulattal.