Tizenhetedik fejezet

Kedveseim! Egy hétig ismét eltűnök a színről, mert egy táborban leszek ifjúsági vezető. Nem hiszem, hogy onnan könnyen közölni tudnám a részeket. De van egy jó hírem a következő részben betekintést nyertek az Arénába és egy kedves jó barátom készített egy új fejlécet amit a résszel együtt kirakok. Itt van az interjú jó olvasgatást hozz. Köszönöm a pipákat kommenteket amik eddig érkeztek. :) Jó nyarat mindenkinek.

***

Nem tudom és jobb, ha nem gondolok arra mi fog történni az interjún. Meg fog haragudni, vagy magától rá jön, hogy ennek így kell lennie különben a Hivatásosok kitagadnának, ha ezt idáig nem tették meg. Valamint a Kapitóliumnak sem szabad több gyenge pontot adnom. Abból már van így is elég. Sokkal több, mint kellene.

Az interjú előtti napom csak azzal telik, hogy az előkészítő csapat szalonképessé varázsol. Persze ők végzik a munka pepecselős részét, Aremo már csak a maradékot, és persze a simításokat.

A végeredmény ismét lenyűgöző. Eddig nem értem, hol rejtegette a kreativitását ez a férfi. Ha az előző években is ilyen ügyesen szerepel biztosan nem lett volna probléma, hogy Florina feltűnik a színen.  Ruhám ismét a tenger mintájára készült. Mivel az is a cél, hogy a közönség férfi rétegét megszerezzük a ruhámat elég kihívóra tervezte az én kedves stylisztom. Pánt nélküli fűzős kék színű kissé fodros felsőmet gyöngyök borítják, csak, hogy a nevemhez hű maradjak, ehhez egy elég mini szoknyát kapok, ami több rétegből áll, amit ha messziről nézek, úgy fest, mintha hullámzana és egy kék passzos harisnyát. A hajamat fél oldalra fonták és a tengeri indákat újfent belekerültek, mert az összhatás csak így megfelelő. Ezzel én is egyetértek, ha valakiről elhiszik, hogy képes volt tíz pontot összeszedni, akiről elhiszik, hogy ki fog jönni élve, azaz a lány, aki most a tükörből néz vissza rám.

Mire minden elkészül, annyira későre jár, hogy már indulhatunk is az interjúra. Természetesen már annyira elszaladt az idő, hogy csak Corey várt meg minket.

Egy határozott mozdulattal előre küldi Aremót és a férfi nem is nagyon kérdezősködik, hanem egyből előre megy. Mintha valami titkos megállapodásuk lenne.

- Tudom, hogy nem fogsz mindent kitálalni az interjún – nem szokása kertelni így most is a dolgok közepébe vág, megvárjuk, hogy Aremo liftje eltűnjön, majd mi is hívunk egyet magunknak. – Csak annyit akartam, hogy tégy mindent úgy, ahogy Finnick mondta, ne izgasson, én mit gondolok. Ja, és kicsit se célozz a magas pontszámra, a sorsolásra vagy a szövetségetekre. Tudom, hogy ezt mind elmondta Finnick, de biztosabb, ha a mentorod is megerősíti ezt benned. – az interjúk után már nem is találkozom vele, mert ők átmennek a főhadiszállásra, hogy a támogatókkal beszéljenek. Ezért volt neki fontos, hogy beszéljen velem. A lift majdnem leér, mikor magához húz egy gyors csókra és a fülembe súgja. – Gyönyörű vagy, ragyogd túl őket és gyere vissza élve. – a lift ajtaja kinyílik, és úgy kell viselkednünk újfent mintha két robot lennénk. Megmutatja, merre kell ülnöm az interjú során majd, elmegy a számára fent tartott hely felé. Valler mellet elfoglalom helyemet a körönd számomra fent tartott foteljében. Az interjúk mindig a köröndön zajlanak, félkörben hátul ülnek a kiválasztottak, kevés fénnyel, elöl foglal helyet az épp aktuális, és a műsorvezető Caesar. Nagyjából három éve szokás az is, hogy a versenyzők bevonulási képét és a pontszámát az interjú alatt kivetítik. Ez azért is jó, mert megnőtt a fogadások száma. Lehet, hogy nem ez volt az eredeti cél, de ezt érték el, és a Kapitólium örül, mert így több pénz folyik be.

A Kapitólium legrangosabb emberei azért versengenek, hogy élőben nézhessék végig az interjút. Kikészülök. Húzzák az idegeimet, mire végre mindenki megérkezik majd Caesar még próbálja felkorbácsolni a népet végül pedig a színpadra szólítja az első embert Metrinát. A körzetből most a lányok kerülnek színpadra először majd a fiúk.

Metrina a vérprofi Hivatásos képe helyett inkább a szexistennő szerepét próbálja eljátszani. Nem is megy neki olyan rosszul, mit ne mondjak. Nem nézném ki belőle, hogy valójában néha elmebeteg. Egyetlen rezdülése vagy célzása sincs arra nézve, hogy a szövetségünk felbomlott, de ki tudja, hisz elég instabil a csajszi.

Nario hozza a szokásos hivatásos stílust, a legyőzhetetlen istent. Kacag a vakbelem. Remélem hamar levadásszak, ezzel nem csak nekem de mindenki másnak jobb lesz.

Tasia a visszafogott lány, persze a korához ez teljesen illik vagy nagyjából. Mikor megkérdezik miért jelentkezett önként elég viccesre veszi a figurát és azt mondta a bátyja annyira utálta, hogy fogadtak, ha nem húzzák ki, akkor jelentkezik magától. A közönségnek tetszik nekem meg felfordul a gyomrom néhány Hivatásos körzet stratégiáján.

Lumino a csendes típus, csak igen vagy nem a válasza és csak annyi érzelem van benne, mint egy kőben, vagy más élettelen tárgyban.

A hármasok interjúra alig jut el a tudatomig mintha elvágták volna a filmet, majd mintha álomból ébrednék úgy ér a felszólítás, mint a hideg zuhany. De elég gyorsan belerázódok a szerepbe kegyetlen, pimasz, igen ez áll a legközelebb hozzám.

- Íme, a lány, aki maga a tenger istennője Perlare Avanti! – nem nehéz gyilkos tekintettel méregetni ezt a csőcseléket inkább őket ölném meg, mint azokat akiket kisorsoltak mellém. – Csodásan nézel ki, mint mindig!

- Szia, Caesar! Tudom, most papírforma szerint az jönne, hogy te is jól nézel ki, de nem növelem a hiúságod. Megteszi azt majd más helyettem. – tapsol, sikít és hangosan nevet a közönség. Tudtam, hogy ezt zabálni fogják. Ha ez ennyire tetszik nekik, akkor a végére remélem megfulladnak a sok nevetéstől. Mert még el sem kezdtem belejönni a dolgokba.

- Micsoda pimaszság. – játssza a sértődöttet Caesar. – De mit várhatok Dera Nortasz lányától?

- Mindent csak nem bájos csevegést. – adom meg a költői kérdésére a választ, mintegy mellékesen.

- Én azért megpróbálkoznék vele. Mi tetszett a Kapitóliumban? – szokásos sablon remek ez a legjobb imádom a sablonos kérdéseket.

- Azt hittem nálatok a plasztikai sebészek csak az embereken kísérleteznek. – jegyzem meg nyersen.

- Ezt hogy érted? Kifejtenéd? – döbbenten néz rám, ez nagyon tetszik. Amíg én uralom a beszélgetést nem lehet nagy baj.

- Amikor megpillantottam a várost olyan érzésem volt a plasztikai sebészek kísérleteztek rajta, annyira csillogott villogott. – jót nevetnek a megjegyzésemen, ez jobban tetszett nekik, mint az előzőek.

- Akkor térjünk vissza rád, minek köszönhető ez a briliáns pontszám? – remek elérkeztünk a kényesebb vizekre, és egyre beljebb sodródunk rajta.

- Ez rendkívül egyszerű. – vonok vállat hanyagul és hátradőlök a széken. – Megkérdezték, hogy meddig megyek el és elég messzire elmentem ahhoz, hogy kiérdemeljem a pontszámomat.

- Részleteket! – úgy csinál, mint akinek minden vágya, hogy megtudja és meg kell mondanom elég jól színészkedik. Eljátssza, hogy fájdalmai vannak, és csak én menthetem meg, azzal, hogy elárulom mi történt a pontozáson. Holott mind ő mind a közönség nagyon jól tudja, hogy ez titok. És minden viadalon titok marad, míg világ a világ. Még is minden interjúnál bepróbálkozik ezzel a kérdéssel. Kicsit szánalmas, és unalmas egy idő után.

- Sajnálom, de ezen adat titkos, még a műsor házigazdája előtt sincs jogom felfedni. – darálom el a monológot, mint azok a gépek, amiktől néha információt lehet kérni, ha sétálsz a Kapitólium utcáin. Persze az itt lakóknak ez felesleges, hiszen ismerik a városukat, a körzetekből meg csak akkor jössz ide, ha épp mészárlás van.  

- Várhatunk szövetséget? Számíthatunk váratlan fordulatokra? – gyorsulnak a kérdések a vége felé járhatunk.

- Holnap minden kiderül, nem, de bár? De egyet ígérhetek nem fognak idén unatkozni. – kacsintok a közönségre cinkosul.

- Még egy kérdésre van idő. Vár valaki otthon? – ez a kérdés kihagyható lett volna. De ekkor eszembe jut a legkitérőbb válasz, amit adhatok.

- Talán. Persze csak ha találsz valakit, aki elviseli az én elég érdekes, hogy is mondtad szenvtelen, és pimasz stílusomat.

A duda véget vet ennek a „kedélyes” csevejnek. Visszamehetek a fotelba és immáron nyugodt szívvel hallgathatom a betanult szerepeket. Valler interjúja szokványos Hivatásos stratégia szerint felépített. Egyetlen apróság van, mindössze csak a végén mikor Caesar felteszi a kérdést, mit gondolsz a körzettársadról?

- Elég bonyolult személyiség. De egyben biztos vagyok, ha meghal a körzetünkhöz méltó módon fog elesni, de én nagyobb valószínűségét látom annak, hogy ő lesz az, aki a végén kijön az Arénából. Túlélő, nagyobb túlélő, mint itt a teremben akárki más.

 Nyugtalanság tölt el, hiszen ezzel az én malmomra hajtotta a vizet. Ezen pörög az agyam az egész műsor alatt.

Figyelek ugyan, de csak néhány információ jut el a tudatomig. Az ötös fiúnak van már szövetségese a hetesek közül az egyik Johanna Manson rokona és a külső körzetből a két Hivatásosra jó lesz odafigyelni. A tizenkettes testvérpárja azon van, hogy hazajuttassa a másikat. De semmi már nem jut el az agyamig. Miért csinálta ezt Valler? Hiszen ezzel szinte minden támogatót hozzám irányította. Nem lehet… hiszen közölte velem, hogy utál engem!

 

Tizenhatodik fejezet

Íme visszatértem a blog világába. Nem a leghosszabb rész amit sajnálok is, de a következő ígérem hosszabb lesz. Ott már az interjúk következnek és ami érzékelhető hamarosan itt az Aréna. Amivel együtt új fejléc is érkezik :). Jó olvasást várom a véleményeket. Köszönöm, és remélem nem pártoltatok el tőlem amiért kicsit később jött ez a rész. 

***

Az estém nagyon nyugtalanul telik. Két ok miatt is, egyrészt mert két nap múlva az Arénában küzdök majd az életemért, másrészt mert nem tudom, hogy adjam be Coreynek amit elterveztem. Nem tehetem meg, hogy ő készítsen fel, az interjúra ez nem lehet, és félek, hogy ha ezt közlöm vele, megharagszik. Erre pedig nincs szükségem főleg nem így az Aréna előtt közvetlen.

Megpróbálok aludni, de ez nagyon nehezen megy. Forgolódok, de persze közben próbálom Coreyt nem felkelteni csak ez kicsit nehezen megy. Végül feladom és hajnali hattól kezdve a plafont bámulom, míg az agyamban a kis fogaskerekek kattognak.

- Nem kell olyan hangosan gondolni, meghallom az így is. – ijedten rezzenek össze, hiszen észre sem vettem, hogy ébren van. Felnézek rá és egyből látom, hogy ő sem sokat aludt, vagy magától nem, vagy én nem hagytam.

- Bocsi, az én hibám volt. – motyogom zavartan. Pedig sejtem, hogy alapból nem aludt volna.

- Nem különösebben, az én agyam is pörög és gyanítom ugyanazon a témán.

- Figyel… - ülök fel és beletúrok összekócolt hajamba. – Nem a legszebb dolog tőlem, amit most kérni akarok tőled…

- Azt akarod, hogy Finnick készítsen fel az interjúra, ami szerintem teljesen érthető. Én inkább vagyok a barátod, mint a mentorod. Vele jobban jársz. Megbeszéltem vele tegnap a pontozás után. Erre a két napra változik a felállás, én készítem Vallert téged pedig ő. Már az első este elrontottam mikor kimutattam az igazi énemet meg az érzéseimet. Bocsánat részben az én hibám, hogy mivel velem szemben nem kellett játszanod, mások előtt is kezdted önmagadat adni. Sajnálom Perlare. Remélem nem toltam el mindent. – látszik rajta nagyon is, hogy emészti magát. Holott nem ő tehet róla, nem csak ő. Én is lehettem volna olyan felelősség teljes, hogy észben tartom mindazt, amit tanítottak nekem. Amit éveken keresztül belém sulykoltak. Ami miatt olyan lettem amilyen sosem akartam lenni. Ami miatt elfelejtettem ki is vagyok valójába.  

- Azért kicsit az én hibám is. Túlzottan önmagam voltam pedig meg kellett volna változnom.

- Lehet, de most már ez mit sem segít. Egyet kérek. Gyere ki élve. – visszafekszem és szorosan hozzábújok. Érzem a szívverését, ami megnyugtat.

- Most van okom, hogy kijöjjek. Most van a legtöbb okom rá, hogy túléljek mindent. – lassan megnyugszom és kissé felszínes álomba zuhanok.

Másnap az asztalnál elég feszült a légkör. Nira Ameria az elején próbálja feldobni a hangulatot de elég hamar feladja, mivel sem mi sem a mentorrok nem reagálnak az üres locsogására. Végül duzzogva feláll és elsétál, mi pedig kínos csöndben folytatjuk tovább a reggelit.

Vallernek lesz először elege és megtöri a már évezredes némaságot.

- Tehát akkor Corey készít fel? – a számba harapok, mert gondolom, hogy ezután az jön én megmondtam Avanti, de semmi ilyen nem történik.  Meglepődöm, de nem mutatom ki a csodálatot és a hálát, hogy most az egyszer békén hagy. Inkább úgy teszek mintha minden rendben lenne és nem számoltam volna a kritizálására.

- Igen mára cseréltünk, de az Arénában az a szabály él, hogy én Perlare mentora vagyok. Ha bajban vagy segítséget nem tőlem kapsz. – Valler csak bólint, a további kommentezést beszünteti. A reggeli végén én Finnickel átmegyek a könyvtár részlegbe, (minek ide könyv a kiválasztottaknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem, hogy olvassanak) és azon imádkozom mindvégig, hogy Finnick ne akadjon ki rám és belém tudja verni azt a szerepet, amit évek óta magamon viseltem, de ez alatt az egy hét alatt sikeresen elfelejtettem. Az arcomon még mindig látszik a tegnapi pofon nyoma, igaz már nem fáj, de nagyon szépen feldagadt és megvörösödött. Remélhetőleg a belém verni a szerepet nem szó szerint érti új mentorom. Így is elég nehéz lesz ezt a kis nyomot eltűntetni.

- Tehát a harcias kislány? – térek rögtön a tárgyra, mielőtt akármit mondhatna vagy tehetne.

- Igen, hiszen minden körülmény adott. A bevonulás, a pontszámaid már csak az interjú kell és megnyerted magadnak a Kapitólium java részét. A lényeg a következő, és most kérlek, ne csinál semmi hülyeséget. Mindent, úgy ahogy mondok. Ez az apróság menni fog? – hideg, kimért, tárgyilagos. Igen most ez kell, hogy kicsit visszarázódjak a lekezelően durva, és harcias szellemű lány szerepébe.   

- Minden úgy akkor és olyan stílusban tálalok, ahogy te mondod. – bólintok határozottan.

- Akkor kezdjük rendben. A lényeg, hogy mindent pimaszul reagálj le, a válaszaidat félvállról lökd oda. Menni fog? – bólintok. Fel kéne vágnom bólogatós kutyának az a szerep most biztosan illene rám. – Akkor nézzük a gyakorlatot. Felteszek, egy kérdést te pedig alakítsd magad a legjobban. Ne felejtsd el, hogy ők az alattvalóid és csak a show érdekli őket nem pedig te. Csak a figura, amit eljátszol. Nem az ember, aki a figura mögött van. Tehát! Mi tetszett a legjobban a Kapitóliumban Perlare?

- Ezt most komolyan kérdezed? – kicsit feljebb viszem a hangomat, összeszorítom a számat és felvonom, a szememet mintha nekem ez már megszokott lenne. Továbbá a gúny és a harciasság mivel meg fér egymás mellett, nagyon jól fogom tudni uralni ezt a helyzetet. – Olyan csiricsáré minden, hogy azt hittem a plasztikai sebészek nem csak embereken szoktak itt dolgozni, hanem épületeken is. – hanyagul hátra dőlök, keresztbe fonom a kezem és fújtatok. Mert ezt csinálják azok, akiket csak a harc érdekel, nem akarnak locsogni semmiről pimaszak, visszaszólnak és közben a szemük sem rebben. És én most pont ilyen leszek. Egy figura amit dróton rángatnak, nem egy ember akinek érzései vannak.

- Jobban megy, mint hittem. Csak ki kell vonni Albant a képből és Perlare Avanti szeméről felszáll a rózsaszín köd. – jót nevet a saját viccén, ami szerintem nem vicces, hanem maga a kőkemény valóság. Amit nem szeretnék, hogy valóság legyen. Mert bele talált a gyenge pontomba az egyetlen helyre ahol nyomást tudnak gyakorolni rám. Amit védenem kell. Hiszen ezt mondta a tizenkettesek mentora is. Ha forradalmat akarsz, csináld látványosan, de közben védd a pontot ahol a legsebezhetőbb vagy. Különben minden próbálkozásod hiába való lesz.

- Nagyon vicces vagy Finnick, akkor most visszavághatok, pofont nem kapok? – ez is a szerepjáték része, hiszen mint mondta nekem meg kell tanulni a pimasz kislányt de nagyon akkor, gyakoroljunk rajta, kéznél van és kedvem támadt szemétkedni. Csak, hogy elfelejtsem a saját bajom és a gyengeségem. Igaza van, ha Corey nincs a közelbe gyorsan megint elemembe kerülök. Mivel bólint és jóváhagyta így folytathatom. – Ha Annie Cresta megjelenik Finnick Odair egyből ködbe burkolózik – felemelem a kezem, hogy ne vágjon közbe, hiszen engedélyt adott rá – És talán Annie Cresta az egyetlen, aki miatt Finnick Odair még emberi maradt.

Nem mond semmit tehát nagy a valószínűsége, hogy eltaláltam a dolgot. Még jó pár óráig gyakorlok Finnickel majd Nira Ameriával a helyes megjelenést, beszédet és az illemet. Közhelyeket, melyeket úgy is tudok.

A nap végére hulla fáradt vagyok, és az ágyamba fekszem, kiterülve mikor valaki kopog, mivel az ajtó nincs, becsukva kikiáltom, hogy bújjon beljebb. Legnagyobb meglepetésemre nem Corey hanem Finnick az.

- Az üzenik, hogy mindjárt vacsora tehát szedd össze magad. – felhúzom a szemöldökömet és gyanakvóan méregetem őt ennyiért nem jött volna be. – A másik pedig, amit elfelejtettem mondani az interjúval kapcsolatban az a következő. Rá fog kérdezni a szerelem témára is.

- Tehát le kell mindent tagadnom. Mert ha nem aláírom a saját és Corey halálos ítéletét is. – ezt a legnehezebb kimondani. Mit fog gondolni rólam, ha mindent letagadok?