Közkívánatra

Ezen a héten nem volt időm új részt írni, de már korábban raktam fel egy történetet ugye ami már megjelent mint könyv. Akkor volt egy olyan kérés, hogy még több ilyet vagy ehhez hasonló írást mutathatnék. Nos akkor most eljött egynek az ideje, csak hogy ne maradjatok most sem olvasás nélkül. Egy álmom novellája kicsit régi csak most vittem gépre nemrégiben és így gondoltam megmutatom Várom a kritikákat. Jó olvasást.

***

A kötél elszakadt a lány kezén, ő maga sem tudta, hogy ez mitől vagy hogyan történt, de nem érdekelte. Az elrablói aludtak jó mélyen, így előtte nyitva állt az út a menekülés felé. Viszont ez a menekülés kézenfekvő és túl átlátszó volt, valami nem illet ebbe az összképbe még is, ha kapott egy lehetőséget megragadta. Felvette az első kezébe kerülő tőrt az övébe fűzte biztos, ami biztos, majd elkezdett rohanni lélekszakadva a tenger felé, mert ez volt az egyetlen, ami a menekülést jelenthette számára.  Hiába rohant lélek szakadva valami láthatatlan akadályba mindig megbotlott és elesett. Mintha az egész erdő ahol fogságát ez idáig töltötte ellene szövetkezett volna. Nem volt biztonságban. Egy árny jelent meg előtte a semmiből tűnt fel. Halk sikoly szaladt ki a száján, nem ez nem lehet előle menekült előle bujkált évek óta és az elrablói hozzá akarták vinni. Mit keres ez az alak most itt?

Menekülne, de nem tud, az alak mindenhol ott van egyik pillanatról a másikra, majd hírtelen eltűnik. Helyette nagyobb veszedelmek kerítik körbe, farkasok mindenütt. De ezek nem holmi közönséges erdei farkasok, azoktól nem félne, sőt azokkal szót is értene, de ezek teste vértől csöpög félszeműek és tűhegyes fogaik arra várnak, hogy beleharaphassanak valamibe, vagy valakibe.

Megfordul, szalad, rohan, a láthatatlan kötelék minduntalan próbálja megakadályozni, de nem adja fel, el kell érnie a szirtet, hiszen odáig már nem ér el e fenevadak hatalma.

Eléri, de nem sokon múlik, hogy meg nem marja az utolsó pillanatban az egyik fenevad. A szirten biztonságban érzi magát. Ez nem tart sokáig, az árny, aki egész életében üldözte, aki elől menekülni próbált most utolérte. Tudja, hogy itt a vége nem futhat, tovább szembe kell vele néznie. Az alak megragadja, ő pedig nem tud menekülni és a legnagyobb baj, hogy már nem is akar. Eleget futott egész életében.  Az alak taszít egyet rajta, ő pedig zuhan, és hatalmas csobbanással érkezik a jeges vízbe. Próbálja magát a víz felett tartani, de a lába görcsbe rándul, és minden ereje elhagyja. Merül egyre lejjebb és lejjebb, minden sötét és úgy érzi a vég most jött el. Az árny győzött nem tudott előle futni és nem tudott vele együtt élni sem hiába akart. Túlságosan félt tőle. Az árny maga volt a félelem, ami lassan bekerítette.

Belenyugszik abba, hogy mindennek vége és lassan elengedi a félelmet is, ami egész életében kísértette. Ekkor érzi, hogy valaki megragadja, és hatalmas erővel kirántja a vízből. Köhög, alig akarja elhinni, hogy a tüdejébe újra áramlik a levegő és ő újra a parton van, de immár az árny nélkül. Felnéz, keresi ki az, aki megmentette, meg is találja. Ismerős az alak, de még sem, nem tudja, hogy pontosan ki is ő, de még is ismeri, valahol belül érzi.

- Ki vagy te? – ez az első kérdése miután meg tud szólalni.

- Az őrangyalod. – jön az egyszerű és teljesen természetes felelet. 

Tizenharmadik fejezet

Elég sűrű hetem volt, és a következő pár hetem is eléggé az lesz. Időm szinte semmi, mivel év végi hajtás. Így a heti egy rész visszaáll, azonban, jövőhéten pénteken megyünk osztály kirándulni és csak hétfőn leszek itthon valamikor délután így jövőhéten részt nem tudok hozni. + Nekem nem június 13-ig van suli hanem júni végéig mert szakmai gyakszim van így júni végéig maradunk ennél a heti egy résznél. Köszönöm a kommenteket és pipákat nagyon jól esett :). Valamint ebben a fejezetben indul a 180 fokos fordulat amit terveztem Perlare jellemét illetően ami azért formálódott idáig is. Jó olvasást mindenkinek. 

***

Ma van az utolsó nap. Ezen a napon múlik, hogy mennyi pontot kapok, és a pontok nagyban befolyásolják a támogatóim számát. Ami nem lenne rossz, ha elég nagy lenne, hiszen Corey csak párat szerzett nekem.

 Valami nagyon jó bemutatóval kéne előrukkolnom, de semmi ötletem nincs. Nagyon meglátszhat rajtam, hogy mennyire feszült vagyok, mert Corey is megjegyzi ezt nem egyszer. El akarok tűnni, fel akarok szívódni minél hamarabb. Minél gyorsabban túl akarok lenni rajta, nem akarom sokáig húzni. De még mielőtt kitenném a lábamat a szobából Corey elkapja a kezem.

- Mielőtt elviharzanál, beszéljünk rendben? – ijesztő mennyire gondolatolvasó tud lenni néha. Csak ki ne derüljön, hogy ő is elviharzott, mikor az én helyemben volt. Mert akkor ez több lenne, mint bizarr. Eléggé horrorisztikus, vagy valami hasonló. Bár a maga a helyzet is eléggé az. Nemsokára bedobnak minket egy nagy félelmetes Arénába, és le kell gyilkolnom huszonhárom másik embert csak azét, mert egyszer elődeink nagy nagyon elrontottak valamit. Az sem kizárt viszont, hogy ők fognak legyilkolni engem.

- Nem fogok elviharzani. – pedig most épp az egérutat keresem, mert biztosan a tegnapiról akar beszélni. Tegnap csak futólag említettem meg neki mi történt, de most addig úgy sem menekülök, amíg nem mondom el részletesen.

- Nem most jöttem le a falvédőről Perlare. Az a bajod, hogy tegnap kiestél a szerepből és segítettél a lánynak. Az a bajod, hogy lehet ezért a Hivatásosok közül valaki megorrolt rád. Az a bajod, hogy ma pontoznak, és nem tudod, mit csinálj. Ha adhatok egy jó tanácsot, maradj önmagad és ne engedd, hogy felhúzzanak. Lehet, hogy a Hivatásosok kiutáltak, de az elmondottak alapján lehet, hogy a lánnyal jól járnál. Nem tudom. Csak elgondolkozhatsz ezen a lehetőségen is.

- Ha túléli a Bőségszarut és én is, akkor talán. Ha kiutálnak tényleg, de ez még nem biztos csak Nario nézett rám úgy, mint az ellenségére. Nem biztos, csak én így vettem ki a nézéséből.

- Ha minden gát szakad még ott a lány feltéve, ha túléli. Menj, ne várasd a kedves drága Játékmestereinket.

Ezen a napon nincs kiképzés csak a pontozás. Mindenki bemutathatja mit tanult. Vagy mit hozott az én esetemben. Persze a Hivatásosokon nem látszik, hogy nagyon izgulnának és nekem sem lenne rá okom, de mégsem tudok nyugton maradni. Odaülök a „szövetségeseimhez” és úgy tűnik Narion kívül mindegyik elfelejtette a tegnapi kis incidensemet. Majd a hangosbemondón beszólítják Nariót és elkezdődik. Körzetenként haladnak és mindig a fiúk mennek be elsőnek.

- Remélem nem lesz sok magas pontszámú. Emlékeztek néhány évvel ez előttre volt három-négy perembeli, aki lepipálta a hivatásosokat vagy ugyanannyi pontot kapott, mint ők. Na, én nem akarok ilyen lenni. – kezdi Metrina. Hát azt el is hiszem ő nem olyan, aki megadja egy perembelinek, hogy lepipálja. És rémlik nekem is, azaz év. A hetvenegyedik viadal. Jó kis év volt. Elég hamar lezavarták azt a játékot. Valami csapdával, csak sajnos azt nem tudom, hogy milyennel.  

Telik az idő és lassan az összes szövetségesem eltűnik. Ez nem meglepő őket hívják be a leghamarabb. Egyedül ülök és lóbálom a lábamat, hogy teljen az idő. Ekkor levágódik mellém Valler.

- Nos Perlare még mindig a nem beszélgetünk szabály él? – de szívesen nem válaszolnék erre. Csak épp az a jó énem motoszkál bennem, hogy ne legyek már ilyen szemét.

- Ez nem egy szabály csak nem szeretek olyannal beszélgetni, aki minden második szavamba beleköt. – adom meg az egyszerű választ. És persze ez az igazság, nincs sok értelme cifrázni.

- Akkor engedd meg, hogy én beszéljek és te hallgass szépen végig. – vállat vonok, nem különösebben izgat, hogy mit fog mondani. – Rá kellett jönnöm a tegnapból, hogy talán mégsem játszol. Talán nem játszol Coreyel, talán nem játszod el, hogy néha jó vagy és nem játszottál velem, mikor egyszer próbáltál jó fej lenni. És igazad volt, arra vonatkozólag, még anno a vonaton, hogy ha ketten maradunk és barátként vonulunk be, és a végén ketten maradunk akkor neked kell hazajutnod, de ha megölsz mindenki ellened lesz…

- Nem érdekel mire jöttél rá Valler. Már nem érdekel. Pár napja még érdekelt volna, hogy haragszol e rám, de most már sajnos nem. Most a Hivatásosokkal vagyok, most nekik kell megfelelnem nem neked. – a hangoson Vallert szólítják, én pedig fellélegezhetek. – Menj és szerepelj jól.

Nem érti mi ez a nagy pálfordulás. Nem is baj. Én sem akarom megérteni már magam. Tíz perc múlva a hangoson az én nevemet mondják be így el kell indulnom a Játékmesterek elé. A pontozás ott zajlik ahol a kiképzés folyt. Magamhoz veszek, egy jó nagy marék tőrt, felállok a dobópályára és elkezdem. Egyik késem sem téveszt célt. Már vagy tízet eldobok, amikor a Főjátékmester közbeszól.

- Ez mind lenyűgöző Miss Avanti, de mutasson valami újat. Valamit, amit senki más nem merne megcsinálni. Hiszem, úgy tudjuk maga egy harcos, a körzetéért harcol. Akkor mutassa meg, hogy meddig menne el!- kimutatták a foguk fehérjét. Nem tudok olyat mutatni, amit nem láttak még. Vagy igen?

Megfogom a tőröket. Elég erős ezeknek a nyele, hogy az én súlyomat elbírja. Közelebb lépek a falhoz, ami a bírák páholyát választja el a kiképzés helyétől. Egy elég magas fal vezet fel ehhez az emelvényhez, de ha jól számolom tíz tizenkét kés elég lesz. Távolabb állok, felveszem a dobó állást és elkezdek dobálni. Egy lépcsőszerűséget formálnak a kések. Ha elég gyors vagyok, nem fogok lezuhanni. Egy tőrt az övembe fűzök és nekifutok. A Főjátékmester a korlátot támasztva figyel engem. Mire vagyok képes? Hát, nesztek, erre vagyok képes! Nekifutok, és rohanok felfelé, érzem ahogy mindig, mikor egyel magasabb késre lépek amelyikről épp elrugaszkodom nem tudja tartani magát és levágódik a földre. Hallom a koppanást, de nem adom fel tovább, tovább feljebb az utolsó kés után megpördülök a levegőben és sikerül pont a korlát szélére ülnöm. Ez elment volna egy akrobata mutatványnak is. Ha nem lenne ilyen véresen komoly a helyzet, de ezen most nem csak a pontjaim, de az életem is múlik.

 A Főjátékmester még mindig a korlátot markolja dühösen és szikrázó szemmel mered rám. Kiveszem a tőrömet az övemből és belevágom pont a két ujja közé. Tudom, hogy nem fenyegeti veszély, ha le akarnám vágni a kezét, már megtettem volna. Nem fogom eltéveszteni ezt tudom mikor elindítom a mozdulatot, hiszen tökéletesen ura vagyok a testemnek. Most csak ennek az egynek vagyok ura, semmi másnak. A gondolataim, a szerepem minden romokban és kezdek valóban magam lenni. Ezt már nem lehet visszafordítani, tudom mikor a kés becsapódik a korlát falába. Tudom, hogy végem, ezzel mindennek vége, de nem állok meg mert már messzire mentem. És ha eljöttem ilyen messzire képes vagyok tovább is menni. Nem kell nekem itt megállni.

- Ez elég újdonság volt? Remélem megteszi. Mert sajnos nem állnak rendelkezésemre más eszközök arra nézve, hogy bebizonyítsam, meddig megyek el. – vicsorgok rájuk. Átlendülök a korláton elveszek az asztalukról egy almát és beleharapok. – Köszi, úgy sem reggeliztem még. Maguknak úgy is túl sok a kajájuk. – lemegyek a lépcsőn és meghajolok. – Jaj, jut eszembe, be sem mutatkoztam Perlare Avanti negyedik körzet. – diadalittasan vonulok ki a teremből, érzem a hátamon a tekintetüket. Megdöbbentek nem kicsit. Kidobom, az almát mielőtt beszállnék a liftbe. Remélem, ezért nem fogják lehúzni a pontjaimat. Bár nem hiszem, hogy ez a legrosszabb, ami rám vár. Előbb még szembe kell néznek, Finnickkel és Coreyel akik nem lesznek nagyon elragadtatva ha megtudják, hogy megint milyen forrófejű döntést hoztam.

Tizenkettedik fejezet

Megérkezett a következő fejezet. Nem tudom mikor tudom hozni a következőt, de amint tudom feltöltöm. Köszönöm a pipákat és az új feliratkozást. Jó olvasását.

***

.A napom hátralévő részét a hivatásosokkal töltöm. Vagyis majdnem az egész napot. Ebéd után kicsit elcsászkálok az ehető növények részlege felé, és megtanulom a tűzgyújtást is, de amint észreveszik a hiányomat, egyből csatlakozom hozzájuk. Nem akarom, hogy kirúgjanak, csak mert én szeretnék felkészülni a legrosszabb eshetőségekre is.

A nap végére sikeresen megjegyzem a nevüket újdonsült szövetségeseimnek. Az érdekes hajú lány Metrina az övét volt a legegyszerűbb megjegyeznem, mert őt ismertem meg a leghamarabb. A társa, aki csak, úgy mellékesen hiába tizennyolc éves még nálam is kisebb növésű Nario. Röhejesek ezek a nevek. A fiatal önkéntes lány a másodikból Tasia, még ő a legrendesebb a társaságból. Elég gyorsan megtaláltam a hangot vele. Főleg azért mert ugyanazokat a fegyvereket forgatjuk a legjobban.

A fiú a másodikból Lumino nevet viseli, ami még röhejesebb, mint az elődei.

 Nálunk az ilyen nevek csak a Hivatásosoknak adnak, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni őket a többiektől. Én a szerencsés kategória vagyok, aki a legszokványosabb nevet kaptam. A bátyámat Simonak hívták ez is különleges név. Én azért kaphattam kevésbé különlegeset, mert úgy volt nem én jövök a viadalra.

A nap végén hullafáradtan mászok fel az emeletre. Egész nap kerültem Vallert, de ez a liftben sajnos elkerülhetetlen.

- Gratulálok Avanti! Nőttek a túlélési esélyeid, ismét! Mire nem vagy képes? – a pumpa egyre jobban felszökik bennem. Mire vagyok még képes? Mondjuk arra, hogy a rosszabbik énem mindjárt előtör, de akkor neki régen rossz. De csak annyit teszek, hogy egy lesújtó pillantással megpróbálom helyre rakni.

- Azért, hogy én lehessek az, aki elvágja a torkodat? Elég sok mindenre édes és ezt jobb, ha egy életre megjegyzed.

- Úgy látom, valaki kezdi kimutatni a foga fehérjét. – hanyagul nekidől a lift falának és diadalittasan vigyorog. Nem ismer, nem ítélhet meg, nincs joga hozzá. Nem látott sírni, tisztaszívből nevetni, valójában kiborulni vagy épp a legjobb pillanatomban befogni a számat, ami nagyon ritka. Soha nem hallotta az életem történetét, és nem látott akkor sem mikor valamit nagyon elrontottam később pedig megbántam. Ha mindezeket az éneimet ismerné, akkor ítélkezhetne, mert akkor mondhatná az, hogy igen Perlare tudom, hogy ki vagy tudom, hogy milyen ember. De így nincs joga hozzá. Semmi!

- Fogalmad sincs róla Valler milyen az igazi Perlare Avanti, és van egy rossz hírem soha nem is fogod megismerni, mert mielőtt megismerhetted volna az igazit, aki néha hebrencs, néha forrófejű és nem néha brutális és agresszív azelőtt a szerepet játszó énét elmartad magad mellől. Mert beskatulyáztad és nem engedted, hogy kiszakadjon a skatulyából. És ez itt a legnagyobb probléma, hogy most már a közeledben nem is akar kiszakadni a szerepből, mert nem éri meg neki. Minek strapálná magát? – a lift ajtaja kinyílik, én pedig kiviharzok rajta. Nekem ebből elegem van. Milyen kár, hogy nem tehetem meg, amit Annie. Milyen kár, hogy én nem zárhatok ki mindent és mindenkit. A vacsora során kerülöm a pillantását és megpróbálok minél hamarabb felszívódni az asztaltól. Szerencsére nem is találkozom vele a második napig, addig, amíg a kiképző teremben újra össze nem futunk. Ő megpróbál velem beszélni, de levegőnek nézem és tovább haladok az új szövetségeseim felé. Lehet, hogy a kirohanásom megtette a magáét és észhez tért ám az sincs kizárva, hogy csak újra alkalmat keres arra, hogy belém kössön. Nem adok neki lehetőséget erre. A második nap elég nyugodtan zajlik mindaddig amíg Metrina ki nem találja, hogy az a legjobb módja, hogy megfélemlítsük a többieket, hogy a legkisebb és leggyengébb kiválasztottba belekössünk. Ez jelenesetben a lány a tizenkettedikből.

 A tizenkettes elég gyorsan megtanulta a csákány használatát, tegnap még azt sem tudta, hogy kell megfogni de ma már simán kinyírja a bábut vele. Ez valahogy böki Metrina csőrét.

- Nicsak- nicsak! – ez most vérre megy, ha nem állítom le, nekimegy a lánynak csak azért mert annak van tehetsége a fegyverhez. És a többiek nem fogják leállítani, mert egy hivatásos olyan, hogy simán nekimegy egy másiknak, ha a megfélemlítésről van szó.

A tizenkettes lánynak egy hibája van csupán: Őstehetsége vagy, hogy a csudába hívják az ilyet. Nem értem Metrinát a lány csak életben akar maradni. Ez nem nagy meglepetés. Nem kéne neki állni. – A perembéli hullajelöltünk megpróbálja a nagylegényt játszani. Szerinted mit érsz el vele? Mert már így is elől állsz, ezzel csak előrébb kerülsz a ki fogunk nyírni a Bőségszarunál listán! Ezt akarod? – a lányon, ideges mozdulatain látom, hogy csak nem akar róla tudomást venni, nagyon is tudja, hogy az életével játszik viszont konfliktust sem tervez. Ezért úgy tesz, mintha észre sem venné a veszélyt, ami mellette áll és kézzel fogható. Dobálja tovább a csákányokat, mintha ott sem lennénk. Tisztelem a hidegvérűségéért, de azt is tudom, hogy Metrina idegei nagyjából két perc múlva felmondják a szolgálatot és nekimegy, nem érdeklik a szabályok. Mert ilyen egy Hivatásos.  Vagyis egy félőrült Hivatásos. Ennek a szinonimája Metrina.

Nem is tévedek, mivel a lány nem méltatja figyelemre sem, dühbe gurul. Megfogja a kezét, mikor az el akarja dobni az utolsó csákányát, kicsavarja a lány kezét, mire az csak egy aprót szisszen, pedig idáig látszik, hogy örülhet, ha nem tört szilánkosra erre a mozdulatra. Ezután Metrina teljes erőből nekivágja a tartó oszlopnak, hogy az csak úgy kong. Most mi a célja? Az, hogy lebénítja ezt az amúgy is elég kevés esélyekkel induló lányt?

 Nem méltatnak minket figyelemre, és a többiek inkább behúzzák a fülüket, farkukat mintsem, hogy belekeveredjenek és bajuk legyen belőle. Mikor Metrina emelné a kezét, hogy beleüssön a lány arcába a levegőben önkéntelenül is elkapom a kezét. Mert egy jóérzésű ember ezt tenné. Én pedig ebben a helyzetben nem csak nem tudok, de nem is akarok Hivatásos lenni.

- Ne csinálj balhét. – próbálom megütni a saját hangomat. Nem akarom, hogy észrevegyék, a lányon akarok segíteni. – Ha megütöd, a Játékmesterek lehúzzák a pontjaidat, és kampec a támogatóknak, és nem éri meg ha ez a kis perembeli miatt úsznak el az esélyeid, nem gondolod? – a lány felé küldök egy pillantást, hogy értse, neki akarok segíteni nem így gondolom és a visszatükröződésből úgy látom, megérti. De van annyi esze, hogy nem fog lebuktatni.

- Igaza van, hagyd békén. Nem ér annyit. Majd a Bőségszarunál elkapod. – helyesel Tasia. Nem tudja, hogy ezzel most engem is megmentett. Vagy direkt csinálta? De az lehetetlen.

- De, csak azért, mert ti kértétek. Jegyezd meg kislány a Bőségszarunál halott vagy. És ezt a maradék pár napot nekik köszönd! – kiszakítja a kezét az enyémből, elengedi a lányt majd tovább áll. Sajnos nem minden Hivatásost sikerült meggyőznöm. Nario olyan pillantásokkal méreget, mintha én lennék az első áldozata, akit ki akar nyírni, és elképzelhető, hogy ez nem áll messze az igazságtól.

Miután nem figyelnek, odamegyek a lányhoz és felállítom.

- Köszönöm. – hebegi ijedten. Elmúlt a veszély így kiadhatja magából a félelmet, ami idáig el kellett rejtenie.  A keze elég furcsán ropog félő, hogy zúzódott, és a mozgása is elég nehézkes. Talán nem voltam elég gyors.

- Nem értem mit. Nem mentettem meg az életed, csupán meghosszabbítottam néhány nappal. Mutasd meg magad egy orvosnak, mert nem vagyok benne biztos, hogy épp bőrrel megúsztad. – soha nem éreztem ilyen nagy gyűlöletet magam iránt. Magam akarok maradni, de ezt nem tehetem meg. Hiszen ahogy láttam a fiú szeméből, míg a lány életét vagy esélyeit növeltem a sajátjaimat nagyon lecsökkentem, egy aprócska mozdulattal. 

Tizenegyedik fejezet

Tegnap este sikerült megírni ma pedig gépre vinni ezt a részt is:D Remélem tetszeni fog, itt már elkezdődik egy kiképzés és létrejön egy szövetség. (Mellékes megjegyzés, hogy a kép ami Metrináról kikerült azaz interjús mert az interjúra átfesti a haját mellékes megjegyzés vége) A másik pedig, hogy csekkoljátok az új menüpontot és kérlek értékeljétek nekem sokat jelentene. Előre is köszönöm. Mindenkinek jó olvasását! 

***

Reggel nem nagyon törődünk azzal ki lát meg vagy ki nem. Együtt megyünk ki az ebédlőbe. Már mind – persze Annie kivételével őt az óta nem láttam mióta kiviharzott az étkezőkocsiból – ott ülnek. Valler szikrázó tekintetet mereszt ránk Finnick mindössze egy futó pillantásra méltat Nira Ameriát pedig le se lehet írni. Első pillanatban azt hiszem, hogy félrenyelt és ott helyben megfullad nekünk, de gyorsan helyre jön és próbálja azt a látszatot kelteni mintha mi sem történt volna és az teljesen meg szokott, hogy minket együtt lát.  Persze neki is fent kell tartania a látszatot.

A reggeli amúgy elég nyugodtan telik, eltekintve attól az apróságtól, hogy ha Valler tudna már rég megölt volna a szemével. Reggeli után Nira Ameria le akar minket kísérni a kiképző terembe mivel ma indul el a három napos kiképzés.  Teljesen feleslegesen. Elvileg most vehetnénk fegyvert először a kezünkbe, de mint már le lehetett szűrni a Hivatásosok amióta beszélnek, fegyvert forgatnak. A többi kiválasztott főleg perembeli feleslegesen strapálja magát, nem lehet három nap alatt begyakorolni azt, amit mások évekig tanulnak. Ami pedig a legviccesebb az egészben azaz, hogy mindezen tudást a harmadik nap végén be kell mutatni a Játékmestereknek, akik ezt, pontozzák. Minél magasabb a pont annál több a támogatód. Ilyen egyszerű. Már akinek.

- Nira! – kiállt utánunk Finnick mikor indulnánk a lift felé. – Nem kell kísérgetni őket attól csak gyengének hiszik majd őket. Nem kisgyerekek! Az Arénában sem leszel a sarkukban! – a nő arca egy pillanatig megrándul majd megértően bólint, de ragaszkodik, hogy a liftig együtt jön velünk. Mintha nem találnánk el a liftig egyedül kész röhej. Ahogy Finnick eltűnik, és Valler előre halad kicsit, megragadja a kezem, hátra ránt és furcsán méregetni kezd.

- Nem voltam benne biztos, hogy érdemes e… - kezdi, majd tovább folytatja a vizslatásomat. – De úgy döntöttem a tegnapi bevonulód az Aratási kis attrakciód és azt elnézve, hogy mi mindent meg teszel a győzelemért és a támogatókért, hogy a kapcsolataimat feléd irányítom. – Úgy látszik nem csak Valler gondolja azt, hogy a hajtsunk rá a mentorra, hogy jó sok támogatóm legyen, szerepben vagyok. Most ez viszont nagyon jól jön. – Érj el jó pontot és szerezz jó szövetségeseket és akkor nyert ügyed lesz. – Mivel Valler megtorpant és ideges dübögéssel jelzi, hogy húzzak nagyon gyorsan oda, ezért csak egy kurta biccentésre futja. Valler addig tartja a liftet, amíg oda nem érek, majd dühösen ököllel rávág az alaksor gombjára.

- Úgy látom, a szerepedet tovább játszod. Gratulálok Avanti, egyre több embert vágsz át! – nagyképű paraszt. Ennyit gondolok róla semmi többet. Semmi jó tulajdonsága nincs!

- Úgy látom, egyre több ellenséget szedsz össze magadnak. – vigyorgok gonoszul. Alighogy kivágódik a lift ajtaja kivágtatok. Most legszívesebben beleállítanám valamibe a késem, csak épp meg kell várnom, míg mindenki leér. A ruhámra egy szövetdarabot erősítenek, ami jelzi, hogy a negyedik körzetből jöttem.

A ruhám ma már megszabott minden kiválasztott ugyanazt a fekete tréningruhát viseli. Hiszen az Arénában is mindenki egységeset kap, hogy ne lehessen előnyt kovácsolni belőle. Nem hiszem, hogy most ez annyira sokat számít. Miután minden kiválasztott leért a vezető elmondja a főbb szabályokat. Nem szabad rátámadni a többiekre legalább is még itt. Mindenki ott kezd és olyan sorrendben halad, ahogy akar, de ajánlatos a lehető legtöbb helyet körbejárni. Nekem a gyengém a tűzrakás így oda mindenféle képen el fogok látogatni. Meg persze benézek az ehető növényekhez is hátha mutatnak valami hasznosat. Miután útnak eresztenek minket, elég gyorsan elfoglalom a késdobáló emelvényt. A szemem sarkából látom, hogy Valler a hármasokhoz csapódva kezd a csapdáknál, de nem különösebben izgat.

A kezembe fogok annyi tört, amennyit csak tudok és elkezdem hajigálni őket. Van, amikor egyszerre hármat dobok el, forgom, minden dühömet beleadom, és mikor elfogy az a mennyiség, amit felmarkoltam pihenek kicsit. Picit kifulladtam, de jobban érzem magam ezek után. Elégedetten látom, hogy egyik késem sem tévesztett célt.

 A hetes lány összeszűkült szemmel méreget, azonban abban a percben elfordul, ahogy meglátja, hogy észrevettem.

A hátam mögül valaki szaggatott tapsot hallat. Gúnyolódásnak is vehetném, ám van egy olyan érzésem, hogy ez inkább elismerés akar lenni.

- Nagyon jól bánsz a késsel. – állapítja meg a lány. Jó fejjel magasabb nálam hófehér a bőre és az enyémhez hasonló szőke haja van, de ebbe pár kék tincs is vegyül. Ha jól emlékszem így volt a bevonuláson is. Ez a festék biztos nem úgy jött ki, mint a styliszt gondolta.

- Köszi. – vonok, vállat mintha ez mellékes lenne. Felveszek, még egyet megpörgetem a levegőbe, majd megfordulva eldobom. A bokszzsákot tartó zsinórt elvágja és a falban áll meg. Ezt csak felvágásnak használtam. Ha akar valamit, akkor nagyjából tudnia kell, mit tudok. – De szerintem nem olyan nagy tudás ez.

- Szerény is vagy? Azt hittem, hogy vakmerő, mint a sorsoláson és megfélemlíthetetlen harcos, mint bevonuláson. – csóválja csalódottan a fejét. Én erre gonosz vigyort küldök felé. Most már tudom, hogy kicsoda ő az első körzetből a lány. Akit kisorsoltak és idén ő jött volna amúgy is.

- Nem vagyok én szerény csak egy szerep. Én inkább gonosz vagyok csak szerénynek jobban eladható. – remélem ez hihető hazugság volt.

- Akkor ebben hasonlítunk-, na, arra viszont fogadok, hogy ez minden volt csak nem hazugság. – Jaj, milyen udvariatlan vagyok! Be sem mutatkoztam. Metrina Dream, első körzet.

- Örvendek! Perlare Avanti. Gondolom ez nem újdonság, de elmesélem, hogy negyedik körzet. – kezet fogunk. A többi Hivatásos ránk sem hederít szerintem ez a Metrina a bandavezér, ha nem így lenne, biztos nem egyedül jön.

- Miben vagy még jó Perlare? Vagy csak a késekkel boldogulsz? – vigyorog és az összes foga kilátszik. A hideg is kiráz tőle, de be kell kerülnöm közéjük.

- Balták… Lándzsák... Meg még pár dolog. De nem mesélnék magamról sokat. – int, hogy üljünk le az egyik padra én pedig csak, hogy jó pofizzak vele, belemegyek.

- Nos Perlare, hogy vagy a körzettársaddal? Csak a miheztartás végett. Nekünk nem jön be túlságosan, és ha te vele vagy szövetségben ez a beszélgetés tárgytalan. – mit csinált Valler, hogy ennyire berágtak rá? Azonban ez cseppet sem zavar, mert én is gyűlölöm, és nem akarom megvédeni tőlük.

- Had gondolkozzam. Valler? Egy kérésem van, a Bőségszarunál én akarok kést ereszteni a torkába. Nem hiszem, hogy ez nagy kérés. – vonok vállat, hiszen ez tényleg a leg alapvetőbb dolog.

- Egyre jobban tetszel nekem Perlare. Akkor a tárgyra térek, szövetség? – mikor felteszi a kérdést és kezet nyújt, egy percet sem tétovázok, egyből elfogadom. Ez elég gyorsan ment. Csak meg kellett magam játszani és nem is nagyon. 

Tizedik fejezet

Most elég lassan haladok így nem tudom mikor kerül fel ezután új rész. Mielőtt akárki háborogna, van pár írás amit határidőre kell elkészítenem és elég fontosak. Így ha minden jól megy jövőhéten csütörtökön kerül fel a következő rész mert akkor lesz megint egy nap szünetem (szakmai vizsga). De ha még sem akkor is próbálok minél hamarabb írni, de szerintem nektek sem hiányzik egy olyan rész amit gyorsan írok kedvtelenül. Ígérem sietek és feltöltöm amint tudom. Ez átkötő rész lenne úgy, hogy elég rövid lesz, jó olvasást mindenkinek 

***

Az agyam egész este pörög. Ennek sok oka van. Egy, amit Haymitch mondott. Nem tudom, hogy döntsek és gyorsan kellene a válasz főleg úgy, hogy holnaptól minden lépésemet nyomon fogják követni. A másik ok pedig összefügg az elsővel. Meg akartam beszélni a tervemet Coreyel, de azóta nem láttam a színét sem, hogy eltűnt a nyitó ünnepségről. Az még rendben van, hogy a vacsoránál nem jelenik meg gondolom a nőt nem olyan egyszerű levakarni, de az már nagyon böki a csőröm, hogy éjfél is elmúlt és sehol nincs. Finnick alig egy órája jött vissza. Hallottam az ajtó nyikorgását. Ki nem néztem, de nincs is rá szükségem. A kiképzés alatt vakon is meg tanultunk harcolni, ebből következően bármikor meg tudom különböztetni egymástól olyan emberek lépéseit, akiket ismerek.

Egy óra felé jár az idő, mikor a bejárati ajtó újra kinyílik. Ez már nem lehet más csak ő. Fülelek, és mikor az ajtóm elé ér kinyitom és berántom a szobába. Nem nagyon akarok úgy járni, mint tegnap, amikor is Valler meglátott minket. Sőt ami rosszabb kihallgatott minket. Nem érdekel, hogy meglát csak az, hogy meghallja, amit mondok. Igaz azt hiszi, hogy megjátszom magam, amikor valóban önmagamat adom, de amint rájön, hogy téved ezt az apróságot akár előnnyé is formálhatja.

- Mi a bajod? – néz rám értetlenül, mikor látja, hogy körbenézek a folyosón, mielőtt becsuknám az ajtót. – Úgy is ide készültem. Gondoltam, hogy nem alszol.

- Az a bajom, hogy tegnap kihallgattak. – magam sem értem miért mégis suttogok a saját szobámba egy zárt ajtónál. Nagyon vékonyak a falak errefelé, erre hamar rá kellett jönnöm. Félek, hogy a legapróbb hang, ami elhagyja a számat, az egész épületben visszhangzik.

- Nyugi rendben? Üljünk le és meséld el, hogy érted ezt. – Leül az ágyam szélére én pedig vele szemben törökülésben, mint tegnap. Észre sem vettem ez idáig, hogy a dühtől még most is remegek. Ahogy belegondolok abba, hogy Valler, mit és milyen hangsúllyal közölt velem néhány órája. Még most is az lebeg előttem, hogy megölöm. Persze csak az után, hogy lejárattam a kiképzésen és az interjún. Meg jó pár embert ellene hangoltam. Álljunk meg! Ez nem én vagyok! Nagyon kezdek olyanná válni amilyennek látni akarnak.

- Valler tegnap hallotta miről beszélünk. – próbálok visszaemlékezni pontosan mit mondott. – Azt hiszi a bolondját járatom veled és én valójában egy gyilkoló gép vagyok, aki azért hajt rá a mentorára, mert támogatókat akar. – egy levegővel darálok le mindent. Gyorsan túl akarok rajta lenni, mert ha nem így lenne, biztos vagyok benne, hogy felrobbannék.

- És ez igaz? – húzza fel a szemöldökét.

- Nem! Még is, hogy a fenébe… - csak nem az ő pártjukat fogja? Mert ha igen akkor nagyon félreismertem ezt az embert.

- Akkor ne idegesítsen. Ha nincs igaza, akkor hagy rád. – legyint egyet, mintha le akarna söpörni az asztalról valamit. Már kezdtem megijedni, de csak feltételes módban beszélt.

- Azt hiszem nem érted, most azt hiszi, hogy megjátszom. De mi van, ha rádöbben, hogy mégsem? Akkor, amit hallott ellen fogja forgatni!- nem tudom miért akadok ki. Lehet, hogy igaza van és nem lesz semmi bajom. De mi van, ha még is? Ha egy szikrányi esély van arra, hogy bajom lesz belőle akkor köszönöm szépen nem kérek belőle. Vagy mielőbb ki kell iktatnom a baj forrását.

- Nem tud semmi olyat, amit felhasználhat ellened. Megmondom mi lesz, holnap szépen összebarátkozol a hivatásosokkal. Beállsz közéjük, és ha a végén már kevesen lesztek, lelépsz tőlük. Menni fog? – mikor bólintok, folytatja. – Ami pedig a támogatókat illeti. Ha jól tudom, nem csak én hajtom őket Finnick is szerzet jó párat egy eset alatt a te Valler barátodnak. De te is nyugodt lehetsz a felől, hogy van támogatód nem egy. Rendben?

Nem akarom tudni, hogy szerzett nekem támogatókat. Inkább bele sem gondolok. Viszont az a tény megnyugtat, hogy Finnick is ugyanilyen módszerekkel szerzi a támogatókat Vallernak. Ez egyet jelent ezt nem vetheti a szememre.

- Van itt még valami. Ismered a tizenkettes mentorát ugye? Ma volt vele egy érdekes beszélgetésem.

- Csupa fül vagyok drágám. – dől hátra karba font kézzel. Nagy levegőt veszek és megpróbálom eltüntetni a torkomba lévő gombócot. Majd belefogok. Elmondom a teljes beszélgetést caklipakk. Mikor befejezem, nem nagyon reagál semmit csak bámul mintha valami nagyon érdekes lenne rajtam.

- Sok mindenben hasonlítunk. - fog bele végül. – Régen én is megpróbáltam forradalmat szítani. Majdnem sikerült is, de én nem vagyok jó ebben. Neked talán összejön, ami nekem akkor nem.

- Viszont ha nem jön össze, mert nem vagyok elég ügyes, téged tuti megölnek. – próbálok ellenérveket hozni sokkal inkább miattam, mint miatta. Be kéne vallanom, hogy én nem vagyok biztos benne, hogy végig tudnám vinni. Nem vagyok vezér egyéniség. És soha nem is leszek az. Én csak tisztnek vagyok jó aki a vezető mellett dolgozik. Velem nem tudnának mást kezdeni.

- Ne foglalkozz most ebben a percben velem. Gondolj arra, hogy te mit akarsz. Az első lépés, hogy túléld a Viadalt. A Viadalon tégy keresztbe nekik. A körúton hangold ellenük a népet. De, hogy mindez sikerüljön, kérlek, tégy minden úgy, ahogy én mondom. Megértettél?

- Mindent úgy és akkor. De nem hiszem, hogy én vagyok a legalkalmasabb ennek a lázadásnak az élére. Erre egy sokkal különlegesebb személy képes. Rá vár a szerep. Én maximum az előfutára lehetek. 

Kilencedik fejezet

Ígértem mára egy rész és meg is hoztam:) Köszönöm a komenteket, feliratkozást és megnyitásokat ez mind nagyon jól esik. A szereplők menüpont bővül. Csak a főbb kiválasztottak vannak még ott velük vagy összetűzés vagy szövetség lesz ezért raktam fel pont őket. Jó olvasást ehhez:) Az érettségizőknek pedig sok sikert a továbbiakban.

****

Jó néhány órás munka vár még Aremora. Mire elkészülünk ott az idő, hogy elindulhatunk a körönd felé a nyitóünnepségre. Mielőtt azonban elindulnánk, nem állhatom meg, hogy ne nézzem meg az összhatást. Elakad a szavam. Egy kék eléggé passzos halásznadrág és egy ugyancsak kék pánt nélküli fűzős feslő van rajtam. A kezemet valódi indák borítják. Tengeri indákat honnan szerzett a Kapitólium? De az összhatást miatt kell, sőt elengedhetetlen. A hajam felkontyolva, de a tűk, amik benn vannak sokkal hosszabbak, mint az átlagosak. Két kontytű van a hajamba fekete színűek és X betűt formáznak. A tűkhöz hozzá van kötve egy madzag, amit alig látn,i de gondolom fontos lesz különben kihagyta volna Aremo. A ruhám mindezek mellett úgy csillog mintha most keltem volna ki a tenger habjai közül. A szemem ki van húzva enyhén feketére, de az arcom megjegyezhető maradt. Ha felveszem a mogorva arcot, akkor pontosan olyan hatást keltek mintha a tenger harcos istennője lennék. Persze ez lenne a cél.

- Hát ez valami bámulatos. – szalad ki a számon. Hopsz, kicsit megint önmagam vagyok, sürgősen le kell állnom mielőtt jobban lebuknék.

- Ennek örülök. De ez még nem minden. Ha majd a kocsin állsz és már mindenki más aki utánad volt elindult húzd meg ezt a madzagot. Ez felülmúl, bármilyen fás számot nekem elhiheted. – jót szórakozik a saját viccén. Szerintem csak ábrándokat kerget, meg szélmalom csatát vív, de hát ki vagyok én, hogy leromboljam ezeket az illúziókat. – Ja és ha minden szem rád szegeződött, akkor emeld magasra ezt a szigonyt és légy kíméletlen. – azzal a kezembe nyom egy nagyjából az én magasságomban lévő szigonyt.  Nem lesz valami könnyű mutatvány a magasban tartanom. Halász szigony annyi különbséggel, hogy ez aranyból van. Micsoda pazarlás!

Elindulunk az indító csarnok felé kezembe viszem a szigonyt és próbálom kerülni a kíváncsi tekinteteket. De ki ne figyelne fel egy lányra, akinek aranyszigonya van?

 Amikor odaérünk a két mentor és Valler már ott vannak.

- Aszta! – füttyenti el magát Corey. Köszönöm ennél feltűnőbb nem is lehetne. – Ugye engem nem akarsz kinyírni? – csak egy rosszalló grimasz a válaszom. Valler is hasonló szerelésben pompázik, mint én de neki nem fűzős felső hanem atléta adatott továbbá,  se szigony se olyan madzag amit majd meg kell húzni.

- Majd meglátom. – válaszolok Corey előbb feltett kérdésére. – Ha nem kerülsz az utamba biztos nem foglak kinyírni.

- Kocsira! – adja ki az utasítást Aremo.

Felmászok, és magam mellett megtámasztom a szigonyt. A styliszt a mentorokkal együtt elindulnak a nézők közé. Egyedül maradok egy olyan emberrel, akit megvetek. De nem is olyan sokára kiderül, hogy ő is megvet engem. Elindul a kocsi és felveszem a szerepemhez illő arcot.

- Sikerült az ujjad köré csavarni Albant amint észrevettem. Gratulálok!  Jaj, a szegény kislány! Gyámoltalan, akire csak ráerőltették ezt a gonosz gyilkos szerepét! Hát még van olyan naiv ember, aki ezt beveszi? – a hanghordozása az arcjátéka minden megnyilvánulásából csak úgy süt a gúny a harag.

- Nem tudom, miről beszélsz. – próbálok nem kiesni szerepből és menteni a menthetőt.

- Láttalak titeket tegnap. Hogy nyaltátok egymást. Remélem rávetted, hogy jó sok támogatót szerezzen neked. Engem nem vertél volna át ilyen könnyen.

Semmit nem tud rólam. Semmit nem tud rólunk. Azt hiszi azért buktam ki tegnap, mert támogatókat akarok? Azt hiszi a jó kislány az csak játék és én vagyok a gonosz boszorkány, aki mindenkit megöl?

- Remélem, nem kapnak el a Hivatásosok a szarunál! Én akarok a torkodba kést ereszteni! – a kivetítőn látom, ahogy elindul az utolsó kocsi is ezért meghúzom a zsinórt. A kontyom kibomlik, a két tű fellő az égre és enyhe esőpermetet szór a környékre. Mindenki felénk fordul. A hajamba fontak gyöngyöket, amik most csak úgy szikráznak a rájuk eső fénytől, a levegőbe pedig a só illata vegyül. Honvágy fog el. Ez a tenger illata.

Felemelem a szigonyt és a könyörtelen gyilkos képével maszkírozom el vonásaimat. Mindenki meg fog jegyezni a lányt, aki úgy nézett ki, mint a tenger bosszúálló istennője. Hallom, ahogy kántálják a nevemet, ahogy dobálnak virágokat. Én nem reagálok, mintha csak az alattvalóm lenne mindegyik. A kocsink befordul és megáll a köröndön. A lovak jól be vannak idomítva, a helyükre mennek. Amint megáll az utolsó kocsi is az emelvényre lép Snow elnök és elmondja a szokásos beszédét.

- Kiválasztottak, legyetek üdvözölve. Tisztelgünk a bátorság és az önfeláldozás előtt. Boldog viadalt és sose hagyjon el benneteket a remény. – majd a kocsik tovább gördülnek befelé a csarnokba.

- Remek volt. – sipítja Nira Ameria. Minden bizonnyal mentorainkat elrabolták a rajongóig. Nincs féltékenységi rohamom, vagy csak nem vallom be magamnak. De ha előttem lenne a nő, aki miatt Corey most nincs itt, nagy valószínűséggel megtépném. De le kell nyelnem ezt a békát és ez még nem is olyan nagy béka, mint amiket általában tűrnöm kellett. – Teljesen felülmúltatok mindenkit. Túlragyogtál mindenkit kedveském. – fordul felém azzal az agyonplasztikázott képével. Én csak grimaszolok valamit és hanyagul vállat vonok.

- Próbálkozik az ember. – el is fordulok tőlük és keresem a tizenketteseket a szememmel. Biztosan velük van a mentoruk. A tizenkettedikben egyetlen élő győztes van Haymitch. Anyám elég jóba van vele és közölte, ha már egyszer a Kapitóliumba leszek és mivel ő már két éve nem találkozott vele legalább egy üdvözletet dobjak felé. Persze csak ha elég józan hozzá. Mivel a fickónak szokás leinni magát a sárga földig. Szerintem e miatt nem nyernek soha a kiválasztottak. Meg is találom őket. Ormótlan bányász ruhát viselnek ebben az évben a kiválasztottak. Azért ez jobb, mint a tavalyi szerelésük, mikor anyaszült meztelenül szénporral beszórva kellett tűrniük a bevonulást.

 Haymitch éppen a kísérővel beszél, szerintem veszekszenek.

- Mindjárt jövök. – vetem hátra a vállam fölött, hogy nehogy azért szóljanak meg, hogy szó nélkül dobbantok. Nem adok nekik több okot a kötözködésre.

Elindulok a tizenkettesek felé. Amikor a két kiválasztott megpillant, kicsit megdöbbennek. Nem szokás csak úgy odamenni egy körzethez bevonulás után. Főleg nem egy hivatásos szokott odamenni egy perembelihez. Maximum, ha szövetségi ajánlatot akarnak tenni nekik. A két kiválasztott amúgy is csupa csont és bőr nem lehet az mondani rájuk, hogy jók lennének szövetségesnek.

A lány szemében még is furcsa élni vágyást látok, ami nem annyira megszokott. A perembeliek inkább meghalnának az Arénába, mintsem visszamennének a nyomorba.

- Jaj, hát, de megfiatalodtál drágám. – fordul felém Haymitch mikor észreveszi, hogy egyel többen lettek mint kellene. Totál KO. Csak úgy árad belőle a pia szaga, amitől felfordul a gyomrom. Kiütötte magát teljesen. Igen hasonlítok anyámra, de azért nem ennyire.

- Perlare vagyok. Igen az Avanti az stimmel, de akire maga gondol Haymitch az nem én vagyok. Bár ő üzent magának. – furcsa röhögést hallat. Nem értem anyám miért kedveli ezt a fickót. Én hiába most látom először és beszéltem vele két szót, máris gyűlölöm.

- Csak szívódok drágaságom. Üdvözletét küldi a drága Derá? – drágaságom? Drága?

- Valami olyasmi. Meg jöttem megnézni, milyen szövetségi kínálat van erre. – bukik ki belőlem pedig nem is azt akartam mondani. Ám az igaz, hogy meg kéne menteni ezeket a szerencsétleneket ettől a részeg elmebetegtől.

- Mint látod itt a szövetségi választék nem a legjobb. – a két kiválasztott óriási szemeket meresztet a mentorukra. – Ők is tudják, hogy halottak nem kell köntörfalaznom.

- Azért lehetne kicsit kedvesebb! Vagy meg értőbb! Vagy akármi! De mindenekelőtt józanabb. – veszem ki dühösen a kezéből a piás üveget. A kísérő elismerően bólint, a két kiválasztott meg úgy néz rám, mintha elmebeteg lennék.

- Vigyázz a szádra kincsem. – kapja ki a kezemből az üveget. Olyan hirtelen ez a mozdulat, hogy nincs időm lereagálni. – Te így is pengeélen táncolsz.

- Nem egészen értem mit akar ezzel mondani? – Haymitch int a többieknek, hogy menjenek a szoba felé majd közelebb hajol hozzám és úgy válaszol.

- A technikai zsenik nem vágták ki a kis attrakciódat, ha még emlékszel rá. Ezt egész Panem látta, ami azt jelenti, hogy lehet, hogy sokan forradalomra való felbujtásnak vették. Ami annyit tesz, hogy neked régen rossz. Vagy az Arénában, vagy azután de az életed megkeserítik. Van gyenge pontod nem? Vigyázz rá. Ne hívd fel magadra a figyelmet. Tégy úgy mintha egy aprócska idegi baleset lett volna, vagy csinálj egy megállíthatatlan felkelést, aminél nem árthatnak neked ,mert mártír leszel. Válassz, de gyorsan. Mert innentől kezdve minden mozdulatod figyelik. Vagy ne csinálj semmit vagy csináld, de látványosan. Te döntesz. Én a forradalom mellett vagyok, persze csak ha érdekel egy piás vénember szava. Viszlát, drágaságom. Remélem, majd még látlak. Egy jobb helyen egy biztonságosabb pillanatban. – majd hajt egy nagyot az üvegből, int egyet majd indul tovább. Most akkor mit csináljak? Tényleg adtam a forradalomra egy kis szikrát azzal, hogy a Kapitólium ellen fordultam? És ha azon leszek sikerül e majd elindítanom vagy csak egy bombát készítek, amit majd az utánam jövők felrobbantanak? De ha a bombát csinálom fenn áll a lehetőség, hogy engem robbantanak fel, vagy ami rosszabb az, hogy Coreyt ölik meg, csak azért mert én akkor meggondolatlan voltam. Mind két eshetőség sokak életébe kerülhet.

Nyolcadik fejezet

Tudom jócskán benne járunk már a napban. Sajnálom a pici késésért. Az igazság az, hogy beteg vagyok és most nem írtam előre fejezetet és ezt is rengetegszer átjavítottam mire azt mondtam rá, hogy jó lesz. Így történt, hogy kicsit délutánra csúsztam. Na ennyit a nyavalyámról:). További jó olvasgatást mindenkinek. Remélem tetszeni fog azért ez a fejezet.

***

Arra ébredek, hogy valaki babrál a hajammal. Mikor kinyitom a szemem Corey mély smaragd zöld szeme bámul vissza rám. Az ágyam szélén ül és elég várakozó a tekintete. Ez kicsit meglep, hiszen nem beszéltünk meg semmit, amiről elfeledkezhettem volna. Ma van a nyitó est, de arra még ráérek készülni.

- Menyi az idő? – ráncolom a homlokomat. Kicsit koránnak érzem ezt az ébresztőt.

- Mindjárt nyolc. – jön a teljesen természetes válasz. Mármint neki az természetes, hogy én hajnalban fent szoktam lenni. Csak, hogy most nem otthon vagyunk és nem aludtam már tíz órakor.

 Én erre dühös morgást hallatok. A tizenketteseket szállító kocsi, mindössze ha tíz órakor befut. Semmi kedvem addig bájcsevegni az előkészítő csapatommal. Hallgatni a sipítozó hangjukat és a nyafogást, hogy épp nem az ő ruhakölteményük volt a legjobb a tavalyi Viadalon.

 Már második éve a hetedik körzet stylisztja arat a jobbnál jobb fává alakulásos ruhákkal. A tavalyi is fergeteges volt. Nem hiszem, hogy azt felül lehet múlni bármivel.

 Dühösen hátat fordítok Coreynek, és óvodás stílusban a fejemre húzom a takarót. Olyan jól aludtam minek ébresztett fel?

- Úgy tudtam megbeszéltük, hogy tartod magad a szerephez és nem adod túlzottan önmagadat. – jelenti ki eléggé nyers stílusban. Ez meg az ő szerepe volt, ha jól emlékszem. Ezt a szerepet azóta sem vetkőzte le magáról, és én ezt a szerepet gyűlölöm.

- Ha jól rémlik az volt a megállapodás, hogy változtatsz a modorodon. – dobom le magamról a takarót és csattanok fel dühösen. Egy hatalmasat taszítok rajta, mire legurul az ágyról én pedig keresztüllépek felette. Bevágtatok a fürdőbe. Nem sok értelme lenne most a zuhanyzásnak vagy egyébnek, hiszen az előkészítő csapat úgy is mindent helyrerak. Azért vannak nem? Minek adjak nekik kevesebb munkát? Egyszerűen kifésülöm a hajam és összefogom. Ugyanaz a ruha van rajtam, mint tegnap. Úgy is kapok e-helyett valami „ideillőbbet”. A tükörből most az a Perlare néz vissza rám, akit a Kapitólium látni akar. Dühösen izzó kék szeme mogorva arca és ehhez elég sportos alkata mindenkivel elhiteti, hogy ő igenis szemrebbenés nélkül megöl akárkit. Hát, ha ez nem is igaz teljes mértékben legalább a látszat megmard. Mikor kilépek Corey már csípőre tett kézzel áll és végigmér.

- Na, erről beszéltem aranyom. – rosszallóan megrázom a fejem, mire csak felnevet. Gyűlölöm mikor ilyen. – Ki tudlak engesztelni? – vesz vissza a stílusából. Beleharapok a számba és felfelé nézek, mintha keresném a választ, ami a plafonra van felírva.

- Meglehet! – felelem, majd közelebb megyek hozzá. – De nem mondom meg, hogyan.

- Akkor majd én kitalálom. – magához húz és megcsókol. Erre nevetve tolom el magamtól.

- Ne, hogy azt mond, hogy ennyire kiismerhető vagyok! – megrázza a fejét, mire kiszakad belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Ugyanazzal a jókedvvel lépünk ki a szobámból, de már az ajtóban egyből Finnickbe botlunk. Na, lesz itt ne mulass, vagy ha nem is most később még ezt számon kéri rajtunk. Végi mér először engem majd Coreyt. Csak a fejét ingatja kommentárt nem fűt hozzá. Vagyis ehhez nem kommenttel, de az utasításokat osztogatja, ahogy azt elvártam tőle.

- Fél óra múlva vár az előkészítő csapat. – jelenti ki mintha nem is venne arról tudomást, hogy mi kéz a kézben állunk előtte. – Nem szeretik, ha késik az alany. - fűzi még hozzá, miközben elhalad az ebédlő irányába.

Dühösen meredek utána majd lemondóan sóhajtok.

- Máris ugrok felség! – kiáltanám el magam ha Corey nem fogná be a szám.  Igaza van, nem hiányzik már reggel veszekedéssel nyitni a napot.– Lelécelek. Nehogy Mr. tökéletesnek valami baja legyen azzal, ha kések. Bár nem tudom mit izgul, a hatosok vagy a hetesek kocsija futhatott be még maximum. – vonok vállat és elindulok a lift felé.

Benyomom az alaksor gombját és mikor leérek, nem egyenesen indulok el a kiképző terem felé, (mivel az is erre van berendezve) hanem elfordulok jobbra egy hosszú csőszerű folyosóra és megkeresem azt az ajtót, amelyikre a negyedik lány kiválasztott van kiírva. Belépve három pávaszerű alakot pillantok meg. Sipítoznak és már körbe is fognak. Kibontják a hajamat, megmosnak, tetőtől-talpig szőrtelenítenek. Pár órán belül a hajam igaz gyönyörűen omlik a vállamra és ők azt állítják, nagyon jól festek még is úgy érzem magam, mint egy kopasztott csirke. Akit épp most szedtek ki a forró vízből. Jobbesetben csak forró víz volt. Majd bekennek valami elég érdekes szagú krémmel, ami végre valamelyest enyhít a fájdalmon, de így sem sokkal jobb.

- Remek. Veled szinte alig volt dogunk. – állapítja meg az egyikük. Tény, hogy elég gyorsan készlettünk. Azaz igazság nem igazán tudom megjegyezni melyik-melyik olyan egyformák furcsa színű a hajuk és idegesítő a hangjuk. – Ellenben a külső körzetből akárki jön, olyan sok dolog van velük. Szörnyűek! –sipítozik tovább, mire a többi csak helyeslően bólogat. Naná, hogy sok dolog van a külső körzetekkel, hiszen ott még élelemre sem mindig jut nem, hogy vízre, hogy fürödni tudjanak. De mit tudhat egy olyan ember, aki sosem szenvedett hiányt semmiben. Nekik csak arra kellenek a körzet lakói, hogy az ő szórakoztatásukra legyilkolják egymást. Gyűlölöm ezeket az embereket. Milyen jól jön, hogy mindenhol meg kell játszanom magam, mert a maró gúnyom nem teljesen megjátszott. Egy jó kislány nem tehetné meg, hogy így fogalmazzon, de a rossz kislányoktól egyenesen elvárják.

- Minden bizonnyal rettenetes lelki megpróbáltatás lehet! Biztos örültök, hogy az Arénában nem számít ki honnan jött! – nem hiszem, hogy érzékelték a hangomban a gúnyt, de mit várhatok el olyan emberektől, akik mindig is biztonságban voltak ettől a szörnyű játéktól.

- Most már készen vagy. Azonnal szólunk a stylisztodnak. – azzal elmennek. Megfogom, felveszem a köntöst, amit ott hagytak és várom, hogy ki próbálja meg idén felülmúlni a hetedik körzet zseniális stylisztját. Hiszen mindenki rá akar trónfolni ez nem vitás. Csak az a baj, hogy az ő begyepesedett gondolkodásuk nem elég ehhez. Ugyanis a hetedik stylisztja egy győztes lánya, aki egy ideig körzetlakó volt így nagyobb a képzelőereje, mint ezeknek a cirkuszi majmoknak.

Meglepetésemre egy elég értelmesnek tűnő férfi lép be a szobába. A haja felzselézett és sötétzöld színű, de ez még mindig semmi az itteni divathoz képest. Szokványos fekete bőrruhát visel, ami a gallérján szegecses. Elég kis növésű, remélem nincs Napóleon komplexusa. Mags mindig azt mondja, a kicsi emberek abban szenvednek, de nem igazán tudom milyen az. 

- Szervusz, a nevem Aremo. Gondolom te vagy Perlare, Derá lánya. – csak egy komor biccentésre futja tőlem. A harcos kislányok nem szoktak ömlengeni. – Úgy látom a stratégiátok a szokásos maradt. Megfélemlíthetetlen harcos. Örülök, mert ez pont illik az én elképzelésemhez a bevonulásotok kapcsán.

- Mi lenne ez az elképzelés? – próbálkozom megmaradni a szerepnél pedig belülről majd’ megöl a kíváncsiság.

- Nem lenne kényelmesebb megbeszélni ezt egy ebéd mellett? – egy kisebb helyiségbe megyünk, ahol csak egy nagyobb asztal van roskadásig kajával és két szék. Leülök az egyikre és teleszedem a tálamat. Nem nagyon figyelem mit eszek csak egyek. Tegnap a vonaton tettem ezt utoljára. Miután mind én mind a stylisztom jól lakott könnyebben megy a társalgás. Én is lejjebb adok a stílusomból és próbálok nem egy szavas válaszokat adni.

- Tehát – fog bele a tervezgetésbe Aremo – mikor megtudtam, hogy idén téged kaplak nagyon elkezdett pörögni az agyam. - csak azt ne mond, hogy a kapitóliumiaknak az is van - Elegem van abból, hogy az utóbbi két évben Florina mindenkit levert a pompás ruháival. És én sem nagyon tudtam semmit tenni ellen,e hiszen a játékosok személyiségéhez próbálok tervezni. – Florina a hetediknek a stylisztja. A fás ötletei verik az összes többit. Mert neki van esze és képzelőereje. A ruhának a körzetet, vagyis annak sajátosságát kell bemutatnia. A mienknek a halászathoz vagy a tengerhez kell kapcsolódnia így halászok szoktunk lenni, ami nem igazán nagy durranás.

- Mi a terv?  Meg különben is, Őt lehetetlenség leverni. – világítok rá a legnagyobb problémára.

- Ismered a mítoszokat Perlare? – rémlik, hogy anya mesélte a régi emberek olyan fanatikusak voltak, hogy minden elemnek és természeti csapásnak bizonyos isteneket tulajdonítottak. Azt hitték ők azok, akik felelősek a világ harmóniájáért.

- Melyik történetre gondolsz? – vigyorodok el. Mert ugye istenből elég sok van, ezt ne felejtsük el.

- Posszeidon a tengerek istene ugye? – bólintok, ennyi még rémlik. Sőt a suliban tanultuk is hiszen bizonyos fokig a körzetünkhöz kapcsolódik. Annak a védőszelleme, ha pontos akarok lenni.   – Mi lenne, ha a tenger harcos istennőjévé változtatnálak?