Tizennegyedik fejezet

Íme egy átkötő fejezet, nem igazán tudok sok mindent hozzáfűzni. A következő fejezet érkezik amint lesz időm gépelni :) Remélem az mi hamarabb lesz. Jó olvasást ehhez:D Várom a véleményeket. 

***

Ahogy kinyílik a lift ajtaja és kilépek, máris megpillantom őket. Corey nem látszik dühösnek, inkább aggódik és lehet, hogy nem is ok nélkül ellenben Finnick agyában egyből elpattan egy ideg. És ahogy én néhány perccel ez előtt most így ő is hoz egy forrófejű döntést. Odalép hozzám és kapok tőle egy akkora pofon, hogy csak úgy csattan. Az arcom ég a szemem könnybe lábad nem nagyon akarom megjátszani magam. Minek tartsam fent a látszatot?

Ha mákom van, akkor a styliszt nagy nehezen valami sminkel eltünteti azt a szép foltot, ami ezután látszani fog. És bizonyos fokig meg is érdemeltem ezt a pofont. De nem úgy, ahogy ő gondolja.

Biztos csak annyit mondtak nekik, hogy a Játékmesterekre támadtam azt az apróságot már kihagyták, hogy ők provokálták, sőt követelték, hogy ezt megtegyem. Mert ilyenek a Játékmesterek és hiába figyelmeztettek óva intettek, én fittyet hánytam minden tanácsra, és az idáig szépen felépített sikerekre. Egy apró mozdulaton az életem múlhat és ezt megtapasztalhattam volna már.

- Gratulálok, nagyon ügyesen vágod magad alatt a fát! Bár ez Corey hibája is, mert hagyja, hogy azt csináld, amit akarsz! A csinálj, valami látványosat nem azt jelenti, hogy támadj neki a Főjátékmesterre és próbáld meg levágni a kezét!- elviselem, hogy engem szid azt már megszoktam ezalatt a pár év alatt, de egyet nem hagyok, hogy nekiálljon egy olyan embernek, aki semmiről sem tehet. Úgy kezd el róla beszélni és vádaskodni, hogy nem tudhatja mit tett meg értem, milyen tanácsokkal segített és próbált meg csiszolni ezen a nem egyszerű természetemen. Amiről már én magam sem tudom eldönteni, hogy mikor színészet és mikor valóság.

 Hiszen figyelmeztetett reggel, hogy vigyázzak arra, mit teszek. Figyelmeztetett rá, ha burkoltan is, hogy a Játékmesterek arra mennek, mennyire vagyok beszámítható. Bár nem biztos, hogy ez a legjobb szó rá.

Azt nem hagyom, hogy Coreyre bármi rosszat mondjon. Megfogom, felemelem az öklömet és csapok, de már csak levegőt érek. Neki akarok menni ezek után, de Corey megragad és egy könnyű mozdulattal odébb pakol. El is felejtettem, hogy az ellene vívott harcaim csak azért vezettek győzelemre, mert mindig hagyott nyerni, vagy nem figyelt oda. Hiába próbálok csapkodni vagy rúgni ő vasmarokkal tart, vagyis nem szabadulok ki belőle, akárhogy sikítok vagy őrjöngök. Innen egy menekülési út van, ha lehiggadok, ami ebben a szent percben a világ legnehezebb feladata. Úgy érzem minden összeesküdött ellenem.

 Megfogja leültet az ágyra és megvárja, hogy legalább annyira lenyugodjak, hogy beszélni lehessen velem. Rettenetesen nehéz magamat rákényszeríteni a helyes légzésre, és lenyugtatni az ezerrel pörgő agyamat.

 Finnick értetlenül áll az események előtt, nem csoda, hiszen nem látott engem úgy istenesen kibukni. Mostanáig. Mikor lenyugszom, már amennyire tudok Finnick felé fordul ennek hatására engem már nem tart senki. Még mindig bőgök, nem igazán tudom miért, de nem tudom abbahagyni. Talán már az, hogy mindig mindent elrontok kicsit sok volt nekem. Jobb lenne, ha elfelejtenék levegőt venni, ezzel mindenkinek megkönnyíteném az életét.

- Végighallgatnád őt is? Tudod milyenek a Játékmesterek nem biztos, hogy úgy volt az egész, ahogy ők elmondták. – megpróbál védeni bár, lehet, hogy ezzel csak rosszabb lesz.  Nem hiszem, hogy megérdemelném, hogy a védelmébe vegyen, most nem, ma nem, soha nem!

- Teljesen vak vagy? Gyere már ki kicsit a ködből Corey! Ezzel aláírta a halálos ítéletét, ha az előzőekkel nem is, mert meggondolatlan, felelőtlen, nemtörődöm és….

- Igaza van Finnick, fog be kicsit és hallgasd meg! – Annie-t azóta nem láttam, hogy kijelentette neki elege van az idei viadalból. Ez a sorsolás után volt a vonaton. Most még is elő jött. Talán ez a jelenet kicsit hangosra sikeredett hangosabbra, mint terveztük az elején.

- Te miért nem pihensz? Baj van? – Finnick megváltozik mind hangban mind stílusban és most mintha aggódna kicsit. Talán én is egy álarc mögötti embert gyűlöltem meg. Talán én is egy olyan csapdába estem, mint Valler. Egy olyan csapdába melybe mindenki beleeshet ha találkozik egy Hivatásossal vagy győztessel. Mindenki hibázik, csak ki hamarabb ki később ki pedig egyáltalán nem jön rá erre.

- Azért mert az egész ház tőletek zeng. Hagyjátok már békén szegényt. – leül mellém és egy zsepit nyújt, amit elfogadok. Próbálom rendezni a légzésemet és egy kicsit jobb. Most veszem észre, hogy megint szaporábban ver a szívem és minden kezd újra elmosódni pont mikor nem rég elkezdtem visítozni és csapkodni. Már csak a vállam rázkódik meg-meg, de a könnyeimnek még is sikerült megálljt parancsolni. – Elég neki a kétely, ami a szövetségeseivel van! Elég neki, hogy a Játékmestereknek a bögyében van. – felém fordul, és most úgy látom teljesen tiszta beszámítható és hármuk közül ő látja át legjobban a helyzetet. – Ők provokáltak nem?

- De. –elég rekedt vagyok így megköszörülöm a torkomat, mielőtt folytatnám- Elkezdtem késeket dobálni. Nem rájuk, hanem egy céltáblára mikor már dobtam párat közölték, hogy nekik ez jó, de nem elég, hogy mutassam meg meddig megyek el. A falba dobáltam a késeket és a késeken felszaladtam az emelvényre ahol ülnek.

- A késeken? – néz rám teljes megrökönyödéssel Corey. Én meg az igen drágám a késeken nézéssel felelek neki.

- Mit ne mondjak elég bátor húzás volt. És hogy lehet az, hogy elbírtak? – Finnick most a nyugodt kíváncsi kategóriát testesíti meg. Nem dühöngő őrült, mint pár perccel korábban.

- Igazság szerint éppen, hogy csak elbírtak, mert mikor rohantam felfelé mindig le-le esett az aktuális kés, amiről éppen elrugaszkodtam. – Corey két lépéssel előttem terem felállít, körbefordít, mintha arra akarna meggyőződni tényleg nincs e valami bajom. Erre elnevetem magam. – Nem sérültem meg. Csak majdnem lezúgtam. Az Aréna veszélyesebb lesz, mint az, hogy én késeken felrohantam és a szívbajt hoztam a játékmesterekre.

- Ez sajnos igaz. – helyesel Annie. – Aztán mi volt?

- Nem sok minden felmentem volt az övemben egy tőr és azt a Főjátékmester ujjai közé szúrtam. Nem szokásom eltéveszteni a célt így nem is aggódtam miatta. Átlendültem a korláton elvetem egy almát és közöltem, hogy nekik túl sok van belőle. – fordulok vissza, felé és megvonom a vállamat. – Ennyi a történet. Nem tudom mit mondtak, de ez a valóság.

- Hát nekünk kicsit sem ezt mondták. – rázza a fejét Corey.

- Szerintetek lepontoznak? – kapkodom a fejem és próbálok valamit kiolvasni a tekintetükből. Ők meg összenéznek és megpróbálnak telepatikusan engem kizárva mindent megbeszélni egymással.

- Nem nagy a valószínűsége, de várjuk meg az estét. – feleli végül Corey, de a hangja nem elég meggyőző.

- És mi van, ha mégis lepontoznak? – érzem, hogy megint bőgni fogok, ha erre gondolok. Corey magához húz, megölel, én pedig nem akarom, hogy elengedjen. Itt biztonságban érzem magam, nagyobba, mint máshol. Félek, ha az Arénába leszek, összetörök. Vagy még rosszabb esetben megölnek. És most már több dolog miatt is meg akarom nyerni a viadalt.

- Akkor szerzel néhány fegyvert, eltűnsz az Aréna legtávolabbi pontjába és kivárod a játékok végét. – adja meg a választ Annie. Igaza van ez lesz a legkézenfekvőbb megoldás.