Közkívánatra

Ezen a héten nem volt időm új részt írni, de már korábban raktam fel egy történetet ugye ami már megjelent mint könyv. Akkor volt egy olyan kérés, hogy még több ilyet vagy ehhez hasonló írást mutathatnék. Nos akkor most eljött egynek az ideje, csak hogy ne maradjatok most sem olvasás nélkül. Egy álmom novellája kicsit régi csak most vittem gépre nemrégiben és így gondoltam megmutatom Várom a kritikákat. Jó olvasást.

***

A kötél elszakadt a lány kezén, ő maga sem tudta, hogy ez mitől vagy hogyan történt, de nem érdekelte. Az elrablói aludtak jó mélyen, így előtte nyitva állt az út a menekülés felé. Viszont ez a menekülés kézenfekvő és túl átlátszó volt, valami nem illet ebbe az összképbe még is, ha kapott egy lehetőséget megragadta. Felvette az első kezébe kerülő tőrt az övébe fűzte biztos, ami biztos, majd elkezdett rohanni lélekszakadva a tenger felé, mert ez volt az egyetlen, ami a menekülést jelenthette számára.  Hiába rohant lélek szakadva valami láthatatlan akadályba mindig megbotlott és elesett. Mintha az egész erdő ahol fogságát ez idáig töltötte ellene szövetkezett volna. Nem volt biztonságban. Egy árny jelent meg előtte a semmiből tűnt fel. Halk sikoly szaladt ki a száján, nem ez nem lehet előle menekült előle bujkált évek óta és az elrablói hozzá akarták vinni. Mit keres ez az alak most itt?

Menekülne, de nem tud, az alak mindenhol ott van egyik pillanatról a másikra, majd hírtelen eltűnik. Helyette nagyobb veszedelmek kerítik körbe, farkasok mindenütt. De ezek nem holmi közönséges erdei farkasok, azoktól nem félne, sőt azokkal szót is értene, de ezek teste vértől csöpög félszeműek és tűhegyes fogaik arra várnak, hogy beleharaphassanak valamibe, vagy valakibe.

Megfordul, szalad, rohan, a láthatatlan kötelék minduntalan próbálja megakadályozni, de nem adja fel, el kell érnie a szirtet, hiszen odáig már nem ér el e fenevadak hatalma.

Eléri, de nem sokon múlik, hogy meg nem marja az utolsó pillanatban az egyik fenevad. A szirten biztonságban érzi magát. Ez nem tart sokáig, az árny, aki egész életében üldözte, aki elől menekülni próbált most utolérte. Tudja, hogy itt a vége nem futhat, tovább szembe kell vele néznie. Az alak megragadja, ő pedig nem tud menekülni és a legnagyobb baj, hogy már nem is akar. Eleget futott egész életében.  Az alak taszít egyet rajta, ő pedig zuhan, és hatalmas csobbanással érkezik a jeges vízbe. Próbálja magát a víz felett tartani, de a lába görcsbe rándul, és minden ereje elhagyja. Merül egyre lejjebb és lejjebb, minden sötét és úgy érzi a vég most jött el. Az árny győzött nem tudott előle futni és nem tudott vele együtt élni sem hiába akart. Túlságosan félt tőle. Az árny maga volt a félelem, ami lassan bekerítette.

Belenyugszik abba, hogy mindennek vége és lassan elengedi a félelmet is, ami egész életében kísértette. Ekkor érzi, hogy valaki megragadja, és hatalmas erővel kirántja a vízből. Köhög, alig akarja elhinni, hogy a tüdejébe újra áramlik a levegő és ő újra a parton van, de immár az árny nélkül. Felnéz, keresi ki az, aki megmentette, meg is találja. Ismerős az alak, de még sem, nem tudja, hogy pontosan ki is ő, de még is ismeri, valahol belül érzi.

- Ki vagy te? – ez az első kérdése miután meg tud szólalni.

- Az őrangyalod. – jön az egyszerű és teljesen természetes felelet.