***
Üvöltenék, de nem értem az okát. Nem ismertem jól, de még
is szövetséget kötöttünk, segített nekem mikor majdnem megöltek, összevarrta a
vállamon a sebet igaz ez most újra felnyílt. Valami még is hiányzik, nem dördül
el az ágyú.
- Dögöljetek meg! – üvölti önmagából teljesen kikelve
Della – Rohadjon meg az egész Kapitólium! Dögölj meg Snow! Ezt akarod?! Ezt szereted
látni?! Egymást kaszabolják vadidegenek, te pedig vigyorogva nézed abból a
csiriviri szobából?! Dögölj meg!
- Ki engedte be Johannát az arénába? – mindketten
odatérdelünk Simo mellé, aki még ilyen helyzetben is képes viccelődni.
- Miért mentettél meg? – Della teljesen megdöbbenve mered
a fiúra, akit alig ismert, de még is közé és a halálát jelentő fegyver közé
állt.
- De hisz tudod. Johanna megöl, ha nem segítek neked. Te
pedig segíteni akarsz Perlának. Egyedül nem bír a két hivatásossal. Én pedig nem
vagyok elég jó, hogy segítsek neki. Nyerjétek meg, valamelyikőtök. – alighogy
ez kimondja, eldördül az ágyú.
Della olyan szintű pusztítást végez, mint még sosem
láttam. Kamerákat tördel és üvölt. Tudta réges-régen, hogy ez be fog
következni. Eljön majd a viadal vége. Mindenki meghal, talán ő is és ez
szerintem mindennél jobban megrémíti.
- Della menjünk. Nem akarok mutánsokat. – szólalok meg
remegő hangon. Túl közel van a vége. Érzem akárcsak ő. Remegek pedig nincs
olyan hideg. Félek. Talán nem én nyerem meg a viadalt. Közel a vége, de az
utolsó pillanatban is akármi megváltozhat. Corey viadala is így volt. A lányt a
hetedikből esélyesebbnek tartottam, mint Coreyt, de mégsem ő nyert. Nem
fordíthatok hátat senkinek, már egy szövetségesnek sem. Hiszen majdnem itt a
vége. Mindenki az életét menti. Akármi megtörténhet.
- Jól kiszórakozták már magukat, nem fognak mutánsokat
küldeni legalább is ma.
- Mi az új terv? – kérdezem, de a szememben látszik és a
hangomban is érződik, hogy minden mindegy.
- Menjünk a bőségszaruhoz. Keressünk egy jó táborhelyet.
Majd ott kitaláljuk a többit.
- Ha a szaruhoz megyünk, akkor már egyszerűbb, ha egy
kész tervel érkezünk. – rázom meg a fejemet. Hiszen nem hiszek abban, hogy most
pont a végén Metrináék ölbe tett kézzel ülnek. – Mondjuk, menjünk már úgy oda,
hogy biztosan megöljük őket.
- Hát idáig is ez volt a terv. Kettő- kettő ellen
kiegyenlítjük az esélyeket. – megpörgeti kezében a baltát és előre mutat. –Arra
kell menni. Még ma le akarom zárni. Kinyírom a srácot Metrina a tied.
Nem sok kedvem van még egyszer harcolni Metrinával. Az egyik keze már szinte
használhatatlan, de nem lehetek benne biztos, hogy nem tud még így is megfojtani,
ha arra kerül a sor. Itt már elkerülhetetlen a kézi tusa. Van még két tőröm
kézügyben és el is van rejtve kettő a biztonság végett. Lehet még is lesz
esélyem. Annyira elgondolkozom, hogy észre sem veszem, hogy megérkeztünk.
Beleütközök Dellába ekkor riadok fel.
- Figyelj! – korhol le. – Ott vannak! – Nem messze a
szarutól ülnek. Nem tévedtem Metrina keze használhatatlan. Úgy lóg a teste
mellett, mint egy élettelen fa. De a srác sem teljesen egészséges már. Ezzel
idáig is tisztában voltam. – Enyém a srác tied az a kis liba. – adja ki az
utasítást Della.
- Hé! Vigyázz kicsit. – ragadom meg a kezét és rántom
vissza. – Itt nagyon könnyű elsüllyedni. Ha a srácot ki akarod csinálni, lökd
bele egy ingoványba.
- Milyen gyorsan süllyednek az itteni csapdák? – ráncolja
a homlokát elgondolkodva.
Figyelmesen megvizsgálom a terepet. Annyira egyforma itt
minden nem igazán tudom megmondani. Még is van egy elég erős megérzésem.
- A fináléban vagyunk. Nem hiszem, hogy gyorsan
beszippantana egy - egy ingovány. Szeretnék nézni a szenvedést és a küzdelmet.
- Igen, ebben igazad lehet. Akkor kezdjük, amíg van
bennem elhatározás. – Nem hittem soha, hogy ennek a csajnak az is kell. Úgy
döntünk a meglepetés erejét használjuk ki.
Kirohanunk a tisztásra, de közben figyeljük a csapdákat,
amiket a talaj rejt magában. Sajnos
valami oknál fogva számítottak ránk. Éppen csak el tudok ugrani egy lándzsa
elől, amit a srác küldött felénk.
- A kis mocsok! – akad ki Della és kivesz a kezemből egy
tőrt, amit olyan pontosan hajít el, hogy a srác karjába fúródik. – Enyém az, a
tied Metrina! – emlékeztet és már rá is veti magát a fiúra.
Örülök, hogy sikerült előnyt nyernie nekünk, de azt
sajnálom, hogy ennek az egyik késem látta kárát. Főleg, hogy Metrina egy
baltával támad nekem, ami ellen a kés vajnyi keveset segít.
De mégis van egy kevés előnyöm vele szemben. Igaz az én
hátam is hasogat, mert felnyílt a seb, de neki gyakorlatilag használhatatlan a
keze, amit ki is használok. Belerúgok a
kezébe, mikor elég közel kerül hozzám. Felüvölt és elkezd hadonászni a
baltával, de olyan gyorsan és céltalanul csapkod és üvölt, hogy nem nehéz kitérni
előle. Azonban az egyik csapása súrolja a kezemet, amiből kiesik a kés.
Teljesen fegyvertelen vagyok. És érzem ennek nemsokára vége. Egy félőrült hivatásos ellen nem sok esélyem van,
főleg ha annak a kezébe egy balta van.
- Nos, vége a dalnak harcos kislány! – őrület csillog a szemében.
Ekkor dördül el az ágyú és hangzik fel egy lány sikolya. Ijedten fordulok a
hang felé. Della a lápban félig elsüllyedt a baltájával próbál a talajon fogást
találni a fiú pedig egy baltával a mellkasában nem sokkal arrébb fekszik. – Köszönöm
Della! Így egyszerűbb lesz megnyernem az egészet! – elég ügyesen becéloz és
eldobja a baltát. Tényleg csak a véletlennek köszönhetem az életem, mert az
utolsó utáni pillanatban vetem magam a földre. Csak az a baj, hogy Metrina
megérezte a győzelem ízét így utánam veti magát és elkezd fojtogatni, mintha a
szinte használhatatlan kezébe újra erő költözött volna. Gyenge vagyok a hátamon
a seb egyre mélyebb lesz, és egyre jobban fáj. nem kapok levegőt és nem tudok védekezni,
mert nincs fegyverem. Ennyire még sosem éreztem, hogy közel vagyok a halálhoz.
- Perlare! – Della hangja ránt vissza a valóságba.
Mindenki azt mondta „győznöd kell”. És ígéretet is tettem nem egy embernek. Hirtelen beugrik, hogy a kabátom belsejében van még két tőröm, de el kell
érnem. Valahogy sikerül erőt vennem magamon és bele boxolni a légcsövébe, amitől
megtántorodott és legurult rólam. El sem hiszem, hogy újra kapok levegőt. De,
most elő kell vennem a tőröket. Metrinát nem sikerült hosszú időre kiütnöm, így
tényleg az utolsó pillanatban húzom elő az elrejtett tőreimet. Egyszerre
elhajítom mind a kettőt az egyik a homlokába a másik a mellkasába fúródik és
egyből eldördül az ágyú.
A fejem kótyagos a lábam remeg, de elindulok az ingovány
felé. Della már szinte teljesen elsüllyedt hasalva közelítem meg, hogy engem ne
kapjon el az ingovány.
- Add ide, a baltát kihúzlak! – odanyújtja, de nem érem
el. – Közelebb megyek.
- Ne a végén még te is elsüllyedsz! – visszahúzza a
karját. A láp már szinte teljesen ellepte. Az iszap a nyakáig ér. – Perla nincs
már más rajtunk kívül. Te nyertél. – utána kapok, ám ebben a pillanatban
elnyeli a láp. Várok, nem értek semmit majd eldördül az ágyú idén utoljára.
Felsikítok nem értek semmit. Hogy lehet ilyen gyorsan vége? Megszólalnak a harsonák majd megszólal egy
hang.
- Hölgyeim és uraim! A 73. éhezők viadalának győztese
Perlare Avante a 4. körzet kiválasztottja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése