Harmincötödik fejezet

Nos ez egy kicsit hosszabb lett és remélem elég sok kérdést felvetettem amiből látszik, hogy még messze nincs vége :). Várom a véleményeket mint mindig jó olvasást. Köszi, hogy itt vagytok. 

***

Nem fogom fel, hogy a harsonák nekem szólnak. Még mindig a lápot nézem ahol nemrég eltűnt egy lány. Meghalt egy ember. És most ezek az emberek engem ünnepelnek? Hallom, mert a harsonákon keresztül közvetítik a kapitóliumi emberek öröm rivallását.

Nem tudok elmozdulni a láp mellől. Nem is akarok. Elkezdek teli torokból üvölteni és öklömmel csapkodom a földet. Biztosan megőrültem.

Érzem, hogy valami megragad és elkezd felfelé húzni az ég felé. Teljesen bepánikolok. Valahol az agyam mélyén tudom, hogy ez egy légpárnás értem jött azért, hogy biztonságba vigyen. De én már sehol nem érzem magam biztonságban. Az után pedig még úgy sem, hogy megpillantom a tiszta csillogó légpárnás belsejét. Már hogy lehetne valami veszélytelen, ami ilyen tiszta?

Az agyam távoli sarkában érzékelem, hogy egy fehér ruhás férfi jön felém. Valami olyasmit mond, hogy gratulál, és hogy el kell látnia a sebet a hátamon. Mióta van ott seb? Mióta nyertem? Miért ne akarna éppen ő megölni? Hiszen a viadal nem ért véget. A viadal sosem ér véget. Tudom, hogy az életem múlik ezen a támadáson, hogy ő az életemet akarja elvenni és talán a maradék józan eszemet.

Felemelem a kezem, de ez elkeseredett támadás és nincs esélyem. Az orvos meg sem lepődik, mintha hozzá lenne szokva, hogy fél zakkant győztesek kerülnek fel élve a légpárnásba. Egy határozott mozdulattal hátra csavarja a kezemet és belém injekcióz valamit, amitől kissé szédülök, majd minden lassan elhomályosul.

***

Nem tudom, meddig tartanak kómában. Amikor először felébredek, egy kórházi szobában vagyok, csövek lógnak ki belőlem, majd újra a szédülés és a sötétség. Így telik el pár nap, de az is lehet, hogy pár hét. Elveszítem teljesen az időérzékemet. Olyan egyformák a napok, felkelek igaz egyre hosszabb időre, majd jön a sötétség és rémálmok. Újra álmodom az egész viadalt. Minden apró részletét. És minden még szörnyűbb, mint először volt. Mindent olyan tisztán látok, mint még soha.

Aztán egyik nap arra ébredek, hogy nincsenek csövek bennem. Viszont a kezem le van kötve. Először azt hiszem, hogy azért, hogy ne tegyek kárt magamban, majd mikor jobban körülnézek, rájövök, hogy nem a saját, sokkal inkább Snow elnök biztonságát féltik.

Velem szemben ül egy karosszékben, amit minden bizonnyal csak az ő kényelme érdekében hoztak be a kórterembe. A torkom teljesen ki van száradva, hiszen az elmúlt napokban csöveken keresztül kaphattam mind a táplálékot, mind a folyadékot. Nem igazán merek megszólalni, félek, hogy a hangom rekedtnek és gyengének tűnne. És ha maga az elnök keres fel akkor nagyon nagy bajban vagyok.

- Jó végre személyesen látni a viadal győztesét. Gratulálok Miss Avanti. Ügyesen játszott. – ha nem tudnám, hány ember élete szárad a lelkén még azt hinném, hogy csak egy kedves öregember. Minden erőmet össze kell szednem, hogy meg tudjak szólalni. De még így is a hangom gyenge utánzata annak, ami régen voltam.

- Nem hiszem, hogy ez játék volt. – még ettől a pár szótól is úgy érzem a torkomba ezer kés szúródott egyszerre. De nem láthatja rajtam sem a fájdalmat sem a félelmet.

- Igaza van nem játék volt. Sokkal inkább lázadás. – bólint helyeslően.

- Nem lázadtam. Értékesebb nekem a családom, mint hogy megpróbáljak ilyesmit.

- A sorsoláson régi lázadási kódot használt, gondolom nem szánta lázadás. Egy perembeli kislányt akart megmenteni az sem volt az. A társát mentette és egy őrült hetedik körzeti lázadó húgával szövetkezett. Akinek nem titkolt szándéka volt, hogy mártírt csinálva önből lázadást szítson. – gúnyos mosolyától végig fut a hátamon a hideg. Feláll közelebb jön hozzám fölém hajol és megcsapja az orromat a vér szaga. Megrohannak a viadal képei és kényszerítenem kell magam, hogy ne üvöltsek, hogy az elmém ne vesszen el a félelem és a rettegés tengerében. – Ön mit nevezne lázadásnak?

- Azt, ha forradalmat robbantottam volna ki saját akaratomból. – mondom, mert jobb nem jut eszembe. Pedig tudom, hogy igaza van. Ez lázadás volt a javából.

- A negyedikben annyira örültek a győzelmének, hogy az utcára vonultak, és nekimentek a békeőreinknek. Ezt minek nevezné, ha nem lázadásnak? – van valami mézes mázon hangjában, amitől még nagyobb félelem hasít belém.

- Megsérült valaki? – kérdezem idegesen.  Elkezdek felfele ülni, de az övek túl erősen tartanak.

- Nyugalom miss. Senkinek sem esett maradandó károsodása. Azonban ha nem állítja le, amit elkezdett nagyobb bajba is kerülhet.

- Mit akar tőlem? – feszegetem az öveket, próbálok szabadulni előle a vérszag és minden olyan dolog elől, amit rám akar kényszeríteni.

- Egyszerű. Az elkövetkezendő napokban tegyen úgy mintha maga is meglepődött volna a győzelmén. – ez nem lesz nehéz tekintve, hogy ez így van. – Maga sem tudja, hogyan győzött és miért néz fel önre mindenki. Szeretné, ha minden úgy folytatódna, mint eddig. A Kapitóliumnál jobb dolog nem is történhetett volna önnel. A körútján pedig csak azt mondhatja, amit mi az ön kezébe adunk. Nagyon bonyolult?

- Különben? – nem ez a megfelelő válasz, de muszáj lázadnom ennyi maradt meg még nekem.

- A mentora bánja meg, hogy engedetlen. – félelemmel telik meg a tekintetem. Mit tudhat még ez az ember? – Tudom magára és Coreyről igen drágám nagyon jól gondolja. Ellenben ha engedelmeskedik, eltörlöm azt a szabályt miszerint minden győztesnek ki kell állítani még egyet a negyedikben. Visszaállítom az önkéntes rendszert és a véletlenszerű húzást. Mit gondol, nem lenne jobb, mint ami most megy?

- Ön most fenyeget…

- Csupán elmondom a valóságot. Kérhetnék öntől két győztes gyermeket, de nem teszem. Ellenben felajánlom, hogy megszűntetem ezt a rendszert. Most mondja, hogy nem vagyok kedves.

- Megígéri, hogy nem esik baja a családomnak sem Coreynek? – tudom, kénytelen vagyok belemenni ebbe a játékba vagy mindenkinek vége. És ha nem csak a győztesek gyerekét, de magát a családot is megkímélhetem, akkor bele megyek. Mert így több embernek segíthetek, mint akinek ártok.

- A szavamat adom. – mondja és hátrébb lép az ágyamtól, amitől megszűnik a vérszag és végre kapok levegőt.

- Nem lesz több lázadás sehol. A szavamat adom. Lenyugtatok mindenkit. – mondom, bár ezzel rengeteg más ígéretet vagyok kénytelen megszegni.

- Nagyon jó döntést hozott Miss Avanti. Ja és ha majd hazaért adja át jókívánságaimat Mags-nek. És mielőbbi jobbulást. Rá fog férni.

Mielőtt meg tudnám kérdezni mi történt vele már el is tűnik a kórteremből. Mit csinálhattak egy ártatlan öregasszonnyal? Nagyon rossz érzéssel maradok magamra a kórterembe. Mit csinálhattak vele?