Ötödik fejezet

Ez egy elég hosszú részre sikeredet ezért lehet, hogy ezen a héten csak ez az egy lesz. Jövőhéten csütörtöktől úgy is szünet újra akkor megint belendülök az írás terén, de most, hogy visszamegyek egyből dogák tömkelege vár majd rám így nem biztos, hogy lesz időm. Korábbi hibáimból okulva nem mondok időpontot ha lesz időm és netem jön a kövi rész is ígérem addig is jó olvasását ehhez.

***

Nem sok időt adnak arra, hogy elbúcsúzz a rokonoktól. Három perc mindenkinek. A szüleim arra használják a búcsúzkodást, hogy elmondják, mit tehetek és mit nem.

 A késekkel kell boldogulnom, hiszen azaz erősségem, de ha van kéznél buzogány, vagy kard ne habozzak magamhoz venni. Azok is jobbak a semminél. Majd eltűnnek a szobából.

 Nem várok senki mást, minek várnék? Hiszen se barátom, se más rokonom nincs a szüleimen kívül. De valaki még is jön. A férfi, akivel találkozott a tekintetem a sorsoláson. Nem tudom a nevét, vagy csak nem emlékszem rá. A piacon láttam már párszor, halász, ha jól tudom, bár az emlékező tehetségemen van kivetnivaló nem kevés.

- Perlare Avante.- érdekes más szájából hallani a saját nevemet, egy olyan emberéből, aki soha nem beszélt velem. Bár, ha nem tudta ez idáig most már tudja a nevemet. Alig tíz perce olvasták be. Most már egész Panem tudja azt, ha tetszik nekem, ha nem. – Nem gondoltam volna, hogy ezt megmered csinálni kamerák előtt. Azt hittem jobban félted az irhádat. – kicsit gunyorosan cseng a hangja.

- Nem igazán féltem az irhámat. Voltak már előttem mások, akik megcsinálták és egy ilyen ember haza is jutott, nem? Sőt, még ma is él. – vonok vállat egykedvűen. Mags volt, aki elmagyarázta nekem a felkelést, hogy mi is történt akkor, hogy a felkelők miket csináltak és mutatott néhány titkos kódot. Ez is egyike ezen kódoknak. Mags is ugyanezt csinálta mikor kisorsolták én csak a példaképemet követtem. Sőt, én csak eleget tettem a kérésnek, amit anyám ma reggel a lelkemre kötött. Nem vagyok a tulajdonuk és ezt jó, ha egy örök életre is megjegyzik.

- Igen kár, hogy nem épp beszámítható embereket kaptál mentornak. Lehet, hogy akkor még esélyed is lett volna hazajutni. De két Kapitólium kedvenccel, akik közkézen forognak és egy nem épp százas kislánnyal ugye nem táplálsz hiú reményeket? – nem képzelődtem gunyoros felsőbbséges. De nem hibáztathatok olyat akinek a fiát kellett elveszíteni ezen a játékon. Neki már mindegy. Nekem viszont nem, de ezt nem vethetem a szemére.

- Nem a fia sorsát tűztem ki célul! Én ki fogok jönni abból az édes drága Arénából ha a fene fenét eszik is! Nem érdekel, hogy ez maguknak tetszik vagy nem! Nem érdekel, hogy világéletemben csodabogár voltam! Nem érdekelnek maguk engem kicsit sem! A családomért teszem azt, amit teszek nem jókedvemből. Ha tehetném soha az éltben nem vettem volna fegyvert a kezembe! De rákényszerítettek.  És megpróbálok hű lenni a tisztelgésemhez. Azokért teszem, akik előttem elbuktak, mert az ő nevük sem mehet feledésbe. Ennyit akartam. – nem vetem a szemére nyíltan csak általánosságban beszéltem. De meg kellett védenem magam. Nem változhatok vissza a szürke kisegérré főleg nem most.

- Hát akkor gyere ki az Arénából! Lehetőleg saját lábon és ne a légpárnással. Ne juss a fiam sorsára. Ne juss azoknak a sorsára, akik előtte meghaltak. Legyél hű a nevedhez. Remélem élve kijutsz és nem robbantanak fel már az elején azért amit tettél nemrég. Remélem, viszontlátjuk egymást Perla del mare. Ha szabad ezt mondanom. – majd úgy tiszteleg, mint én a színpadon és kimegy. Rég nem hallottam ezt a megszólítást. A bátyám nevezett mindig így. Perla del mare a tenger gyöngye. Nem éreztem magam soha hűnek a nevemhez. Még most sem érzem annak magam.

A szoba ajtaja nem sokkal ez után kinyílik és Corey lép be rajta azzal a felszólalással, hogy indulhatunk a vont készen van.

- Nagy hülyeséget csináltam igaz? A tisztelgéssel? – nézek rá ijedten. Sajnos hajlamos vagyok a forrófejűségre. Ez mondjuk közös bennünk. Nem szól semmit csak baktat tovább. Gondolom a sok kamera miatt nem fog válaszolni. Én sem eshetem ki a szerepből. Jó pár évnyi munkát dobnék ki az ablakon, ha megtenném. Így amíg fel nem érünk a vonatra a zord tekintetemet öltöm magamra. Pedig belülről őröl a beszélgetés a férfival kapcsolatban. Igaz, hogy a két olyan ember a mentorom, akik közkézen forognak. Corey nem is annyira, hiszen idén először mentor és most is, csak azért mert a kapitóliumiak követelték. Miután bezáródik mögöttünk a vonat ajtaja felém fordul.

- Jól csináltad. Én is valami hasonlót tettem volna. Menj az étkezőbe mindjárt megyünk mi is. – hatalmas tejüveg választja el az étkező kocsit a többi helytő. Igazság szerint csak két nagy fotel meg vagy három asztal van benne, de az tömve kajával. Nem éheztem soha, hiszen egy győztes gyereke hogyan is éhezhetne, de ez nekem is sok. Mivel nem reggeliztem azonban gyorsan veszek egy pogácsának tűnő valamit az egyik tálcáról és mire megérkeznek a többiek én már jól is laktam.

Nira Ameria kivételével mindenki bejön. Kedves társam Valler és a mentorok Annie, Finnick, és persze Corey. Mi az egyik ők pedig a másik fotelba ülnek. Nem sok kedvem van most ehhez. De ezt most muszáj, hiszen meg kell beszélnünk a taktikát. Ki milyen fegyverben jó, ki milyen stílusban mutatkozik be? Ezek a legalapvetőbb dolgok.

Annie mintha itt sem lenne, az arca néha idegesen meg megrándul és körbe tekint, mint valami riadt kis vad. Lehet, hogy megint rohama van. Hogy szerethetett bele Finnick egy ilyen lányba? Nekem ez örök rejtély marad. Gondolom, hogy nincs sok kedve a Kapitóliumba visszamenni, de akkor nyugtatózzák be az istenért! Nem fogunk vele sokat érni, ha ennyire beszámíthatatlan.

- Na, jó! Perla téged nagyjából ismerlek és kigondoltam neked a fedő profilt. A megtántoríthatatlan győztes gyermekének szerepe tökéletes. A harcmodorodra visszatérünk. De téged senki nem ismer. Perla előnnyel indul, hiszen egy nagyon népszerű győztes lánya, de téged milyen skatulyába rakjalak Valler? – fordul felé Finncik. Hát igen ő mindig is ilyen volt, mindig előre tervezett és a dolgok közepébe vágott. Nekem egy ilyen mentorra van szükségem. Mindjárt fel is osztják ki melyik kiválasztottat kapja. De az is igaz, ha választanom kell, akkor Corey mert Finnickkel nem vagyok valami jóban. Meg persze az sem hátrány, ha a mentorommal baráti hangot tudok megütni. De én csak Coreyel vagyok, ilyen viszonyban megkockáztatom, hogy az egész világon csak vele vagyok ilyen kapcsolatban.

- Játsszam el a hajósinas szerepét, akinek minden álma volt, hogy bekerüljön? Hozzam a te stílusodat a háromágú szigonnyal verhetetlen bajnokot? Vagy épp a kőkemény akár egy fokpiszkálóval is ölni tudok személyt? Tetessem magam ostobának vagy játsszam el a nagyokost? Mindegyik menni fog. – tátott szájjal nézek rá. Mi van? Nem hiszem el! Egy embernek ilyen sok arca hogy lehet? Nem szimpatikus hiába a körzettársam és ki nem mondott paktum értelmében a szövetségesem. Veszélyezve érzem magam már most a közelében.

- Ravasz és tettre kész. Erre fogunk építkezni. – vigyorog Finnick. – A srácot ezennel elvittem boldogulj a kis harcos amazonnal. – hát igen sosem csíptük egymást Finnickel. Egyszer verekedtem is vele. És persze, hogy én győztem. Bár én kinek nem mentem még neki a körzetben? – Mi is az erősséged Perla?

- Kés, szigony, íj, lándzsa, balta. Feltalálom magam, nem kell aggódnod Finnick. Sőt ha közelharcra kerülne a sor, akkor a verekedés sem a gyengém, ha emlékszel még rá. – vigyorgok rá gonoszul. – De nyugodtan vidd csak Vallert úgy sem találtunk volna közös hangnemre, ha veled kell dolgoznom. – vonok vállat, mintha nekem mindegy lenne. De igazán nem mindegy. Finnick tudna nekem támogatókat szerezni, de nem biztos, hogy Corey igen. Hiszen ő még új lesz a Kapitóliumban bár igaz, ő is van ugyanolyan népszerű, mint Finnick. Viszont nagy a valószínűsége, hogy Finnickel kinyírnánk egymást még a nyitóestély előtt. Akkor már Corey.

- Akkor most felteszem a legostobább kérdést, amit egy mentor ilyen helyzetben feltehet. – kapcsolódik be Corey a beszélgetésbe. – Íratlan paktum szerint ti szövetségesek vagytok az Arénában, de én mégis megkockáztatnám a következőt. Hogy akartok megjelenni a nagyközönség előtt? Barát vagy ellenség? – mintha csak a fejembe látna. Mintha tudná, hogy semmi kedvem ezzel a sráccal nem, hogy szövetkezni, de még egy levegőt sem akarok vele szívni.

- Barát! – vágja rá gondolkodás nélkül Valler. Hiszen ez lenne az ésszerű válasz. Csakhogy én nem az ésszerű kategóriából származom.

- Ellenség! – szólalok meg ugyanabban a másodpercben.