Nyolcadik fejezet

Tudom jócskán benne járunk már a napban. Sajnálom a pici késésért. Az igazság az, hogy beteg vagyok és most nem írtam előre fejezetet és ezt is rengetegszer átjavítottam mire azt mondtam rá, hogy jó lesz. Így történt, hogy kicsit délutánra csúsztam. Na ennyit a nyavalyámról:). További jó olvasgatást mindenkinek. Remélem tetszeni fog azért ez a fejezet.

***

Arra ébredek, hogy valaki babrál a hajammal. Mikor kinyitom a szemem Corey mély smaragd zöld szeme bámul vissza rám. Az ágyam szélén ül és elég várakozó a tekintete. Ez kicsit meglep, hiszen nem beszéltünk meg semmit, amiről elfeledkezhettem volna. Ma van a nyitó est, de arra még ráérek készülni.

- Menyi az idő? – ráncolom a homlokomat. Kicsit koránnak érzem ezt az ébresztőt.

- Mindjárt nyolc. – jön a teljesen természetes válasz. Mármint neki az természetes, hogy én hajnalban fent szoktam lenni. Csak, hogy most nem otthon vagyunk és nem aludtam már tíz órakor.

 Én erre dühös morgást hallatok. A tizenketteseket szállító kocsi, mindössze ha tíz órakor befut. Semmi kedvem addig bájcsevegni az előkészítő csapatommal. Hallgatni a sipítozó hangjukat és a nyafogást, hogy épp nem az ő ruhakölteményük volt a legjobb a tavalyi Viadalon.

 Már második éve a hetedik körzet stylisztja arat a jobbnál jobb fává alakulásos ruhákkal. A tavalyi is fergeteges volt. Nem hiszem, hogy azt felül lehet múlni bármivel.

 Dühösen hátat fordítok Coreynek, és óvodás stílusban a fejemre húzom a takarót. Olyan jól aludtam minek ébresztett fel?

- Úgy tudtam megbeszéltük, hogy tartod magad a szerephez és nem adod túlzottan önmagadat. – jelenti ki eléggé nyers stílusban. Ez meg az ő szerepe volt, ha jól emlékszem. Ezt a szerepet azóta sem vetkőzte le magáról, és én ezt a szerepet gyűlölöm.

- Ha jól rémlik az volt a megállapodás, hogy változtatsz a modorodon. – dobom le magamról a takarót és csattanok fel dühösen. Egy hatalmasat taszítok rajta, mire legurul az ágyról én pedig keresztüllépek felette. Bevágtatok a fürdőbe. Nem sok értelme lenne most a zuhanyzásnak vagy egyébnek, hiszen az előkészítő csapat úgy is mindent helyrerak. Azért vannak nem? Minek adjak nekik kevesebb munkát? Egyszerűen kifésülöm a hajam és összefogom. Ugyanaz a ruha van rajtam, mint tegnap. Úgy is kapok e-helyett valami „ideillőbbet”. A tükörből most az a Perlare néz vissza rám, akit a Kapitólium látni akar. Dühösen izzó kék szeme mogorva arca és ehhez elég sportos alkata mindenkivel elhiteti, hogy ő igenis szemrebbenés nélkül megöl akárkit. Hát, ha ez nem is igaz teljes mértékben legalább a látszat megmard. Mikor kilépek Corey már csípőre tett kézzel áll és végigmér.

- Na, erről beszéltem aranyom. – rosszallóan megrázom a fejem, mire csak felnevet. Gyűlölöm mikor ilyen. – Ki tudlak engesztelni? – vesz vissza a stílusából. Beleharapok a számba és felfelé nézek, mintha keresném a választ, ami a plafonra van felírva.

- Meglehet! – felelem, majd közelebb megyek hozzá. – De nem mondom meg, hogyan.

- Akkor majd én kitalálom. – magához húz és megcsókol. Erre nevetve tolom el magamtól.

- Ne, hogy azt mond, hogy ennyire kiismerhető vagyok! – megrázza a fejét, mire kiszakad belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Ugyanazzal a jókedvvel lépünk ki a szobámból, de már az ajtóban egyből Finnickbe botlunk. Na, lesz itt ne mulass, vagy ha nem is most később még ezt számon kéri rajtunk. Végi mér először engem majd Coreyt. Csak a fejét ingatja kommentárt nem fűt hozzá. Vagyis ehhez nem kommenttel, de az utasításokat osztogatja, ahogy azt elvártam tőle.

- Fél óra múlva vár az előkészítő csapat. – jelenti ki mintha nem is venne arról tudomást, hogy mi kéz a kézben állunk előtte. – Nem szeretik, ha késik az alany. - fűzi még hozzá, miközben elhalad az ebédlő irányába.

Dühösen meredek utána majd lemondóan sóhajtok.

- Máris ugrok felség! – kiáltanám el magam ha Corey nem fogná be a szám.  Igaza van, nem hiányzik már reggel veszekedéssel nyitni a napot.– Lelécelek. Nehogy Mr. tökéletesnek valami baja legyen azzal, ha kések. Bár nem tudom mit izgul, a hatosok vagy a hetesek kocsija futhatott be még maximum. – vonok vállat és elindulok a lift felé.

Benyomom az alaksor gombját és mikor leérek, nem egyenesen indulok el a kiképző terem felé, (mivel az is erre van berendezve) hanem elfordulok jobbra egy hosszú csőszerű folyosóra és megkeresem azt az ajtót, amelyikre a negyedik lány kiválasztott van kiírva. Belépve három pávaszerű alakot pillantok meg. Sipítoznak és már körbe is fognak. Kibontják a hajamat, megmosnak, tetőtől-talpig szőrtelenítenek. Pár órán belül a hajam igaz gyönyörűen omlik a vállamra és ők azt állítják, nagyon jól festek még is úgy érzem magam, mint egy kopasztott csirke. Akit épp most szedtek ki a forró vízből. Jobbesetben csak forró víz volt. Majd bekennek valami elég érdekes szagú krémmel, ami végre valamelyest enyhít a fájdalmon, de így sem sokkal jobb.

- Remek. Veled szinte alig volt dogunk. – állapítja meg az egyikük. Tény, hogy elég gyorsan készlettünk. Azaz igazság nem igazán tudom megjegyezni melyik-melyik olyan egyformák furcsa színű a hajuk és idegesítő a hangjuk. – Ellenben a külső körzetből akárki jön, olyan sok dolog van velük. Szörnyűek! –sipítozik tovább, mire a többi csak helyeslően bólogat. Naná, hogy sok dolog van a külső körzetekkel, hiszen ott még élelemre sem mindig jut nem, hogy vízre, hogy fürödni tudjanak. De mit tudhat egy olyan ember, aki sosem szenvedett hiányt semmiben. Nekik csak arra kellenek a körzet lakói, hogy az ő szórakoztatásukra legyilkolják egymást. Gyűlölöm ezeket az embereket. Milyen jól jön, hogy mindenhol meg kell játszanom magam, mert a maró gúnyom nem teljesen megjátszott. Egy jó kislány nem tehetné meg, hogy így fogalmazzon, de a rossz kislányoktól egyenesen elvárják.

- Minden bizonnyal rettenetes lelki megpróbáltatás lehet! Biztos örültök, hogy az Arénában nem számít ki honnan jött! – nem hiszem, hogy érzékelték a hangomban a gúnyt, de mit várhatok el olyan emberektől, akik mindig is biztonságban voltak ettől a szörnyű játéktól.

- Most már készen vagy. Azonnal szólunk a stylisztodnak. – azzal elmennek. Megfogom, felveszem a köntöst, amit ott hagytak és várom, hogy ki próbálja meg idén felülmúlni a hetedik körzet zseniális stylisztját. Hiszen mindenki rá akar trónfolni ez nem vitás. Csak az a baj, hogy az ő begyepesedett gondolkodásuk nem elég ehhez. Ugyanis a hetedik stylisztja egy győztes lánya, aki egy ideig körzetlakó volt így nagyobb a képzelőereje, mint ezeknek a cirkuszi majmoknak.

Meglepetésemre egy elég értelmesnek tűnő férfi lép be a szobába. A haja felzselézett és sötétzöld színű, de ez még mindig semmi az itteni divathoz képest. Szokványos fekete bőrruhát visel, ami a gallérján szegecses. Elég kis növésű, remélem nincs Napóleon komplexusa. Mags mindig azt mondja, a kicsi emberek abban szenvednek, de nem igazán tudom milyen az. 

- Szervusz, a nevem Aremo. Gondolom te vagy Perlare, Derá lánya. – csak egy komor biccentésre futja tőlem. A harcos kislányok nem szoktak ömlengeni. – Úgy látom a stratégiátok a szokásos maradt. Megfélemlíthetetlen harcos. Örülök, mert ez pont illik az én elképzelésemhez a bevonulásotok kapcsán.

- Mi lenne ez az elképzelés? – próbálkozom megmaradni a szerepnél pedig belülről majd’ megöl a kíváncsiság.

- Nem lenne kényelmesebb megbeszélni ezt egy ebéd mellett? – egy kisebb helyiségbe megyünk, ahol csak egy nagyobb asztal van roskadásig kajával és két szék. Leülök az egyikre és teleszedem a tálamat. Nem nagyon figyelem mit eszek csak egyek. Tegnap a vonaton tettem ezt utoljára. Miután mind én mind a stylisztom jól lakott könnyebben megy a társalgás. Én is lejjebb adok a stílusomból és próbálok nem egy szavas válaszokat adni.

- Tehát – fog bele a tervezgetésbe Aremo – mikor megtudtam, hogy idén téged kaplak nagyon elkezdett pörögni az agyam. - csak azt ne mond, hogy a kapitóliumiaknak az is van - Elegem van abból, hogy az utóbbi két évben Florina mindenkit levert a pompás ruháival. És én sem nagyon tudtam semmit tenni ellen,e hiszen a játékosok személyiségéhez próbálok tervezni. – Florina a hetediknek a stylisztja. A fás ötletei verik az összes többit. Mert neki van esze és képzelőereje. A ruhának a körzetet, vagyis annak sajátosságát kell bemutatnia. A mienknek a halászathoz vagy a tengerhez kell kapcsolódnia így halászok szoktunk lenni, ami nem igazán nagy durranás.

- Mi a terv?  Meg különben is, Őt lehetetlenség leverni. – világítok rá a legnagyobb problémára.

- Ismered a mítoszokat Perlare? – rémlik, hogy anya mesélte a régi emberek olyan fanatikusak voltak, hogy minden elemnek és természeti csapásnak bizonyos isteneket tulajdonítottak. Azt hitték ők azok, akik felelősek a világ harmóniájáért.

- Melyik történetre gondolsz? – vigyorodok el. Mert ugye istenből elég sok van, ezt ne felejtsük el.

- Posszeidon a tengerek istene ugye? – bólintok, ennyi még rémlik. Sőt a suliban tanultuk is hiszen bizonyos fokig a körzetünkhöz kapcsolódik. Annak a védőszelleme, ha pontos akarok lenni.   – Mi lenne, ha a tenger harcos istennőjévé változtatnálak?