Tizenharmadik fejezet

Elég sűrű hetem volt, és a következő pár hetem is eléggé az lesz. Időm szinte semmi, mivel év végi hajtás. Így a heti egy rész visszaáll, azonban, jövőhéten pénteken megyünk osztály kirándulni és csak hétfőn leszek itthon valamikor délután így jövőhéten részt nem tudok hozni. + Nekem nem június 13-ig van suli hanem júni végéig mert szakmai gyakszim van így júni végéig maradunk ennél a heti egy résznél. Köszönöm a kommenteket és pipákat nagyon jól esett :). Valamint ebben a fejezetben indul a 180 fokos fordulat amit terveztem Perlare jellemét illetően ami azért formálódott idáig is. Jó olvasást mindenkinek. 

***

Ma van az utolsó nap. Ezen a napon múlik, hogy mennyi pontot kapok, és a pontok nagyban befolyásolják a támogatóim számát. Ami nem lenne rossz, ha elég nagy lenne, hiszen Corey csak párat szerzett nekem.

 Valami nagyon jó bemutatóval kéne előrukkolnom, de semmi ötletem nincs. Nagyon meglátszhat rajtam, hogy mennyire feszült vagyok, mert Corey is megjegyzi ezt nem egyszer. El akarok tűnni, fel akarok szívódni minél hamarabb. Minél gyorsabban túl akarok lenni rajta, nem akarom sokáig húzni. De még mielőtt kitenném a lábamat a szobából Corey elkapja a kezem.

- Mielőtt elviharzanál, beszéljünk rendben? – ijesztő mennyire gondolatolvasó tud lenni néha. Csak ki ne derüljön, hogy ő is elviharzott, mikor az én helyemben volt. Mert akkor ez több lenne, mint bizarr. Eléggé horrorisztikus, vagy valami hasonló. Bár a maga a helyzet is eléggé az. Nemsokára bedobnak minket egy nagy félelmetes Arénába, és le kell gyilkolnom huszonhárom másik embert csak azét, mert egyszer elődeink nagy nagyon elrontottak valamit. Az sem kizárt viszont, hogy ők fognak legyilkolni engem.

- Nem fogok elviharzani. – pedig most épp az egérutat keresem, mert biztosan a tegnapiról akar beszélni. Tegnap csak futólag említettem meg neki mi történt, de most addig úgy sem menekülök, amíg nem mondom el részletesen.

- Nem most jöttem le a falvédőről Perlare. Az a bajod, hogy tegnap kiestél a szerepből és segítettél a lánynak. Az a bajod, hogy lehet ezért a Hivatásosok közül valaki megorrolt rád. Az a bajod, hogy ma pontoznak, és nem tudod, mit csinálj. Ha adhatok egy jó tanácsot, maradj önmagad és ne engedd, hogy felhúzzanak. Lehet, hogy a Hivatásosok kiutáltak, de az elmondottak alapján lehet, hogy a lánnyal jól járnál. Nem tudom. Csak elgondolkozhatsz ezen a lehetőségen is.

- Ha túléli a Bőségszarut és én is, akkor talán. Ha kiutálnak tényleg, de ez még nem biztos csak Nario nézett rám úgy, mint az ellenségére. Nem biztos, csak én így vettem ki a nézéséből.

- Ha minden gát szakad még ott a lány feltéve, ha túléli. Menj, ne várasd a kedves drága Játékmestereinket.

Ezen a napon nincs kiképzés csak a pontozás. Mindenki bemutathatja mit tanult. Vagy mit hozott az én esetemben. Persze a Hivatásosokon nem látszik, hogy nagyon izgulnának és nekem sem lenne rá okom, de mégsem tudok nyugton maradni. Odaülök a „szövetségeseimhez” és úgy tűnik Narion kívül mindegyik elfelejtette a tegnapi kis incidensemet. Majd a hangosbemondón beszólítják Nariót és elkezdődik. Körzetenként haladnak és mindig a fiúk mennek be elsőnek.

- Remélem nem lesz sok magas pontszámú. Emlékeztek néhány évvel ez előttre volt három-négy perembeli, aki lepipálta a hivatásosokat vagy ugyanannyi pontot kapott, mint ők. Na, én nem akarok ilyen lenni. – kezdi Metrina. Hát azt el is hiszem ő nem olyan, aki megadja egy perembelinek, hogy lepipálja. És rémlik nekem is, azaz év. A hetvenegyedik viadal. Jó kis év volt. Elég hamar lezavarták azt a játékot. Valami csapdával, csak sajnos azt nem tudom, hogy milyennel.  

Telik az idő és lassan az összes szövetségesem eltűnik. Ez nem meglepő őket hívják be a leghamarabb. Egyedül ülök és lóbálom a lábamat, hogy teljen az idő. Ekkor levágódik mellém Valler.

- Nos Perlare még mindig a nem beszélgetünk szabály él? – de szívesen nem válaszolnék erre. Csak épp az a jó énem motoszkál bennem, hogy ne legyek már ilyen szemét.

- Ez nem egy szabály csak nem szeretek olyannal beszélgetni, aki minden második szavamba beleköt. – adom meg az egyszerű választ. És persze ez az igazság, nincs sok értelme cifrázni.

- Akkor engedd meg, hogy én beszéljek és te hallgass szépen végig. – vállat vonok, nem különösebben izgat, hogy mit fog mondani. – Rá kellett jönnöm a tegnapból, hogy talán mégsem játszol. Talán nem játszol Coreyel, talán nem játszod el, hogy néha jó vagy és nem játszottál velem, mikor egyszer próbáltál jó fej lenni. És igazad volt, arra vonatkozólag, még anno a vonaton, hogy ha ketten maradunk és barátként vonulunk be, és a végén ketten maradunk akkor neked kell hazajutnod, de ha megölsz mindenki ellened lesz…

- Nem érdekel mire jöttél rá Valler. Már nem érdekel. Pár napja még érdekelt volna, hogy haragszol e rám, de most már sajnos nem. Most a Hivatásosokkal vagyok, most nekik kell megfelelnem nem neked. – a hangoson Vallert szólítják, én pedig fellélegezhetek. – Menj és szerepelj jól.

Nem érti mi ez a nagy pálfordulás. Nem is baj. Én sem akarom megérteni már magam. Tíz perc múlva a hangoson az én nevemet mondják be így el kell indulnom a Játékmesterek elé. A pontozás ott zajlik ahol a kiképzés folyt. Magamhoz veszek, egy jó nagy marék tőrt, felállok a dobópályára és elkezdem. Egyik késem sem téveszt célt. Már vagy tízet eldobok, amikor a Főjátékmester közbeszól.

- Ez mind lenyűgöző Miss Avanti, de mutasson valami újat. Valamit, amit senki más nem merne megcsinálni. Hiszem, úgy tudjuk maga egy harcos, a körzetéért harcol. Akkor mutassa meg, hogy meddig menne el!- kimutatták a foguk fehérjét. Nem tudok olyat mutatni, amit nem láttak még. Vagy igen?

Megfogom a tőröket. Elég erős ezeknek a nyele, hogy az én súlyomat elbírja. Közelebb lépek a falhoz, ami a bírák páholyát választja el a kiképzés helyétől. Egy elég magas fal vezet fel ehhez az emelvényhez, de ha jól számolom tíz tizenkét kés elég lesz. Távolabb állok, felveszem a dobó állást és elkezdek dobálni. Egy lépcsőszerűséget formálnak a kések. Ha elég gyors vagyok, nem fogok lezuhanni. Egy tőrt az övembe fűzök és nekifutok. A Főjátékmester a korlátot támasztva figyel engem. Mire vagyok képes? Hát, nesztek, erre vagyok képes! Nekifutok, és rohanok felfelé, érzem ahogy mindig, mikor egyel magasabb késre lépek amelyikről épp elrugaszkodom nem tudja tartani magát és levágódik a földre. Hallom a koppanást, de nem adom fel tovább, tovább feljebb az utolsó kés után megpördülök a levegőben és sikerül pont a korlát szélére ülnöm. Ez elment volna egy akrobata mutatványnak is. Ha nem lenne ilyen véresen komoly a helyzet, de ezen most nem csak a pontjaim, de az életem is múlik.

 A Főjátékmester még mindig a korlátot markolja dühösen és szikrázó szemmel mered rám. Kiveszem a tőrömet az övemből és belevágom pont a két ujja közé. Tudom, hogy nem fenyegeti veszély, ha le akarnám vágni a kezét, már megtettem volna. Nem fogom eltéveszteni ezt tudom mikor elindítom a mozdulatot, hiszen tökéletesen ura vagyok a testemnek. Most csak ennek az egynek vagyok ura, semmi másnak. A gondolataim, a szerepem minden romokban és kezdek valóban magam lenni. Ezt már nem lehet visszafordítani, tudom mikor a kés becsapódik a korlát falába. Tudom, hogy végem, ezzel mindennek vége, de nem állok meg mert már messzire mentem. És ha eljöttem ilyen messzire képes vagyok tovább is menni. Nem kell nekem itt megállni.

- Ez elég újdonság volt? Remélem megteszi. Mert sajnos nem állnak rendelkezésemre más eszközök arra nézve, hogy bebizonyítsam, meddig megyek el. – vicsorgok rájuk. Átlendülök a korláton elveszek az asztalukról egy almát és beleharapok. – Köszi, úgy sem reggeliztem még. Maguknak úgy is túl sok a kajájuk. – lemegyek a lépcsőn és meghajolok. – Jaj, jut eszembe, be sem mutatkoztam Perlare Avanti negyedik körzet. – diadalittasan vonulok ki a teremből, érzem a hátamon a tekintetüket. Megdöbbentek nem kicsit. Kidobom, az almát mielőtt beszállnék a liftbe. Remélem, ezért nem fogják lehúzni a pontjaimat. Bár nem hiszem, hogy ez a legrosszabb, ami rám vár. Előbb még szembe kell néznek, Finnickkel és Coreyel akik nem lesznek nagyon elragadtatva ha megtudják, hogy megint milyen forrófejű döntést hoztam.