Harmninckettedik fejezet

Sziasztok! Közel az aréna vége, de koránt sincs közel a történet vége. Várom a véleményeket, mint mindig. Jó olvasást. 

***

Talán tényleg nem akarom hallani, de ha már elkezdte nem szakítom félbe. Megismerhetek egy más embert, egy más történetet. Talán okosabban kerülök ki, ha ennek vége lesz. Talán megtudom miért akart engem szövetségesnek. Talán megtudom miért élek még mindig, hiszen erről a rejtekhelyről simán megölhettek volna minket már két nappal korábban.

- Azt ugye mind ketten tudjátok, hogy Johanna, hogyan került a viadalra. – most veszem észre, hogy ez a tanmese nem csak nekem, de Simónak is szól. Nem csak engem, a fiút is fel akarja világosítani. – Nem volt önkéntes, nem akart soha kiválasztott lenni. De mikor kisorsolták, valami megváltozott benne. Mikor elmentem elbúcsúzni tőlem, annyit mondott, talán ha megnyeri, el tud minket tartani a szabályok megszegése nélkül is. Idáig nem hitt ebben, de akkor láttam a szemében azt a tüzet, amit az óta is mindig, ha arról van szó, hogy meg kell engem védenie. Mikor bevonultak a szekereken, a nyitóünnepségen azonban elbizonytalanodtam. Félszeg, visszahúzódó lányt láttam, akit olyan gyorsan le lehet vadászni, hogy meg sem érzi. Mintha egy szellő is képes lenne megölni. Féltettem. Persze később megtudtam, hogy nekiment a mentorának a vonaton majdnem megölte, mert az megkérdezte milyen koporsót kér temetésre. Ekkor a másik kiválasztott mentora figyelmeztette, hogy ezzel a viselkedéssel csak megöleti magát így inkább tűnjön sebezhetőnek, hiszen a vérfürdőben az erősebb ellenfelekre utaznak. Johanna megfogadta a tanácsát és ez az életét mentette meg.  Azaz év maga volt a pokol. A pontozáson nagyon alacsony mindössze három pontot kapott, az interjún adta az ijedt kiválasztottat, akit akármikor megölhetnek a szarunál eltűnt csak egy hátizsákra való élelemmel és egy tőrrel, amit egy halott torkából húzott ki. Forró arénát kapott gyér fákkal, kevés vízzel.  Ő felkötötte magát egy fára és várt a megfelelő pillanatra. Megkapta azt egy hivatásos személyében. Addig az esővízből élt és a gyíkokból, amit sikerült összeszednie. De az a hivatásos megváltoztatott mindent. Egyedül volt és sebezhető, és volt nála egy balta. Johanna leszedte és megszerezte a fegyvert és ezzel nyerő helyzetbe került. Megölt mindenkit és nyert.

- Ezt idáig is tudtuk. – von vállat a mellettem ülő Simo. Természetesen igaza volt. Ez a történetnek azon része volt, amit mindenki ismert. Vagyis majdnem minden részét. Bár sejtettem, hogy ennek lesz még folytatása.

- Azt is tudod, hogy az interjúján, már mint, azon amit a győztessel készítettek, közöltek az egész Kapitóliummal, hogy legszívesebben felrobbantanak mindent. – bólint egyetértően Della. – De azt már nem tudod, hogy ezek után Snow elnök megkereste és közölte, hogy keservesen megbántja, ha nem állítja le magát. Szerintetek mit csinált a drága nővérem? Leállította magát? Nem! A győzelmi körúton fel akarta korbácsolni a népet, de nem tette jól. Mi lett a vége? A népnek igaz nem tetszett, amit a Kapitólium tett, de nem látott mást Johannában csak egy olyan lányt aki, mint minden más győztes lemészárolt rengeteg embert. Nem segített senkin. Nem siratott senkit. Nem akart meg menteni senkit. Nem sikerült a nővérem terve. És ez a szüleink életébe került. Apámra egy „baleset” során rádőlt egy fa. Anyámat lelőtte egy békeőr mondván szabályt szegett. Persze senki nem kérdőjelezte meg ezt. És aztán jött a csattanó. A nővérem minden évben mentor lett, had száradjon a lelkén egyre több és több ember halála. És most a hab a tortán én vagyok. Azt akarják, hogy meghaljak az arénában és végérvényesen tönkre tegyem a nővérem idegeit.

Eszembe jut mind mondott Haymitch, ha forradalmat akarsz, csináld jól látványosan, és úgy, hogy ne tudják a gyenge pontodat. A kezemben az aduász. Mindenki azt hiszi, hogy számomra fontos Valler volt, hiszen őt akartam megmenteni magam helyett. Mindenki azt hiszi a Kapitóliumban összetörtem. A körzetben is, és talán tisztelnek engem. Megmentettem egy külső körzetbeli, igaz  később meghalt. Megpróbáltam segíteni sok embernek, és megöltem azokat, akik ártani akartak nekik. Talán ez elég lesz.  Még sosem éltem ennyire. Johanna nem tudott forradalmat csinálni, hiszen nem voltak eszközei, de rám elméletileg mindenki felnéz és jelképnek tartanak. Hiszen hiába vagyok hivatásos egy perembélin segítettem és a körzettáramat akartam megmenteni jelképpé tehet. Nem sok ilyen kiválasztott volt a Viadalok történetében.

- Figyeltetek engem. – mondom féloldalas mosollyal, hiszen rájöttem a megoldásra. – Mit szeretnél tőlem Della? – teszem fel a költői kérdést melyre úgy is tudom a választ. Lehalkítja a hangját és közelebb hajol hozzám, hogy csak én értsem.

- Forradalmat, még úgy is, ha az életembe kerül…