Huszonhetedik fejezet

Sziasztok meghoztam az új részt. Most sikeresen visszarázódtam tehát lehet visszatérek a heti több részhez, persze ezt nem ígérem biztosra. Jó olvasást és még mindig várom a véleményeteket.

***

Tévedtem, akkorát, mint még sohasem. A Hivatásosoknak három napra volt szükségük, hogy felépüljenek. Három nap nem a világ. Kerestünk egy új helyet.  Megkerültük a szarut és elmentünk a kevésbé fás terület felé. Errefelé nagy az ingovány. Többször is rossz helyre lépek, pedig elég jó a terepismeretem. Nem örülök annak, hogy ott kellett hagynunk a biztonságos erdős szegletet. Itt szinte semmi nem véd. Sás és nád mindenfele a vízimadarak fészkelő helye. Élelemre nem sok gondunk van. A sás és a nád elég szépen, ha nem is tartósan, de ég. És a lángszórónk miatt meg sem kell magunkat erőltetni.

- Utálom ezt a helyet! – fakadok ki az első adandó alkalommal. – Az erdős ingovány biztonságosabb volt.

- Nyugi Perla, amint lesz jobb ötletem tovább állunk. – örülök, hogy Valler viselkedése nem lett újra bunkó. Nem szigetelődött el tőlem, inkább tartja a tisztes távolságot, nem közeledik, de nem is távolodik el tőlem túlságosan. Olyan mintha mindig is barátok lettünk volna, holott nem próbáltunk meg soha azok lenni. Tudtuk, hogy egyszer együtt kell itt küzdenünk, nem lehetünk jóban. Hiszen vagy az egyikünk vagy mind ketten meg fogunk halni.

- Kik élnek még egyáltalán?- érdeklődik Luci. A kérdés jogos. Ugyanis minél kevesebb a játékos és minél nagyobb az aréna annál nagyobb a valószínűsége, hogy kapunk újfent pár mutánst.

- Metrina és Nario az elsőből, Tasia a másodikból én és Valler a srác az ötösből a csaj a hetesből a nyolcas és a kilences fiú, na meg te. – szedem össze gyorsan fejben a túlélőket. – Tízen vagyunk.

- Akkor még van időnk. – bólint egyetértően Valler. – Hat ember körül kezd el sokasodni a mutánshad. Könyörgöm az égieknek, legalább ma had aludjak nyugodtan.

Ezen elnevetem magam. Igen senkinek nem volt egy nyugodt éjszakája amióta ez az átkozott Viadal elkezdődött.  A vérengzés a bőségszarunál majd a Hivatásosok első éjszakai hajszája. Valler belépője miatt sem aludtam valami fényesen, és azért sem mert figyelnem kellett rá a gyógyulása miatt. Aztán a mutánsok és a Hivatásosok. Végül pedig Valler vallomása tegnap este. Ide bent gyorsabban zajlik az élet.

Az égiek ahogy Valler nevezte őket tényleg megkíméltek minket azon az estén.

Viszont nem voltunk teljesen körültekintők mikor új helyre jöttünk, ezt már akkor éreztem mikor letelepedtünk. A terep nagyon nyílt, akárhonnan érhet bennünket támadás. Talán ezt érzem, mikor a táskából kiveszek két tört és a felsőm belső zsebébe rejtem. Igaz az övemben van három tőr, de azt mindenki tudja a Hivatásosok közül, hogy van. Nem nézik ki belőlem, hogy máshova is rejtek fegyvert. Metrina legalább is biztosan nem.

A megérzéseim jók kifinomultabbak, mint a többieknek. Ezt már megfigyeltem. Másnap alig kel fel  a nap elkezdődik, egy olyan csata melyről rengeteg rémálmom kering. A Hivatásosok talán egész este figyeltek minket. Túl gyorsan mozognak, feleszmélni sincs időnk. Mikor észbe kapok, egy kés szorul a torkomhoz. A hajamnál fogva húzza fel valaki a fejemet a vállamba taposva tart a földön miközben valaki dühösen sziszeg. Majd szembe találom magam Metrinával aki Vallert tartja földön és vészjóslóan villog rám a szeme.

- Számoljuk fel végre ezt a szövetséget, mert már elegem van belőlük.